Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

Körbenéztünk az Apple webshopjában, de lehet, hogy nem kellett volna: 68 ezer forintba kerül egy adatkábel

az, hogy nem kell ragaszkodni a gyári kiegészítőkhöz – bár egyes esetekben ez mégis elkerülhetetlennek látszik. Megnéztük, mennyibe
széria dobozában egy USB-C – USB-C kábelt találhatnak majd a vásárlók, de természetesen ezernyi okból lehet szükség egy új kábelre –
... lightningos fülhallgató, dokkolós hangszóró) lehet, amit az ember nem szeretne egy új szabvány miatt kukázni. Ehhez adott is egy
... átalakító , melynek segítségével az új iPhone-okat újra lightningossá lehet varázsolni – 15 ezer forint ellenében. Ha a már

Lengyel Tibor Itthon

Újra repül a légiparádén megsérült állami tehergép, de titkolják a javítás költségét és a bevételkiesést

mennyibe került mindez. A gép a héten már újra repült, de a tucatnyi fizetős járat elmaradása is komoly bevételkiesés
lehetett. A vártnál biztos hosszabb, és így vélhetően drágább is volt a javítás, hiszen eredetileg úgy tervezték, a gép augusztus 30-án
... szokásos üzleti köreit, Kínába, illetve Kazahsztánba repül árut hozni-vinni. Nem mindegy, hogy az állami tehergép mennyit

hvg.hu Itthon

Partizán: "Mi vagyunk Magyarország legnagyobb közfinanszírozott médiuma"

Több mint 21 ezer ember utalta Gulyás Mártonéknak az adója 1
A Partizán a 2023-as szja 1 százalékos gyűjtési adatok szerint 21 122 támogatóval rendelkezik, ezzel, írják Facebook-posztjukban, ők "a
... közfinanszírozott médium" Magyarországon. A Partizán megköszönte támogatóinak. A tavalyi évhez képest összesen 370 ezerrel nőtt az 1

Surányi György hvg360

Fellélegezhetünk? Na ne! - Surányi György elemzése a HVG-nek a jegybanktörvény tervezett módosításáról

abszurd példát a HVG-nek írt elemzésében Surányi György egyetemi tanár, volt MNB-elnök arra, mennyire téves irányt vett
rémétől. És hogy a javasolt változtatás mennyire szakszerű, mennyire, milyen mértékben időtálló, vagy csupán
... politikájához nincs szüksége tőkére. Egy jegybank, szemben az univerzális bankokkal, saját devizában/valutában nem lehet illikvid és
... sem. Köznapi megfogalmazásban: sem azért nem lehet fizetésképtelen, mert valamely kötelezettsége teljesítéséhez nincs elég pénz a

Balla István hvg360

„Este tíz után ír rám fenyegetően az anyuka, hogy mit csináltam én az ő kislányával”

Bár szinte közhely, hogy akkor lehet sikeres a gyerekek nevelése, ha a pedagógusok és a szülők kölcsönösen partnernek tekintik egymást
történt, „csak a saját kis mesevilágába szőve úgy, hogy a tanár a gonosz, a másik gyerek is gonosz, és ő a jóság megtestesítője”. „Tavaly
... a panasz. Azt hiszik, hogy az ő gyerekük nem lehet hibás, csak a másé. Mióta a Messenger létezik, írnak is este, hétvégén, bármikor. Az
... lehet beszélni a tanárral, vagy a hivatalos e-mail-címére lehet írni, de a magántelefonján ne hívják, és chaten se írjanak

hvg.hu Itthon

Az akkugyárakról kérdezték a kormányt, de nem kaptak konkrét számokat

Koncz Zsófia válaszából sem derült ki, mennyi selejtes akkumulátort termelnek az
akkumulátorgyártási kapacitással számol a kormány? Mennyi selejtes akkumulátort termelnek az akkumulátorgyárak? Mi lesz a már
... adatot sem közölt arra vonatkozóan, hogy a kormány mekkora akkumulátorgyártási kapacitással számol, és hogy mennyi selejtes

