Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Bihari Ádám Itthon

„A magyarok véleménye fájó inkább, mintsem sértő, hiszen én is magyar vagyok”


melletti Bucsa városában éltek, onnan menekültek el még időben. A városban egy hónappal ezelőtt tárták fel a minden jel szerint az
... elkövetett tömeggyilkosságok és tömegsírok nyomait. A férfi nemrég visszatért Bucsába, majd elkezdett segítséget szervezni a városnak
...: Mikor és hogyan hagyták el Bucsát? Christian Rythmique: A háború harmadik napján. Az egyik kereszteződésnél tudtuk, hogy

Dezső András hvg360

A sorozatos kiutasítások után az orosz hírszerzőknek még fontosabbá vált Magyarország


fedésben dolgozó orosz hírszerző hajtott végre, akiket ki fognak utasítani az országból. A bejelentés röviddel az előző héten az ukrajnai
.... Óriásiak a különbségek az országok között Közvetlenül a bucsai mészárlás leleplezése után Németország 40 orosz
... intézkedtek, hogy a bucsai mészárlás híre elkezdett volna terjedni. És bár Luxemburg csak egy oroszt utasított ki, de mivel csak három

Oláh Krisztina Élet+Stílus

„Ami ma Ukrajna, az holnap Magyarország is lehet”


mielőtt értesültünk volna a bucsai borzalmakról, amelyekről két nappal azután szereztünk tudomást, hogy hazaértem. Persze
... egyszerűbb egy műalkotást nézni, egy műalkotáson keresztül megérteni és szembesülni a helyzettel, mint fényképekről látni a valós borzalmakat
... egy, a háborús bűnökben illetékes joghatóság, hogy ítéletet mondjon. De az, ami Bucsában történt, az túlmegy minden emberi határon

Kende Tamás hvg360

Kende Tamás: Ritualizált erőszak


hogy a nyilvánvaló és megrázó tényeket szétbeszéljék, szétkiabálják a szegény orosz tévénézők számára. Bucsáról, a bucsai
... katonákban. Bucsa, Irpiny csak előre jelzi, hogy majd a háború ködének eloszlását követően milyen iszonyatos dolgokat fogunk még
... is. Bucsa és Irpiny után. Az ukrajnai orosz hadsereg pedig – hogy az erőszak ne csökkenjen – megkapta parancsnokul azt a tábornokot

1
8 9 10 11 12
19
Remek az ára, de mennyire jó a legújabb lájtos androidos mobil? Teszten a Honor 400 Lite

Remek az ára, de mennyire jó a legújabb lájtos androidos mobil? Teszten a Honor 400 Lite

Megint csak pénzért léphetnek be a turisták Velencébe

Megint csak pénzért léphetnek be a turisták Velencébe

Hadházy Ákos ismét a Ferenciek terére szervez tüntetést

Hadházy Ákos ismét a Ferenciek terére szervez tüntetést

Hangok, fények, DJ – az öttusa kirakatversenyét rendezik meg Budapesten

Hangok, fények, DJ – az öttusa kirakatversenyét rendezik meg Budapesten

Kínában kizuhant a tizenegyedik emeletről és meghalt egy gaboni válogatott focista

Kínában kizuhant a tizenegyedik emeletről és meghalt egy gaboni válogatott focista

Para-Kovács Imre: A száj- és körömfájás esete a brutális hülyékkel. És a Fidesszel

Para-Kovács Imre: A száj- és körömfájás esete a brutális hülyékkel. És a Fidesszel

Fordulat Pécsen a Káptalan Kert-botrányban: visszalépett a pályázó cég, és azt üzente a vezetője, „áradjon a kultúra”

Fordulat Pécsen a Káptalan Kert-botrányban: visszalépett a pályázó cég, és azt üzente a vezetője, „áradjon a kultúra”

A magyar fiatalok szerint szerint az idősebbek szoktak kenőpénzt adni, de ők nem akarnak

A magyar fiatalok szerint szerint az idősebbek szoktak kenőpénzt adni, de ők nem akarnak

Kritizálta a hadvezetést, öngyilkos alakulat vezetőjeként vezényelték vissza Ukrajnába a volt orosz tábornokot

Kritizálta a hadvezetést, öngyilkos alakulat vezetőjeként vezényelték vissza Ukrajnába a volt orosz tábornokot

A címlapról ajánljuk