Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Göncz Kinga vastag anyagot kapott

Az amerikai elnök budapesti megbeszélésein fontos, érdemi kérdésekről lesz szó – hangsúlyozta a Magyar Televízió Nap-kelte című
A miniszter szerint a látogatás jelentős esemény a világban is: „ha ez egy olyan ország, ahová az amerikai elnök eljön, akkor arra
... odafigyelni". Göncz Kinga elmondta azt is, hogy Kelet-Európában Magyarországon a legmagasabb az egy főre eső amerikai befektetések
... a várható eredménye – fogalmazott Göncz. Göncz Kinga szerint a magyar-amerikai együttműködésre szükség és lehetőség van Afganisztán, a

MTI Itthon

Bush már Budapesten van

Budapestre érkezett szerda este George Bush amerikai elnök, aki egynapos hivatalos látogatást tesz a magyar
Mélyrepülő pilóta A konzervatív ideológia megújítójaként indult, ám az iraki háború foglyává vált a Magyarországra látogató
.... Az amerikai elnököt és feleségét szállító különrepülőgép, az Air Force One néhány perccel este nyolc óra előtt szállt le a

MTI Foci-Eb

VB-2006: Portugália és Mexikó továbbjutó

a közép-amerikai együttes jutott tovább másodikként, miután Angola 1-1-es döntetlent játszott
ami megfogta a közép-amerikai együttest. Az előny tudatában magabiztossá vált Luis Felipe Scolari együttese, s a félidő közepén tovább

Világ

Bush bezárná a guantánamói fogolytábort

Az amerikai elnök szerdán Bécsben kijelentette, hogy szeretné bezárni a guantánamói fogolytábort, és szeretné hazaküldeni a
... is, de a lefogottak egy része hidegvérű gyilkos, akit nem lehet az utcára engedni, mert az mások életét veszélyeztetné, és bíróság elé
Ausztria kancellárjával, valamint José Manuel Barrosóval, az EU bizottságának elnökével számolt be az uniós-amerikai
... Guantanamó kapcsán elmondta a sajtótájékoztatón, hogy a táborból kétszáz embert már "hazaküldtek", jelenleg 400 foglyot őriznek. Az
... között olyanok is vannak, akik közönséges gyilkosok, akiket bíróság elé kell állítani. Jelenleg várják az Egyesült Államok Legfelsőbb

MTI Itthon

A metrót és a vasútat is lezárják Bush látogatása miatt

Az amerikai elnök látogatása miatt szerdán az esti órákban, valamint csütörtökön délután egy-egy órára lezárják az utasforgalom elől a
Forgalomkorlátozások Budapesten George Bush amerikai elnök hivatalos budapesti látogatása miatt forgalomkorlátozások lépnek

MTI Világ

Az USA Bécsben ígéretet tett az emberi jogok betartására

Az Egyesült Államok az emberi jogok és a nemzetközi jog normáinak a betartását ígéri a bécsi uniós-amerikai csúcstalálkozóról kiadandó
érdekében, a terroristatoborzásokkal szemben.  A guantánamói fogolytábor ügye is napirendre került Heinz Fischer osztrák és George Bush
... minősítette a guantánamói fogolytábor ügyét. Bush egyetértett azzal, hogy valóban súlyos problémáról van szó, de hozzáfűzte, hogy az
... a kérdésben az amerikai legfelsőbb bíróság döntését. Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter az uniós amerikai

MTI Itthon

Hol lesznek forgalomkorlátozások Budapesten?

George Bush amerikai elnök hivatalos budapesti látogatása miatt jelentős mértékű ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek
Az amerikai elnök megérkezésekor, szerdán 18 órától 21 óráig teljesen elzárják  forgalom elől a Ferihegy 2-től az V. kerületi Deák
... közzétett útvonal tervezetben. Az amerikai elnököt és feleségét a Deák téri Meridien Szállodában helyezik el. Csütörtökön reggel 7
... az amerikai elnök az Országházba, ahol Gyurcsány Ferenc kormányfővel folytat tárgyalást. Később George W. Bush és felesége lerója

MTI Világ

Brutálisan megkínozták a két amerikai katonát

DNS-elemzéssel kell azonosítani két holtan megtalált amerikai katona holttestét
Csak DNS-vizsgálat tudja megállapítani két, Irakban elhurcolt, majd holtan megtalált amerikai katona személyazonosságát, annyira
... köthető Mudzsáhidok Konzultatív Tanácsának bejelentése alapján pénteken elrabolták őket. Az Irakban állomásozó amerikai csapatok

MTI Tech

Szárazjégből készítettek gyémánt keménységű üveget

Olasz és amerikai kutatók széndioxidból (szárazjégből) laboratóriumi körülmények között üvegszerű anyagot hoztak létre, amely
a firenzei egyetem professzorai a Nature című amerikai tudományos folyóiratnak nyilatkozva elmondták: az elemek periódusos

MTI Világ

Megkezdődtek Bush elnök bécsi tárgyalásai

Az osztrák államfővel kezdett megbeszélést szerdán Bécsben George Bush amerikai elnök, aki az uniós-amerikai
George Bush személyében 27 év óta most először látogatott amerikai elnök Bécsbe, ám a Heinz Fischer köztársasági elnökkel, majd a
... illeszkednek. Az amerikai elnök 11 órakor kezdi meg tárgyalásait az EU vezető képviselőivel a rendkívül szigorú biztonsági
..., a szellemi tulajdon nagyobb védelmét, az amerikai vízumrendszer könnyítését; valamint globális kihívásokról tárgyalnak. Wolfgang

