Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Autó

Műszaki hiba vezethetett a hajnali halálos balesethez

Egy négytagú család utazott az egyik személyautóban, amivel a kamion
a helyszínen meghaltak - írja honlapján a rendőrség . A rendőrség tájékoztatása szerint az egyik autóban egy négytagú román állampolgárságú

MTI Kult

Meghalt Foltin Jolán

A koreográfus-rendező volt az egyik kitalálója és szervezője az első budapesti táncháznak. Csaknem hat évtizedes aktív tevékenysége rendkívüli a
életművét a magyar népművészethez, folklórhoz való viszonya, mély ismerete és különleges megközelítése határozta meg. Műveiben emberi
... modernkori történetében: pedagógiai és módszertani munkája teremtette meg a műfaj szervezett utánpótlásának lehetőségét, országos

hvg.hu Autó

Saját autó helyett Uber és car sharing? Úgy tűnik, ez nem így lesz

állítják amerikai szakértők, akik szerint leginkább a gazdasági válság miatt csökkent az USA-ban az újautó-vásárlás. Szerintük amikor már egy
a szakértő. Egy másik elemző, Robin Chase szerint amiatt is nő a fiatalok körében a sajátautók aránya, mert ez a generáció is
... már. Szerinte azokban a családokban, ahol már a második gyerek is elérte az iskoláskort, a legtöbben mégiscsak megveszik maguknak a

MTI Kult

Bemutatják Kölnben Németország legrégebbi könyvtárának maradványait

Megismerheti majd a közönség Németország legrégibb, csaknem 2000 éves könyvtárának maradványait, amelyekre Köln központjában egy új
A belvárosi Antoniter protestáns templomban fogják kiállítani a maradványokat és digitális eszközök segítségével mutatják be a
... azt, hogy milyen lehetett az egykori románkori templom - közölte a kölni protestáns gyülekezet. A könyvtár 2. századi maradványaira
... templom építése közben bukkantak 2017-ben a régészek, akik sokáig úgy hitték, hogy egy nyilvános gyülekezőhely romjait találták meg.

MTI Tech

1500 éve épült hatalmas, rejtélyes templomra bukkantak Izraelben

Ezerötszáz éve, a bizánci korban épült hatalmas templom romjaira bukkantak a régészek Bét-Semesben, Izrael középső részén – jelentette a
... templomot, amelynek padlózatát gazdag mozaikdíszítés, ablakait pedig üveg
az ősi templomra. Ezen a helyen már három éve dolgoznak az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei a leletek mentésén. Az
... bazilikák építészeti jegyeit hordozó templomot I. Jusztinianosz bizánci császár uralkodása alatt (527-565) építették, majd tovább
... között uralkodó II. Tiberiosz császár által adományozott pénzből. A templom a régészek szerint a muzulmán hódítás korai időszakában

Czeglédi Fanni Élet+Stílus

Karafiáth Orsolya: Nem tudnék egy olyan közegben boldog lenni, ahol az az elv, hogy kussolj

a papírra vetett történetek. Sokan figyelmeztették, hogy ne írjon közéleti témákról, de úgy érezte, nem lehet már a régi ideák szerint
Így alakult ki bennem a családi album koncepció, amelyre végül felhúztam a kötetet. Valamit megnyitottak bennem ezek a
... projektet. Minden nap írtam a Facebookra egy-egy történetet, amely a múltam egy-egy elemén alapult. Persze ezek a valós események csak
... életéből származik: megjelenik a családja, a régi osztálytársai, hol idillikus és boldog, hol tragikus helyzetekben. K. O

Czeglédi Fanni Élet+Stílus

Hogyan kezdi újra valaki az életét 30 év börtön után?

„A történetem alapvetően arról szól, hogy Isten tud kutyából szalonnát csinálni” - vallja Boros Lajos, akinek első kézből vannak
kikereste másnap a ládájából a Bibliát, amely mélyen megérintette: úgy érezte, szinte neki szólt egy-egy történet. Az első vasárnap már
... nem ugrottak a nyakamba: ha valaki becsöppen egy normális családba egy ilyen múlttal, 24 év korkülönbséggel, az súlyos. Nem erőlködtem

hvg.hu Tech

Zűr van az új Call of Duty körül, az oroszok bepöccenhettek

Az utolsó pillanatban törölték a PlayStation orosz áruházából a néhány napon belül megjelenő új Call of Dutyt. A történet oroszországi
keveredik. Bár fiktív történetről van szó, elképzelhető, hogy az oroszországi vezetés valamiért mégsem örült egy ilyen

