Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Késnek a vonatok egy fontos vonalon

Műszaki hiba miatt 10-30 percet késnek a vonatok a debreceni vasútvonal Karcag-Püspökladány közötti szakaszán - közölte a Mávinform

hvg.hu Gazdaság

Formai hibáért ütik agyon az energiaszolgáltatókat?

A Magyar Nemzet mai számában megszellőztette: a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) akár 10 milliárd forintos (!) bírságot
Az újságban a gigabírság meglengetésével ellentétben azonban már nem milliárdos, hanem csupán 8 és 10 millió forintos bírság szerepel

MTI Itthon

"Tíz év múlva minden tönkremegy" – Hende újrafegyverkezne

Újrafegyverkezésre van szükség Magyarországon a honvédelmi miniszter szerint, mert a honvédség haditechnikája 10 éven belül teljesen
teljesítményét. A NATO jelenleg zajló 10 éves tervezési folyamatában 45 képességcélt fogalmaztak meg, és csak az Egyesült Államok és

Rác András Kult

Stohl: „Mindannyian picit kurvák vagyunk”

Május 10-én mutatják be a Nemzeti Színházban Klaus Mann: Mephisto című regényéből adaptált darabot. A Vörös Róbert–Alföldi Róbert-páros
majd beszarok! Utolsó premier a színházban, első Mephisto adaptáció magyar színpadon. Tízszer fogjuk játszani, május 10-én van a

MTI Tech

Magyarország újra szerepel a hacker toplistán

A tavalyi negyedik negyedévben tíz ország volt felelős a nemzetközi kibertámadások háromnegyedéért. A 10-es toplista élén Kína állt
százalékkal vette ki részét Kína a nemzetközi kibertámadásokból. A második helyen a rangsorban az Egyesült Államok állt 10

hvg.hu Tech

Trójai falovat küld az Android-használók mobiljára a Microsoft

Egy igen érdekes alkalmazást jelentetett meg a Microsoft Androidra, a neve Switch to Windows Phone, azaz válts Windows
azonban egy meglepő alkalmazást tettek közzé. A Switch to Windows Phone lényege pontosan az, mint amit a neve sejtet: a Microsoft
... a felhasználónak, hogy a telepített alkalmazásai közül melyikből érhető el megfelelő alternatíva a Windows Phone operációs rendszerre

hvg.hu Élet+Stílus

Kiderült, mennyit kapnak a független színházak

34 milliót kap a Pintér Béla Társulat, 13 milliót a TÁP Színház, 10 milliót a Krétakör. 57 független színház mintegy egymilliárd
t. Mint ahogy a 7 óra 7 megjegyzi, ők 10 ponttal maradtak el a Krétakörtől, ugyanannyi pontot érve el, mint a KOMA vagy a budakeszi
..., de míg ők 12 milliót kaptak, a KOMA 11 milliót, a Krétakör 10 milliót, a Kompánia pedig 9 milliót. További érdekességek a színházi

hvg.hu Tech

Már a top 10-ben sincs a BlackBerry

A nem is olyan régen még élvonalban lévő kanadai mobilgyártó az idei első negyedévben már az okostelefonos top 10-ben sem
Egy itthon gyakorlatilag ismeretlen kínai márka, a Coolpad bekerült a világ 10 legnagyobb okosmobilgyártójának körébe, ez egyúttal azt

hvg.hu Karrier

Megvan a BKV-béralku: havi ötezerért Erzsébet is jár

Központ (BKK) és a BKV. E szerint a 24 aláíró szakszervezet hozzájárulása mellett a dolgozók átlagosan havi 10 ezer forintos béremelést
a dolgozók megkapják az átlagosan havi 10 ezer forintos béremelést és a fejenként havi ötezer forint értékű Erzsébet utalványt. Az

hvg.hu Itthon

Új buszjárat indul holnap Csepelen

Szerdától új buszjáratot indítanak Budapesten. A 171-es május elseje és augusztus 31-e között jár majd hétvégenként, átlagosan 10-20

hvg.hu Világ

Mától királya van Hollandiának

palotában 10 órakor olvasták fel az erről szóló dokumentumot, amelyet ezután aláírtak az ország vezetői. Beatrix és Vilmos Sándor fél
nem ült király, egészen mostanáig. Beatrix 1966. március 10-én kötött házasságot a diplomataként dolgozó Claus von Amsberggel. Három

hvg.hu Itthon

Megbénul a budapesti Belváros május 1-jén

2013. május 1-jén, várhatóan délelőtt 10 és délután 18 óra között Nagy Futam elnevezéssel légi és közúti bemutatókat tartanak az Alagút
10:00 és 17:30 között rendőri biztosítással le lesz zárva az I. és az V. kerületben ·         az Alagút utca; ·         a
...; ·         és a József Attila utca.   10 órától 17:30-ig a Széchenyi lánchíd is le lesz zárva a közúti forgalom elől, illetve 11 órától
..., szerdán 10 és 18 óra között. ·         A 2-es villamosok 13 és 17 óra között rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Boráros tér H

MTI Gazdaság

Viszik az OTP-hitelt a szlovákok, mint a cukrot

Éves szinten 10 százalékkal növelte lakossági hitelállományát és 9 százalékkal lakossági betétállományát az OTP Banka Slovensko 2013
1 százalékkal nőtt, ezen belül a lakossági hitelek 10 százalékkal bővültek, a vállalatiak viszont 7 százalékkal csökkentek. Mivel a

1
393 394 395 396 397
693
Fegyverkezési programot jelentett be Ursula von der Leyen

Fegyverkezési programot jelentett be Ursula von der Leyen

Bíróságon tiltanák el a Pornhubot attól, hogy olyan videókat tegyen közzé, amelyeknek a szereplői ehhez nem járultak hozzá

Bíróságon tiltanák el a Pornhubot attól, hogy olyan videókat tegyen közzé, amelyeknek a szereplői ehhez nem járultak hozzá

Kína: Ha Amerika háborúzni akar, annak minden fajtájára készen állunk

Kína: Ha Amerika háborúzni akar, annak minden fajtájára készen állunk

Itt a válasz Trump gázai terveire Egyiptomból: a Hamászt kizárnák a kormányzásból, a lakosság marad

Itt a válasz Trump gázai terveire Egyiptomból: a Hamászt kizárnák a kormányzásból, a lakosság marad

Mekkora tragédiát jelent Ukrajna számára az amerikai támogatás felfüggesztése?

Mekkora tragédiát jelent Ukrajna számára az amerikai támogatás felfüggesztése?

Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

FIFA: A Coldplay-jel szervezik a 2026-os vb-döntő félidei showját

FIFA: A Coldplay-jel szervezik a 2026-os vb-döntő félidei showját

Megjött a válasz Orbán levelére, amelyben a Moszkvával való közvetlen tárgyalást javasolta az uniós vezetőknek

Megjött a válasz Orbán levelére, amelyben a Moszkvával való közvetlen tárgyalást javasolta az uniós vezetőknek

Csillagászati összegből újítaná meg a hadsereget és a gazdaságot az új német kormány

Csillagászati összegből újítaná meg a hadsereget és a gazdaságot az új német kormány

A címlapról ajánljuk