Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Aggódnak, mert gyorsan "aggulnak" a Harry Potter filmek szereplői

Korosodnak a híres varázslótanonc, Harry Potter történetét feldolgozó film gyermekszereplői, és a regényfolyam ötödik, hatodik és
kamaszkorba lépő varázslóiskolás történetét megörökítő harmadik film, a Harry Potter és az azkabani fogoly bemutatója kapcsán. „Nem
..., az ötödik, a hatodik, vagy a hetedik rész forgatásakor, de a dolog elkerülhetetlen lesz” - vélekedik producer. A sorozat következő
..., a Harry Potter és a tűz serlege című regény filmes adaptációját még a három eddigi szereplővel forgatják, erre már mindhármójuknak

Gazdaság

Nyomoz a rendőrség a Magyar Televíziónál

"Egy volt tévéelnök" a kuratórium hozzájárulása nélkül kötött 55 millió forintos szerződést egy céggel. Ebből 13 millió forintot kifizetett a
az ügyben. A feljelentés azt tartalmazza, hogy a televízió elnöke 2003. júliusában egy betéti társasággal kötött szerződést filmek
... gazdaságvédelmi osztályvezetője. Mint mondta, a filmekre 13 millió forintot ki is fizettek, de a filmek nem kerültek
... és a Magyar Televízió úgy mondta fel a szerződést, hogy az eddig kifizetett 13 millió forintot nem kell visszaadni - tette hozzá az

Gazdaság

Tömeges fejvadászat az uniós munkaerő-piacon

A magyar kötvény- és devizakereskedők zsebében egyre gyakrabban csörög a mobiltelefon. Fejvadászok keresik őket valamelyik neves
az új áfa-szabályokat. Az uniós csatlakozás előtt megindult a lázas hajsza a szakemberek után és a kíméletlen verseny a jó állásokért
... bank frankfurti központjában dolgozó hazánkfia, aki jelenlegi munkahelyének magyar leánybankjánál kezdte pályafutását. A nemzetközi
... megismerte a nemzetközi porondon, a kitörési lehetőség azonban a hazaiak előtt is nyitva áll. Több magyar jelölt is járt nemrég

Gazdaság

Földgázt talált az INA Szíriában

Az INA horvát olaj-és gázipari csoport 15 milliárd köbméter földgázmezőt talált az általa kutatott Jihar nevű földgázmezőn Szíriában. A horvát cég a

Itthon

Szeretnek az utcán csókolózni a magyarok

Szilveszterkor hazájukra gondolnak, beszélgetnek a kutyájukkal és szeretnek az utcán csókolózni – állították külföldi diákok a
„Szilveszterkor, éjfélkor az emberek világszerte mulatoznak, és eszükbe sem jut a hazájuk, a magyar elkomolyodik, és himnuszt énekel” –
... Bálint Intézet által az itt tanuló külföldi diákok körében meghirdetett, „(M)ilyenek a magyarok?” című esszépályázatra érkezett egyik
.... A húsz, főként orosz, német, lengyel és szerb diákoktól érkezett esszében jól felismerhetőek a magyarokról eddig kialakult

Itthon

Uniós átkelőn hajtott át megállás nélkül egy osztrák autó

Megállás nélkül hajtott át egy osztrák rendszámú személyautó az osztrák-magyar határon lévő pinkamindszenti átkelőhelynél. Az autót a
szerint abban a meggyőződésben voltak, hogy az unió belső határaihoz hasonlóan, megállás nélkül hajthatnak át az osztrák-magyar
... hozzáfűzte, hogy a magyar és az osztrák határőr néhány méter után megállította őket. "Az autó vezetője azonnal félrehúzódott a hatósági
... - mondta. Pinkamindszentnél, az uniós csatlakozás napján, május elsején nyílt határátkelő, ahol a magyar és az osztrák

Gazdaság

Létrejöhet a közép-európai tőzsdeszövetség?

a magyar érték- és árutőzsdébe, és érdeklődne a varsói tőzsde iránt is. Az összekapcsolódás hasznos lehetne az önmagukban kicsi
előtt álló mindkét magyar tőzsdében is övé a legnagyobb tulajdonosi szelet. Bár a HVB-t letétkezelési piacai miatt leginkább a BÉT
...-magyar kereskedés lebeghet, amely nagyobb volumenével, likviditásával és a befektetők számára elérhető tőzsdei cégek nagyobb
... a lengyel kormány. A lengyel piac sokkal nagyobb, mint a magyar és az ottani belföldi befektetők sokkal nagyobb mértékben vesznek részt

Gazdaság

Önkormányzati privatizációt is támogat az MFB

A Magyar Fejlesztési Bank Rt. 700-1200 milliárd forint értékű beruházás megvalósítását segítheti 2008-ig – számolt be a kormány
A kormányszóvivő emellett azt is elmondta, hogy ha az Országgyűlés elfogadja a kormány által beterjesztett törvényjavaslatot, akkor a
... Export-Import Bank (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) is a bankcsoport részévé válhat.