Weyer Béla hvg360

Különös fénytörésbe kerülnek a szerelmes levelek, ha egy náci küldi őket

nem egy vérszomjas fasiszta vadállat, hanem egy, a katonai szolgálatot kötelességének tekintő és a családja iránt aggódó férfi képe
volt. Hans S. (vezetéknevét a család kérésére most rövidítik) 1940 és 1945 között másfélszáznál is több levelet küldött haza a
.... Amelyekből nem egy vérszomjas fasiszta vadállat, hanem egy, a katonai szolgálatot kötelességének tekintő, az otthoniak, a család iránt

Szabó Yvette hvg360

Orbán-közeli cégen keresztül veszünk harci járműveket a háborúzó Erdoganéktól

közvetítő cég üti nyélbe az üzletet. A török páncélozott harci járműveket egy olyan kör készül behozni az országba, amelybe Orbán Viktor
A hadiipari holding a török Carmikli család birtokában van, és ahogy korábban a HVG is írt róla, főként rendfenntartó célokra
... tulajdonosa kiemelt partnere a magyar államnak és esetenként a kormányfőnek, illetve Orbán Viktor családjának. A Duna Aszfalt

Csatlós Hanna HVG Hetilap

Közel kerülnek

A világ legeldugottabb tájain forgatott az elmúlt tíz évben dokumentumfilmet az On the Spot két kitalálója. Legújabb történetük egy
az Esther, a törzs lánya című dokumentumfilmjük. Kinek az ötlete volt, hogy támogassák a családot? Cseke Eszter: Esther apjáé
... nem jártak iskolába, és ebből a családból soha senki nem tanult. Ottjártunk óta egy svéd civil szervezet felépített a falu szélén egy
... a brutális női körülmetélésről, ahogy azt sem, hogy a nyolc osztály elvégzése után, mielőtt férjhez menne, továbbtanul-e. Dönthet-e

hvg.hu Élet+Stílus

Ez már két focicsapat: a 22. babát várják Anglia legnépesebb családjában

A lancashire-i Radford család videóban jelentette be a nagy hírt, hogy a 44 éves édesanya ismét teherbe esett. Az érkező kistestvér a
Sue Radford és 48 éves férje, Noel Radford huszonkettedik gyereke jövő áprilisra van kiírva - abban reménykednek, hogy kisfiuk születik. A
... az egyik gyerekét, halva született csecsemőt hozott a világra. A családi fészekből a két legnagyobb gyerek már kirepült, a maradék 19
... egy tízszobás családi házban él a szülőkkel. Anyagilag igencsak megterhelő egy ilyen népes családot fenntartani

1
235 236 237 238 239
982
Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

Kutatók üzenik: most már aztán tényleg aludja ki magát

Kutatók üzenik: most már aztán tényleg aludja ki magát

A MÁV szerint műszaki hiba okozhatta a januári mozdonytüzet a Keletiben

A MÁV szerint műszaki hiba okozhatta a januári mozdonytüzet a Keletiben

8,3 millió látogató, 1,4 millió hotdog és napi 60 eladott konyha – erős évet zárt az IKEA Magyarországon, és még csak most jönnek a „transformers bútorok” – interjú

8,3 millió látogató, 1,4 millió hotdog és napi 60 eladott konyha – erős évet zárt az IKEA Magyarországon, és még csak most jönnek a „transformers bútorok” – interjú

Berlinben már csinálják, Budapesten is imádnák: így mutatják, hova érdemes szállni a városi vonaton

Berlinben már csinálják, Budapesten is imádnák: így mutatják, hova érdemes szállni a városi vonaton

Nagyobb aksi, hosszabb hatótáv: itt a legújabb elektromos Audi

Nagyobb aksi, hosszabb hatótáv: itt a legújabb elektromos Audi

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Elárulta Nagy Márton, milyen árstopra célzott hétfő reggel

Elárulta Nagy Márton, milyen árstopra célzott hétfő reggel

Steven Levitsky harvardi professzor: Alakul az új tekintélyelvűség Amerikában

Steven Levitsky harvardi professzor: Alakul az új tekintélyelvűség Amerikában

A címlapról ajánljuk