MTI Világ

NBA: a Miami a bajnok

Története első bajnoki címét szerezte a Miami Heat az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban. A döntőben a Dallas Maverickset
A Miami Heat nyerte az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságot (NBA), mivel a nagydöntő hatodik mérkőzésén idegenben legyőzte a

MTI Itthon

Forgalmi korlátozások a reptérre vezető utakon

Jelentős forgalmi korlátozások lesznek a Ferihegyi repülőtérre vezető utakon George W. Bush amerikai elnök budapesti látogatása miatt
George W. Bush amerikai elnököt szállító Air Force One, valamint a mintegy 600 fős kíséretet hozó további repülőgépek szerdán este 20

MTI Világ

Bushéknak még a wc-papírt és a vizet is Rammsteinből hozzák

Az osztrák sajtó rendkívül bő terjedelemben foglalkozik az amerikai elnök bécsi látogatásának biztonsági
az ott lévő hatalmas amerikai támaszpontról) szállítják Bécsbe az amerikai küldöttségnek. Az osztrák rendőrség mintegy
...-látogatást, nem beszélve az amerikai biztonsági szolgálatok Bécsbe vezényelt tagjairól. Külön egységek fogják biztosítani azt a

hvg.hu Autó

Budapesten a világ legbiztonságosabb limuzinja - galériával

is használt három Cadillac DTS Limousine 2006 típusú járműveket a külvilágtól hermetikusan elzárt hangárban amerikai biztonsági emberek
legveszélyeztetettebb embere, az amerikai elnök számára. A nyolctonnás jármű páncélzata robbantást is kibír, kilőtt gumikkal akár 200
... a legfejlettebb műholdas zárt kommunikációs rendszer teremti meg, amin keresztül akár a nukleáris háborút is elindíthatja az amerikai

MTI Világ

Bombariadó a Bush-látogatás előtt

Bombariadó volt kedden reggel Bécsben, ahová 20 órás látogatásra este érkezik az amerikai elnök, ám kiderült, hogy csak
Hasonlóan gyanús csomagot fedeztek fel az amerikai küldöttség szálláshelyének kijelölt Intercontinental szálloda közelében is

hvg.hu Tech

Pusztító viharok fenyegetnek – pusztítsuk el őket!

A hurrikánszezon megkezdődött az amerikai kontinensen, s hamarosan megtelnek a hírek a trópusi viharok rettenetes pusztításaival
csapásoknak a következményeihez képest, amelyeket az amerikai kontinensen és a Távol-Keleten kénytelen elviselni az ott lakók. A
... az anyagot a megfelelő helyre.” Ezt igyekszik nem a véletlenre bízni, hiszen a floridai állami egyetem, az amerikai nemzeti

MTI Világ

Amerika provokációnak tekintene egy észak-koreai rakétát

A Pentagon és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter hétfőn úgy ítélte meg, hogy provokációnak minősülne, ha Észak-Korea nagy
lenne" - közölte Bryan Whitman, a Pentagon szóvivője.   Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy az Egyesült
..., a Fehér Ház szóvivője az elnöki különgép fedélzetén - nevek említése nélkül - úgy nyilatkozott, hogy George Bush amerikai elnök több
... államfővel beszélt telefonon a küszöbönálló rakétakilövés előjeleiről. Hozzáfűzte, hogy az ügyben amerikai tisztségviselők közvetlen

MTI EU

Újabb többszáz szabadon bocsátott fogoly Irakban

Amrikai felügyelet alatt álló 500 foglyot bocsátottak szabadon Irakban a hazai hatóságok és az amerikai erők a nemzeti megbékélés
Ezúttal kizárólag olyan foglyok nyerték vissza szabadságukat szerte az országban, akik amerikai felügyelet alatt álló
.... Az amerikai fenntartású iraki börtönökben még további 13 ezer embert tartanak bezárva - tette hozzá Buso Ibrahím.   A
... börtöneiben, közülük 15 ezer 387-et a többnemzetiségű erők kezelésében lévő fegyintézetekben.

MTI Itthon

Mit csinál Budapesten George W. Bush?

történő beutazáshoz szükséges vízum kérdését is megvitatják. Az amerikai elnök beszédét a Citadellából a CNN is
több kerületének utcáiban, így a Kossuth tér, a budai Vár, a Hősök tere, illetve a Parlament épülete, valamint a Citadella környékén. Az
... és a diplomáciai küldöttséget Göncz Kinga külügyminiszter, az amerikai nagykövet és a magyar kormány protokollfőnöke fogadja. Az
... tagú diplomáciai delegációt a Meridien Szállodában helyezik el - közölte Polgár Viktor külügyi szóvivő. Az Amerikai Egyesült Államok

Komoly tervekkel érkezik az akkugyári hulladékot feldolgozó cég Vésztőre, a CATL, a BYD és az EVE akkumaradékára utazik

Komoly tervekkel érkezik az akkugyári hulladékot feldolgozó cég Vésztőre, a CATL, a BYD és az EVE akkumaradékára utazik

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Végig vezetve nyerte meg hetedszer is a Győr a Bajnokok Ligáját

Végig vezetve nyerte meg hetedszer is a Győr a Bajnokok Ligáját

Volt telitalálatos a hatos lottón, íme a nyerőszámok

Volt telitalálatos a hatos lottón, íme a nyerőszámok

Válogatós a gyerek, vagy csak egyéni az evési stílusa?

Válogatós a gyerek, vagy csak egyéni az evési stílusa?

Ár-érték bajnokság: teszten a 200 megapixeles Honor 400 és 400 Pro

Ár-érték bajnokság: teszten a 200 megapixeles Honor 400 és 400 Pro

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

A címlapról ajánljuk