Kovács Bálint Élet+Stílus

Magyarországon is át lehet élni a természet vadságát, és hatalmas élmény

Lehet beszélni bármennyit Magyarország természeti értékeiről, de ennél sokkal jobb inkább átélni azokat: nyár végén, ősz elején az erdő
az izgatottan zümmögő rovarok, egybegyűlik sok száz érdeklődő, hogy részese lehessen annak, ami a huszonegyedik századi embernek az
..., csak a száz meg száz szúnyog éhes ricsaja. És ahol a legközelebb lehetünk a folyó túlpartján, a csaknem egész évben lezárt, érintetlen
..., hogy itt vagy. Mégis: amennyire csak lehet, bele akarsz olvadni a természetbe, hátha akkor még jobban átjárnak a sosem hallott hangok

Moravecz Kata EUrologus

Közös uniós szabályokat akarnak a szexmunkáról, de az alapelvekben sem sikerült megegyezni

a szexmunkások bevonása a vitába lehet, hogy segített volna, de őket ezúttal nem
szabályozásának kidolgozása felé. A jelentés vitáján egy dolog azonban egyértelművé vált: hiába tartja a többség jó ötletnek valamilyen
... szervezet szerint lehetnek ilyen esetek, és a prostitúció lehet legitim hivatás. Ezt mind feminista, mind

Dezső András hvg360

Szöllősi könnyű préda volt Amerikának a semmire sem jó diplomataútlevelével

Több ezer olyan diplomata okmány lehet forgalomban, amilyennel Szöllősi György az Egyesült Államokba szeretett volna utazni. Ezeket az
nagyságrendben lehetnek forgalomban ilyen okmányok. Minden diplomata útlevélben van azonban egy olyan oldal, ahol az okmány
..., legfeljebb csak villogni lehet vele. Hátránya viszont annál több. Mivel az Egyesült Államokba vízummentesen is beutazhatnak a

hvg.hu Vállalkozás

Több mint nyolcezer járatának törlésére kényszerülhet a Wizz Air hajtóműproblémák miatt

A járattörlések egyes szakértői becslések szerint 132 millió eurós veszteséget jelenthetnek a magyar fapados légitársaság
légitársaság is erősen érintett lehet, köztük a Volaris, Spirit Airlines, Indigo, Turkish Airlines, Sichuan, Air China és Lufthansa is
..., ami a 185 repülőgépből álló flotta jelentős részét képezi. Mindez egyes szakértői becslések szerint 132 millió eurós veszteséget

hvg.hu Tech

Áttörést hozhat a transzplantációkban az új, mesterséges vese

Laboratóriumban tenyésztett emberi vesesejtek segítségével készítettek új, mesterséges vesét a Kaliforniai Egyetem kutatói – ha beválik, az fontos
igazítani, és hogy más eszközökkel képes lehet a vérben lévő anyagcsere-végtermékek szűrésére. „Arra fókuszálunk, hogy biztonságosan
... hártyával is felszerelték azt, hogy védjék a szervezet támadásaitól, és hogy csendes és hatékony lehessen. Ugyanakkor – jegyzi meg a
... – attól még messze vagyunk, hogy az ilyen eszközöket emberek esetében is alkalmazni lehessen, de az első jelek már ígéretesek. Most

Szabó Yvette hvg360

Lázár a vállalati belső elhárítást is bevetette a MÁV-ügyek szivárogtatói ellen

Akkora számlát nyújtottak be kirúgásuk előtt a MÁV vezérigazgató-helyettesei Lázár János miniszternek, hogy abból már tényleg ki
Mosóczi László után sok kritikát kaptak Vitézy víziói, azokra úgy emlékeznek vissza, hogy a nagy álmodozóval legalább lehetett
.... május 1-jei bevezetésén is. Mások szerint azonban Vitézy Dávid fejlesztési tervei nem voltak reálisak. Egyrészt az indokoltnál
... van honnan átirányítani a vasútépítőket a mostani botrányt kirobbantó, Biatorbágy és Szárliget közötti sínpár megjavítására. Azt ugyanis borítékolni

