Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Nem lesz újabb leépítés a közszférában

tájékoztatta közleményben az MTI-t hétfőn a Kormányszóvivői Iroda azt követően, hogy a Magyar Nemzet azt írta: idén újabb három ezer
van a felmentésnek, az elbocsátásnak, ezért történhet meg, hogy a tavalyi létszámleépítés az idei évre is hatással van. A Kormányszóvivői

MTI Itthon

Mire számítsunk előrehozott választások esetén?

Egy előrehozott választás esetén akár fél év is eltelhet, mire új kormánya lehet az országnak - közölte Lövétei István
Az MTI azután kereste meg a szakembert, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a hétvégén egy előrehozott választás szükségességéről
.... Önfeloszlatás vagy lemondás Lövétei István elmondta, alkotmányjogilag kétféle módon kerülhet sor új választásokra. Az egyik
... az, hogy az Országgyűlés feles döntéssel határoz az önfeloszlatásáról; ekkor az államfő új választásokat ír ki. Kormányválság

Kovács Andrea (hvg.hu) Itthon

Cigány vagyok, bulizhatok?


Irodához (NEKI) fordultak, s az ügyben az Egyenlő Bánásmód Hatóság hozott határozatot nemrég: mind az üzemeltetőt, mind a biztonsági
... változat van, a cikk elején említett ügyben például rövid idő alatt három választ is adtak a biztonsági őrök: kiskorúak, VIP-kártyás
... és a romák szolgáltatásokhoz történő hozzáférését és az anyák munkavállalását érinti – mondja Gyarmati Edit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság jogi

MTI Itthon

Orbán: előrehozott választás az egyetlen megoldás

Orbán Viktor szerint az ország jelenlegi válságát csak az előrehozott parlamenti választás oldhatja meg. A Fidesz elnöke Budapesten, a
hogy előrehozott választásokat kell tartani"- idézte az internetes hírportál a Fidesz elnökét.  Az MSZP szóvivője,  Nyakó István úgy

MTI Itthon

Gazdasági társasággá alakítanák a keszthelyi kórházat


    Megítélése szerint fennáll a veszélye annak, hogy egyes települések inkább a távolabbi megyei kórházat választanák az anyagi
... helyett, de szerinte mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy az idegenforgalomra való tekintettel is megmaradjon a keszthelyi kórház. A távirati

MTI Itthon

Újabb sebességmérők az M1-esen

Újabb két fix telepítésű sebességmérő berendezést helyeztek üzembe az M1-es autópálya elválasztó sávjában, így az autópályán kialakított
A rendőrség 2006 novemberében telepített automata sebességmérő berendezéseket az M1-es autópálya a pályákat elválasztó
.... A pályatesteket elválasztó szalagkorlátok között elhelyezett dobozokban található sebességmérő radar digitális fényképezőgépet

MTI Kult

Cseke Pétert választották meg a kecskeméti színház igazgatójának

Cseke Péter színész-rendezőt választotta meg a Kecskeméti Katona József Színház igazgatójának csütörtöki ülésén a város közgyűlése
de ezzel nem nyújtott segítséget a közgyűlésnek a csütörtöki választáshoz. A múlt évben kiírt pályázaton Bodolay Géza mellett indult
... az előadásokat, s jó véleménnyel van a jelenlegi társulatról. A színházi világnapon a kecskeméti teátrum élére megválasztott új

MTI Itthon

Fodor és Szent-Iványi is visszatér az SZDSZ ügyvivői testületébe


A távirati irodának Fodor Gáborral nem sikerült beszélnie, de környezetéből megerősítették, hogy a politikus visszatér a testületbe.
..., hogy milyen helyzet alakult ki és azt, hogy kik akarnak elindulni a választáson, dönt arról, hogy megméretteti-e magát. Múlt hét

hvg.hu Gasztro

A Város Bora és a Város Pálinkája

A budapesti Tavaszi Borfesztiválon kiállító borászok és a pálinkafőzdék termékei közül idén is kiválasztották három kategóriában a Város

hvg.hu Itthon

Tölgyessy a hamis illúziókról és hamis ígéretekről

Hamis illúziókat táplált a magyar állampolgár, „álmodott” a nyugat-európai életszínvonalról és a politikusok – a mindenkori választási
a választási kampánykor azután elszabadult a pokol, a baloldal mindenképpen meg akart szabadulni Orbántól, ezért a legképtelenebb
... volt a választások megnyerésére, őszintén megmondta, mekkora nyugdíjemelésre van pénz, ezt a választók nem díjazták, majdnem kiesett a
..., feketén állítják elő. A nép megveti, korrupcióval vádolja – gyakran jogosan – politikusait, s négyévente a választásokon „bosszút

MTI Itthon

A pilisszentkereszti döntés miatt tiltakozik a szlovák kormány

A szlovák kormány azon akadt ki, hogy Pilisszentkereszten átköltöztették a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat irodáját, de az előzmények is
döntés ellen, melynek értelmében az eddigi helyéről másik épületbe költöztetik a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat irodáját. Az MTI

hvg.hu Itthon

A Kóka-villa kálváriája


eljárást, de egyelőre nem lelik a tetteseket. A Rumed Kft. fellebbezését követően a XII. kerület építésigazgatási irodája 2007
..., amelynek tulajdoni lapján az önkormányzat szerepel tulajdonosként. Ezzel ellentétes volt a kerületi Főépítészi Iroda munkatársának
... a kérdéseinkre azt a választ kaptuk, hogy a közműépítés a megfelelő engedélyek és hozzájárulások birtokában történt. „A közcsatorna

