Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

Szándékosan kapcsolták le az e-útdíj rendszerét

Az Index birtokába jutott információk szerint a hivatalos magyarázattal ellentétben nem érte támadás az e-útdíj rendszerét, egyszerűen lekapcsolták
az egészet a támadás ürügyével, hogy a leállítás ideje alatt is tudjanak még javítani rajta.

MTI Plázs

Fogyással megelőzhető a cukorbetegség

Ha a cukorbetegséget megelőző tünetekkel diagnosztizált betegek hat hónap alatt megszabadultak testsúlyuk mintegy 10 százalékától, akkor
személyes, ezután csoportos tanácsadáson vettek részt. A csoport azon tagjai, akik testsúlyuk legalább 10 százalékától megszabadultak

MTI Közlekedés

Budai bomba: egyelőre nincs dugó

Több busz és villamos forgalmát is korlátozzák 10 órától a főváros I. kerületében, ahol kedden egy 50 kilogrammos, második világháborús
Az I. kerületben talált világháborús bomba jelenleg nem okoz fennakadást a budai közlekedésben – közölte a BKK Facebook-oldalán. Ugyanakkor

hvg.hu Gazdaság

Hoffmann bankszámlájáért is mi fizetünk

Az Emberi Erőforrások Minisztériumában még mindig létezik a folyószámla-költségtérítés, ami 10 ezer forint – derül ki a Napi Gazdaság
Minisztériumában még mindig létezik ez a tétel – derül ki a Napi Gazdaság cikkéből. Balog Zoltán államtitkárainak 10 ezer forintot

MTI Világ

Ócska kubai fegyverrel volt megrakva az észak-koreai hajó

szerint mindazonáltal elaggott, javításra szoruló katonai eszközökről van szó, amelyeknek javítás után vissza kellett volna térniük
szállított cukor közé rejtve. A kubai közlemény szerint a hajón 10 ezer tonna cukor mellett egy-egy Volga és Pecsora típusú
... közepén gyártották, javítás után vissza kellett volna kerülniük Kubába" – derül ki a közleményből, amely nem tér ki arra, miért ezt a

hvg.hu Tech

Új funkciók a LibreOffice-ban

A LibreOffice 4.0 for Windows már importálja a Microsoft Publisher dokumentumokat, támogatja az összes létező Visio fájlformátumot
Elérhetővé vált a LibreOffice 4.0 for Windows, a nyílt forráskódú irodai programcsomag vállalati felhasználásra optimalizált
... fájlformátum támogatása szintén kibővült: a LibreOffice 4.0 for Windows minden létező Visio fájlformátumot támogat, az 1992-ben kiadott

hvg.hu Tech

Árulkodik rólunk a Windows 8.1

Az új Windows beépített keresője minden esetben eljuttatja a Microsoft szervereire, hogy mikre keres a
A Windows 8.1 alapértelmezett beállítások mellett még akkor is átadja a keresőbe begépelt karakterláncot a Microsoft szervereinek
... bekapcsolt állapotban lévő Bing-integrációt a Gépházban lehet kikapcsolni. A Windows 8.1 ingyenes preview verziója már minden pc-re

MTI Sport

Babos 14 helyet ugrott előre a világranglistán

A budapesti tornán a negyeddöntőig jutott Babos Tímea 14 helyet javítva a 101. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet
cseh) 4435  9. ( 9.) Angelique Kerber (német) 3970 10. (10.) Caroline Wozniacki (dán) 3660 11. (11.) Roberta Vinci

MTI Itthon

Handó Tünde összegez

Jelentősen nőttek az idén az alsóbb fokú bíróságok munkaterhei, különösen szabálysértési és cégjogi területen, ennek ellenére sikerült
kerül. Ráadásul ezekben az ügyekben kötelező tárgyalást tartani, holott előfordul, hogy csak az érintettek 10-20 százaléka jelenik meg
... jogalkalmazást jelentősen javító új törvényi szabályozás lép életbe. Ennek értelmében már nem lesz kötelező tárgyalást tartani, csak
... bizonyos idejű mentesítés - fejtette ki Handó Tünde. Az elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy javítani kell az

hvg.hu Tech

Telepítse: fontos frissítést kapott a Flash

Új frissítéseket adott ki az Adobe a Flash Player, Shockwave Player és ColdFusion 9 és 10 termékeihez. Érdemes telepíteni
Az Adobe által kiadott legtöbb javítás egyes prioritásszintet kapott, azaz kritikus fontosságúak, így érdemes frissíteni a gépen

hvg.hu Itthon

Szegeden is leszakadt az ég

Alig egy óra alatt több mint 10 fokot csökkent a hőmérséklet Szegeden, miközben hatalmas eső zúdult a városra – írja a
a fél órás zivatar alatt, a város többi részén pedig 10 és 30 milliméter körüli mennyiség. Érdekesség ezeknél a zivataroknál, hogy
... gyorsan csökken a hőmérséklet, most 8 perc alatt 10 fokot csökkent: 29-ről 19-re ment le a hőmérő higanyszála. Nagy vihar volt

MTI Itthon

Nem volt 7 találatos a Skandináv lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 10-én megtartott 28. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat
Első számsorsolás: 3 (három), 6 (hat), 10 (tíz), 13 (tizenhárom), 18 (tizennyolc), 20 (húsz), 25 (huszonöt), Második

1
380 381 382 383 384
693
Egy lépésre a mamutok feltámasztásától: gyapjas egereket hoztak létre amerikai tudósok – videó

Egy lépésre a mamutok feltámasztásától: gyapjas egereket hoztak létre amerikai tudósok – videó

Meglepő helyen tűnt fel Havasi Bertalan, és elmerengett a múltról

Meglepő helyen tűnt fel Havasi Bertalan, és elmerengett a múltról

Mártha Imre: Már tolonganak a bankok, boldogan finanszíroznák a rákosrendezői beruházást

Mártha Imre: Már tolonganak a bankok, boldogan finanszíroznák a rákosrendezői beruházást

Franciaország hírszerzési segítséget ajánlott fel Ukrajnának, miután Washington azt felfüggesztette

Franciaország hírszerzési segítséget ajánlott fel Ukrajnának, miután Washington azt felfüggesztette

Botrányos alkotás: három kismalacot akart halálra éheztetni egy művész

Botrányos alkotás: három kismalacot akart halálra éheztetni egy művész

A XII. kerületben épülhet meg az orosz–ukrán háború áldozatainak első Ukrajnán kívüli emlékműve

A XII. kerületben épülhet meg az orosz–ukrán háború áldozatainak első Ukrajnán kívüli emlékműve

Ilyen is van: olcsóbb lett az új MacBook Air, amiben már az M4-es szuperchip dolgozik

Ilyen is van: olcsóbb lett az új MacBook Air, amiben már az M4-es szuperchip dolgozik

Kocsis Máté a Pride-ról: „Az abnormalitás provokálja a normalitást”

Kocsis Máté a Pride-ról: „Az abnormalitás provokálja a normalitást”

Kanada bojkottálja az amerikai szeszes italt, és ez rosszabb, mint a vám a Jack Daniel's gyártója szerint

Kanada bojkottálja az amerikai szeszes italt, és ez rosszabb, mint a vám a Jack Daniel's gyártója szerint

A címlapról ajánljuk