Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Révész Sándor hvg360

A repülő csodaúszó, világcsavargó és mindenes – 100 éve halt meg Szekrényessy Kálmán

Úszott tavakon, csatornákon, szorosokon át, egyik kontinensről a másikra. Tanult jogot, orvoslást, zenét és hadtudományt. Megalapította a
.... Kitalálta a kerékpár és az erőgép szót. Alkotott minden irodalmi műfajban. Politizált, kitolta volna a magyar határt a török
a magyarországi úszósport megalapítása után Szekrényessy tanítványa, az általa edzett Hajós Alfréd két aranyérmet szerzett úszásban az
..., így rögzítette az eseményeket. Éppen akkor vetette le az uniformist, amikor 1878-ban az Osztrák-Magyar Monarchia átvette a
... velocipéd) magyar nevét. A kerékpár szót addig is használták, de a négykerekű járművek, szekerek, kocsik elülső/hátulsó, vagy

MTI / hvg.hu Kult

Ebből nem lesz homofób botrány: ősemberek barlangrajzait mutatja be a Nemzeti Múzeum

A legismertebb festett őskőkori barlang, a spanyolországi Altamira falfestményeinek világát mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum január
szeme elé – közölte a Magyar Nemzeti Múzeum. Az őstörténet kutatásának fontos pillanata volt, amikor 1879-ben egy amatőr kutató és
... barlangrajzai – A művészet kezdetei címet viselő tárlat 2024. január 23-ától június 2-ig lesz megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeum

HVG hvg360

Jött a csok plusz, ment Varga Judit, Azahriah a csúcson – Az év krónikája, 2023, Magyarország, 3. rész

az államvasutak leépülése. Új, kritikus hangon megszólaló nemzedék a magyar popzenében, az állami finanszírozástól független
hozzájárulás mértékéről, a bíróság ennek lezárultáig jogvédelmet biztosított számára. Ennek ellenére a Magyar Államkincstár 5,6
... megnyitotta az ötcsillagos Hotel Dorotheát a pesti belvárosban. Szeptember 4.: Az MNB tőkehiánya Az Európai Központi Bank jóváhagyta
... jegybank tőkehiányos működését. Az idei első fél évben a Magyar Nemzeti Bank 999 milliárd forintos veszteségről számolt be, ami

HVG360 hvg360

Martin Selmayr: Az EU-tagság nem Netflix-előfizetés

Brüsszelt nem lehet megzsarolni, a Magyarországnak megítélt pénzeket csak akkor utalják, ha a magyar kormány eleget tesz a feltételeknek
a még mindig befagyasztott 20 milliárddal. Kiemelte ugyanakkor, hogy az Uniót nem lehet megzsarolni. A pénzeket csak akkor utalják, ha a
... is konstruktív. A riporter felvetette, hogy a magyar kormány a jövő év 2. felében az EU soros elnökeként is sok zavart okozhat, ám
... a normákat, akkor Brüsszel közbelép, ahogyan az a magyar és a lengyel kormány esetében is történt. Az interjúalany elismerte viszont

MTI Gazdaság

Parragh László leadott egy győzelmi jelentést: Nehéz elhinni, de minden okunk megvan az optimizmusra

Sikeresnek ítélte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évét az elnök, a jövő évtől pedig a teljes magyar gazdaságtól
Nehéz elhinni, de minden okunk megvan az optimizmusra, 2024-ben jobb lesz a magyar gazdaság, az ország helyzete, mint
... volt, a makrogazdasági mutatók a várakozásoknál lassabban ugyan, de javulni fognak – nyilatkozta Parragh László, Magyar Kereskedelmi és
..., az ezeket kihasználók nyerészkedése súlyos veszteségeket okoztak az idén a magyar gazdaságnak, az energiaárak, az infláció és a

MTI/hvg.hu Világ

Orbánéknak sietni kell, a török parlament szakbizottsága már jóváhagyta a svéd NATO-csatlakozást

A török törvényhozás végszavazása a NATO-bővítésről azonban nem várható gyorsan. Ez némi mozgásteret ad a magyar kormánypártoknak, hogy
és alkatrészek Törökországnak történő eladását. A török parlament egyébként most tart ott, ahol a magyar törvényhozás: mindkét
... vár Svédország NATO-csatlakozása. A magyar kormány hol tagadta, hol elismerte, hogy e kérdésben együtt mozog Ankarával, de a kormány
... azt mondta, hogy a kormány támogatja Svédország NATO-csatlakozását, de a bővítésnek a magyar parlament általi ratifikációjára továbbra

HVG hvg360

A pápa megérkezett, Budaházy kilovagolt, a Libri a NER-é lett – Az év krónikája, Magyarország, 2. rész

operaigazgatói posztjának különös meghosszabbítására, az ukrán-magyar gazdasági és diplomáciai konfliktusokra, a kastélykavarásokra, és
betöltő, a magyar állam által delegált személyeket, valamint kilép a nemzetközi pénzügyi szervezetből” – jelentette be
... a székhelyét is áthelyezte Budapestről, a Lánchíd Palotából. Az USA augusztus elsejétől jelentősen korlátozta a beutazó magyar
... az USA-ba, csak egy elektronikus utazási engedélyre (ESTA) van szükségük. A magyar útlevéllel rendelkezők számára az ESTA

HVG360 hvg360

Nemzetközi sajtószemle: Orbán akkor is szembekerülhet az Egyesült Államokkal, ha Trump visszatér

Donald Trump élesen fellép Kína ellen, miközben a magyar kormány egyre jobban összebarátkozik a kínaiakkal. Ez az American Spectator
határozottan próbálja meg megakadályozni Kína világpolitikai terveit. A magyar miniszterelnök ugyan nem hagy semmiféle kétséget
... a Nyugatot, hogy fogadja el: két nap van az égen, mégis arra számít, hogy Washington összecsap Kínával, így a világ megint tömbökre szakad. Hogy a

hvg.hu Gazdaság

És akkor a karácsonyfa alá kínai villanyautót hozott a kormány angyalkája

Dupla bérlettel fenyegetheti meg a kormány a fővárosiakat; egy év után már csak az EU második legnagyobb inflációja a magyar; az MNB
külügyminiszter közlése szerint ez a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházása lesz - kérdés, mit szól hozzá az Európai
... nemrég jelentette be, hogy eljárást indít a kínai e-autó-gyártóknak nyújtott állami támogatások miatt.   Ennél is nagyobb
... tekintettel újra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank, most épp 10,75 százalékosra . Az MNB sajtótájékoztatóján arról is

Nőnap NAV módra: fokozott figyelemre számíthatnak a virág- és ajándékárusok

Nőnap NAV módra: fokozott figyelemre számíthatnak a virág- és ajándékárusok

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Pörögve repült ki az autópályáról egy kocsi, amelynek elaludhatott a sofőrje

Pörögve repült ki az autópályáról egy kocsi, amelynek elaludhatott a sofőrje

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Íme Európa első 200 kilométeres hatótávú plugin hibridje

Íme Európa első 200 kilométeres hatótávú plugin hibridje

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

A magyar külügyi államtitkár gépét nem engedte be az országba a bosnyák kormány

A magyar külügyi államtitkár gépét nem engedte be az országba a bosnyák kormány

A címlapról ajánljuk