Domány András Gazdaság

Támogatást kapnak az ukrán gabonaimport károsultjai

A kukoricatermelők juthatnak összesen 16 millió euró
támogatásra jogosult, legfeljebb 500 hektáros területükön legfeljebb 100 hektáron termelnek kukoricát. A keret „legfeljebb 15,93 millió
..., végelszámolás, csődeljárás alatt. A támogatási kérelmet a mezőgazdasági termelő október 1. és október 15. között nyújthatja be az

hvg.hu Gazdaság

Gulyás Gergely elárulta: nem fogják mindenütt újra lehetővé tenni a háztartási napelemek hálózati csatlakozását

sem. Már azt is sejteni lehet, mennyiért veszi át majd tőlük az áramot a szolgáltató, ha bevezetik a bruttó elszámolást
tavaly októberben tiltott le a kormányzat –, most azonban Gulyás Gergely elárulta: január 1-től lehet ismét az
... telepítendő napelemes kiserőművekre lesz érvényes – is elárult egy fontos részletet, amiből sejteni lehet, hogy mennyit
..., hogy további rácsatlakozást el tudjon viselni. Gulyás Gergely az ugyancsak január 1-jével bevezetendő új elszámolási rendszerről

Gergely Márton, Hamvay Péter hvg360

Gyurcsány Ferenc 20 évre tervez, szerinte a DK az ország egyetlen reménye – interjú

Nagyobb reményekkel lehet csatlakozni egy növekvő párthoz, mint egy leépülőhöz – mondja Gyurcsány Ferenc DK-elnök, aki több ciklusra
F.: Például az, hogy mi két hét alatt hazahoznánk azt a 22 milliárd eurót, amire Orbán nem képes, mert az, hogy markában
... az uniós pénzek megszerzésén túl. Gy. F.: A közepesen fejlett ország csapdájából úgy nem lehet kitörni, hogy akkumulátorgyárak
..., hogy többet tegyél bele a közösbe, mint például egy ápolónő. Meg lehet adóztatni, akinek milliárdos vagyona van. Lehet

hvg.hu Tech

Hatalmas tárhelycsomagokat indít az Apple, mondjuk az áruk is csillagászati lesz

Tényleg bármire elég lehet: 6 és 12 TB-os tárhelyopciókkal bővül az iCloud hamarosan, igaz, ennek meg is kérik az
verzió. De van más opció is, miután az iCloud+ felhőtárhely két csomaggal bővült. Ezek a csomagok már azok számára is elegendők
... életük minden mozzanatát filmes minőségű 4K-ban rögzítik: hamarosan 6, valamint 12 TB-os csomagok közül is lehet majd választani
... lehetett választani: az 50 és 200 GB-os csomag mellett nagy ugrással 2 TB volt a következő lehetőség, és a jelek szerint az Apple

hvg.hu Tech

Az életét kockáztatja, aki ezt a két gyógyszert egyszerre szedi

Kis mértékben ugyan, de problémás lehet bizonyos fogamzásgátlók és fájdalomcsillapítók egyidejű szedése – állítja egy új tanulmány
Lehet, hogy nem jó ötlet a nők számára egyes közismert fájdalomcsillapítók szedése fogamzásgátló tabletta mellett – állítja egy új

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

Egy majom miatt maradt áram nélkül 22 millió ember Srí Lankán

Egy majom miatt maradt áram nélkül 22 millió ember Srí Lankán

Egy hatalmas zsírszörny miatt lefújták Bryan Adams koncertjét

Egy hatalmas zsírszörny miatt lefújták Bryan Adams koncertjét

Szarvasok rohantak fényes nappal a nógrádi Kisterenye utcáin – videó

Szarvasok rohantak fényes nappal a nógrádi Kisterenye utcáin – videó

Tízezer forintot kell fizetnie a 76 éves nőnek, akit Lázár János beperelt

Tízezer forintot kell fizetnie a 76 éves nőnek, akit Lázár János beperelt

Zelenszkij: Trumptól olyan béketerv kell, amely után Putyinnak nincs esélye újra háborúzni ellenünk

Zelenszkij: Trumptól olyan béketerv kell, amely után Putyinnak nincs esélye újra háborúzni ellenünk

Nemzetközi lapszemle: Kiemelt figyelmet kaptak a világsajtóban a Trumpnak tapsoló Orbánék

Nemzetközi lapszemle: Kiemelt figyelmet kaptak a világsajtóban a Trumpnak tapsoló Orbánék

Az izraeli hadsereg kivonult a Gázai övezetet kettéválasztó Necarim-tengelyről

Az izraeli hadsereg kivonult a Gázai övezetet kettéválasztó Necarim-tengelyről

Ilyen lenne, ha Kanye West állna meztelenül a vörös szőnyegen a feketébe öltözött felesége mellett

Ilyen lenne, ha Kanye West állna meztelenül a vörös szőnyegen a feketébe öltözött felesége mellett

A címlapról ajánljuk