Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Megkezdődött a Lamperth kontra hvg.hu per

tárgyalását. Az alperesek között – Répássy Róbert fideszes képviselő, Kóbor-Nagy Zoltán, a Hír Tv korábbi főszerkesztője és a Magyar
törvényt sértettek, amikor ismertették Répássy állításait. A per mai, első napján a felperes – jogi képviselőjén keresztül

MTI Világ

Az EP elnöke bírálja a költségvetési alkut

Josep Borrel, az Európai Parlament elnöke szerint az EU-tagállamok vezetői által kialakított álláspont nagyon távol esik az Európai
kell az integrációs szervezet intézményei között. Borrel nyilatkozata azt sejteti, hogy még nagy viták várhatók a tanács és az Európai

MTI Itthon

Fideszesek demonstráltak a nagy-tubesi lokátor ellen

Mintegy százan demonstráltak a Nagy-Tubesre tervezett NATO-lokátorállomás megépítése ellen a csúcson lévő
és a Greenpeace is. Gyurcsány Ferenc november végén jelentette be: a kormány a Pécs melletti Nagy-Tubesre javasolja telepíteni az

MTI Kult

Lecsimpánzozták az új King Kongot

Elmaradt a várakozástól az amerikai mozikban szerdán bemutatkozott, nagy érdeklődéssel várt King Kong című film: az összbevétel csupán
mozi újság. A King Kong az első napon mindössze a felét hozta annak az összegnek, amellyel az ugyancsak Jackson által rendezett A
.... A Variety szerint Ausztráliában és Németországban szintén nagy érdeklődés kísérte a film premierjét. A 207 millió dolláros

automenedzser.hu Autó

A téli autózás 22 parancsolata

arra, hogy a különböző vezetéstechnikai tanpályákon kipróbálja a megcsúszást, a kipördülést. Sokan ezt élesben tapasztalják meg, gyakran saját
résztvevőket. Felejtse el a két nyári, két téli összeállítást is. Ha télen nagyon keveset használja autóját, akkor használhat
... folyadék mindig legyen az autójában, mert a latyakos, sáros, havas napokon hamar kifogy a tartály. 5.) Ne fújjon jégoldó sprayt az
... nélkül közlekedni. 10) Kerülje a böhöm nagy kabátok, dzsekik, csizmák viselését vezetés közben. Akadályozzák a mozgásban, lassítják a

MTI Itthon

Határozott magyar nem a brit büdzsétervre

Magyarország határozott nemet mondott az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezletének első napján, csütörtökön az unió 2007-2013-as
... előző nap beterjesztett brit kompromisszumos javaslatra - közölte magyar újságírókkal késő este László Boglár, Gyurcsány Ferenc

HVG-Könyvek

Kína - a nagy falat

Kína - a nagy falatMiként változtatja meg életünket Kína felemelkedéseBolti ár: 3 200 FtKiadónkon
Kína - a nagy falat Miként változtatja meg életünket Kína felemelkedése
... ez konkrétan mindannyiunk mindennapi életében? Erről a könyvről írták: Barabás T. János - Napi Gazdaság (2006. március 24-25

MTI Tech

Újfent biztonságosnak nyilvánították az aszpartámot

Közeledik a karácsony, a szilveszter, a nagy evések időszaka. A cukor-, és persze a kalóriafogyasztást az egészség megőrzése érdekében
felhasználható, a napi megengedett mennyiségben fogyasztva semmilyen káros mellékhatás nem igazolódott. Mint sok sikeres termék
... Bizottsága (SCF) valamint a Közös FAO/WHO Élelmiszer Adalékanyag Szakértő Bizottság (JECFA) az aszpartám megengedhető napi beviteli
..., hogy édesítőszer esetében naponta 155 db tisztán aszpartám alapú édesítőtabletta elfogyasztása engedélyezett egy 70 kg-os embernél - ennyit egy

MTI Világ

Egységes uniós autópálya díj a teherjárművekre

Hosszú alkudozást lezárva az Európai Parlament Strasbourgban második olvasatban nagy többséggel megszavazta a teherjárművek számára
már jövőre bevezetik.     A képviselők azt a kompromisszumos javaslatot hagyták jóvá, amelyet a közlekedési miniszterek és a nagy

MTI Világ

Irak nyugodt, de az al-Kaida fenyegetőzik a voksolás előtt

Irak nagyrészt nyugodt képet mutatott szerdán, egy nappal a parlamenti választások előtt, de az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki
A választások előtti napon megtiltották a hatóságok a magángépjárművek közlekedését, lezárták az ország határait, és elrendelték a
... tévébeszédben fordult honfitársaihoz a választások előtt, felkérve őket, hogy tegyék "a nemzeti egység és a terrorizmus feletti diadal"
... napját. Már előre gratulált az iraki népnek "a demokratikus, föderatív és egységes Irak építésében tanúsított elszántságához".  Az

hvg.hu Kult

Mecénás Nap: Kovács Gábor a díjazott

A Mecénás Nap Műcsarnokbeli rendezvényén tegnap átadták a Summa Artium díjakat, melyeket azon magánszemélyek, vállalatok, illetve
... vehettek át, akik kiemelkedő módon támogatták a kultúrát 2000 és 2005 között. A hagyományteremtő szándékkal – a nagy mecénás, Esterházy
shorlistjére került pályázatokat. Az első Mecénás Napon négy kategóriában öt díjazott vehette át A kortárs művészetért , Az év

MTI Plázs

A teaivás csökkenti a petefészekrák kockázatát

Napi kettő, vagy annál több csésze tea elfogyasztása drámai mértékben csökkentheti a petefészekrák kialakulásának veszélyét
A svéd kutatók azt is megfigyelték, hogy minden további napi csésze tea újabb 18 százalékkal csökkentheti a petefészek tumor

Már most olyan nagy az aszály, hogy a gazdák porba vetnek a Dél-Alföldön

Már most olyan nagy az aszály, hogy a gazdák porba vetnek a Dél-Alföldön

Magyar Péter: Orbán rövidesen kirúgja a haverját, Polt Péter legfőbb ügyészt

Magyar Péter: Orbán rövidesen kirúgja a haverját, Polt Péter legfőbb ügyészt

7 literes V12 dohog ebben a méregdrága kimaxolt Bálna Mercedesben

7 literes V12 dohog ebben a méregdrága kimaxolt Bálna Mercedesben

Megszűnt a Skype

Megszűnt a Skype

Exit poll: a szélsőjobbos George Simion nyerte a román elnökválasztás első fordulóját

Exit poll: a szélsőjobbos George Simion nyerte a román elnökválasztás első fordulóját

Izrael nagy gázai hadműveletre készül, tartalékosok tömegeit mozgósítják

Izrael nagy gázai hadműveletre készül, tartalékosok tömegeit mozgósítják

Az izompacsirta Trump sasos, lézerkados képpel ünnepli a nemzetközi Star Wars-napot

Az izompacsirta Trump sasos, lézerkados képpel ünnepli a nemzetközi Star Wars-napot

Ez történt: Valami elképesztő energia szabadult el a világűrben, egy műhold is észrevette

Ez történt: Valami elképesztő energia szabadult el a világűrben, egy műhold is észrevette

Szélsebes chipet adhat ki a Qualcomm, még hamarabb is a vártnál

Szélsebes chipet adhat ki a Qualcomm, még hamarabb is a vártnál

A címlapról ajánljuk