MTI Itthon

Szlovákiában is téma a szentkereszti Szlovák Ház


Ombudsman vizsgálja Vizsgálatot kért a kisebbségi ombudsmantól a pilisszentkereszti szlovák kisebbségi önkormányzat
...: akadályozzák meg, hogy a helyi Szlovák Házból áttelepítsék a kisebbségi önkormányzat irodáját a falu másik felébe. A helyi szlovák ház
... és több más civil szervezet is irodát működtet. Pilisszentkereszt az ország egyetlen olyan települése, ahol a szlovák kisebbség

MTI Világ

Az RMDSZ egyetlen párttal sem köt alkut

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyetlen párttal sem fog szövetségre lépni a júniusi helyhatósági választások előtt
... a területi szervezetek döntésére bízza, hogy a választásokat követően milyen pártokkal kívánnak együttműködni – erre az álláspontra
szervezet is jelezte, hogy saját megyei tanácselnök-jelöltet kíván indítani. Mint Kelemen Hunor bejelentette, a 2004-es választásokon
... és szászrégeni polgármesteri székek megőrzése is. A 2004-es helyhatósági választásokon ugyanis Szatmárnémetiben és Szászrégenben –
..., hogy e két erdélyi városban a magyarság számaránya 30–40 százalék között van – az RMDSZ-nek akkor sikerült megnyernie a

MTI Itthon

Még idén új elnöke lehet az Alkotmánybíróságnak


A Népszava kedden írt arról: nincs komoly esély arra, hogy az Alkotmánybíróság rövidesen megüresedő két posztjára újraválasszák a lejáró
... Kukorelli Istvánt és Bihari Mihályt. Őket az Országgyűlés 1999 júniusában választotta az Alkotmánybíróság tagjává, vagyis kilencéves
..., de ha az Országgyűlés nem választja meg ismét tagnak, akkor új elnöke lesz a testületnek.   Az MTI úgy tudja, hogy a szocialisták az

MTI Itthon

Százan fordultak a Magyar Hírlap ellen

publicisztika miatt, egyebek mellett arra várva választ a nagyvállalkozótól, hogy vállalhatónak tartja-e: olyan lapot finanszíroz
indokolja az antiszemitizmust "   Az aláírók arra várnak választ, felvállalja-e a lap munkatársi gárdája a kollegiális együttműködést

hvg.hu Tech

Nincs pénz a Mars kutatására?

Pénzügyi okokra hivatkozva kénytelen a NASA Mars-kutatásért felelõs részlege leállítani a Spirit Mars-járót. A négymilliós büdzsécsökkentésre
költségmegtakarítás miatt kapta múlt szerdán a Mars-kutatásért felelõs JPL irodája a labor költségeinek 4 millió dolláros

MTI Itthon

Újabb álszavazó az SZDSZ-ben


szerint Zagyvai a másnap tartott tisztújításon vendégként vett részt, nem regisztrált, nem szavazott. A politikus a mai nappal párton belüli
... sem tagja a frakciónak, addig a távirati iroda értesülései szerint a környezetvédelmi miniszter - aki szintén felfüggesztette tagságát

Nem hozta meg a vásárlási kedvet az árréssapka, csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Nem hozta meg a vásárlási kedvet az árréssapka, csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Vádat emelt az ügyészség Varga Zoltánnal, a Central Médiacsoport tulajdonosával szemben

Vádat emelt az ügyészség Varga Zoltánnal, a Central Médiacsoport tulajdonosával szemben

Saját emberei nem szavazták meg Friedrich Merzet, mi jöhet a kínos bukás után Németországban?

Saját emberei nem szavazták meg Friedrich Merzet, mi jöhet a kínos bukás után Németországban?

Videón, ahogy egy medve kinyitja egy parkoló autó ajtaját, és bemászik a kocsiba

Videón, ahogy egy medve kinyitja egy parkoló autó ajtaját, és bemászik a kocsiba

Az Európai Bizottság beperli Magyarországot az embercsempészek szabadon engedése miatt

Az Európai Bizottság beperli Magyarországot az embercsempészek szabadon engedése miatt

Megfigyelték 164 gorilla viselkedését, az eredmény az emberi viselkedésre is rámutat

Megfigyelték 164 gorilla viselkedését, az eredmény az emberi viselkedésre is rámutat

Szalay-Bobrovniczky reagált és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Szalay-Bobrovniczky reagált és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Belga turisták haltak meg a hétvégén villámárvízben Jordániában

Belga turisták haltak meg a hétvégén villámárvízben Jordániában

Aligátor ölt meg egy tavon kenuzó nőt Floridában

Aligátor ölt meg egy tavon kenuzó nőt Floridában

A címlapról ajánljuk