Gazdaság

A Passió lopott kópiáit vetítették szlovák templomokban

A tízparancsolat mellett a szerzői jogokat is megsértették azokban a szlovák templomokban és papi szemináriumokon, ahol jogtalanul vetítették Mel
"Információink vannak arról, hogy a filmet jogtalanul vetítették templomokban, egyházi iskolákban, szemináriumokban és egyházi
..." - közölte kedden Ivan Sollar, a filmet Szlovákiában forgalmazó Tatrafilm vezérigazgatója, akinek arról is tudomása van, hogy a
... e filmet nézve elkövetni azokat a bűnöket, amelyekért Krisztus meghalt" - jelentette ki Tondra. (MTI)

Gazdaság

EVA: az EU június végén tárgyalja

Az EU áfa-bizottsága nem az eredetileg tervezett május 21-i időpontban, hanem valamikor június végén tárgyalja a magyar egyszerűsített
összefüggő problémája lesz, arra a magyar fél megnyugtató választ tud adni, de ha más kifogás merül fel, akár évekig is eltarthat az

Kult

Munkácsy, Iványi-Grünwald, Vaszary a Sotheby's árverésén

A Sotheby's a csatlakozó országok művészete felé fordul; Munkácsy Mihály (1844-1900) és más magyar mesterek művei állnak a középpontban
... aukciós ház június 15-i, "a magyar és a szláv régiók" művészeinek munkáiból meghirdetett
megtekinthető a Magyar Kulturális Központtal közösen szervezett kiállításon Frank tíz további munkája, részeként a Magyar
... Kulturális Központtal közösen megrendezett magyar kulturális szezonnak. Az árverésen lehet majd licitálni Patkó Károly három, Kádár

Itthon

MDF: töröljék el a "haláladót"

A Magyar Demokrata Fórum az örökösödési illeték, "a legerkölcstelenebb adónem" eltörlését javasolja majd a szerdai parlamenti vitanapon

Karrier

Kitüntetést adtak át a Suzuki elnökének

Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje Csillaggal kitüntetést adományozta Szuzuki Oszamunak, a
A kitüntetést a Magyar Köztársaság elnöke a miniszterelnök előterjesztésére Szuzuki Oszamunak az elmúlt évtizedben Magyarországon
... elmondta: Szuzuki Oszamu "hosszú évek óta nagyon sokat tett annak érdekében, hogy a magyar-japán kapcsolatok fejlődjenek. Nem csak

Itthon

EP-választás: csalás miatt elutasítottak egy pártlistát

Sok ajánlószelvényen a Magyar Vidék és Polgári Párt, valamint a Zöld Párt neve eltérő színű tintával vagy más írásmóddal szerepel, ezért
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén egyhangúlag elutasította a Magyar Vidék és Polgári Párt és a Zöld Párt európai
... csak a Zöld Párt támogatására adtak le, így azokra valószínűsíthetően utólag került fel a Magyar Vidék és Polgári Párt neve.
... követően nyolc pártnév kerülhet fel a szavazócédulákra: a Fidesz, az MDF, a MIÉP, az MSZP, a Magyar Nemzeti Szövetség, a Munkáspárt, az

hvg.hu non-base

Magyar dráma John Lennonról

John Lennon halála címmel - a világon elsőként - magyar szerző írt drámát a legendás Beatles-együttes meghatározó
s feszült párbeszédekben vitatják meg a főhőssel, hogy ki mit és hol rontott el, hogy a vagyon, az üzleti világ hajszája milyen módon

Az EU püspökei kiálltak Ukrajna mellett, és odaszúrtak Trumpnak

Az EU püspökei kiálltak Ukrajna mellett, és odaszúrtak Trumpnak

Borravaló helyett azt írták a mexikói étterem pincérének, hogy „remélem, Trump deportál téged”

Borravaló helyett azt írták a mexikói étterem pincérének, hogy „remélem, Trump deportál téged”

A Srí Lanka-i rendőrség a saját menekülő kapitányát körözi

A Srí Lanka-i rendőrség a saját menekülő kapitányát körözi

Letartóztatták a meggyilkolt berekfürdői kisfiú anyját

Letartóztatták a meggyilkolt berekfürdői kisfiú anyját

A BYD együttműködne a Teslával a hagyományos hajtású autók eltüntetéséért

A BYD együttműködne a Teslával a hagyományos hajtású autók eltüntetéséért

Tágra nyílt szemekkel nézhetünk Kubrick-filmeket a Művész Moziban

Tágra nyílt szemekkel nézhetünk Kubrick-filmeket a Művész Moziban

Rekordszámú amerikai jelentkezett brit állampolgárságért Trump újraválasztása óta

Rekordszámú amerikai jelentkezett brit állampolgárságért Trump újraválasztása óta

A TV2 vezére szerint a Magyar Péter nemi szervéről készült anyag azt mutatja, hogy az újságíróik szabadok

A TV2 vezére szerint a Magyar Péter nemi szervéről készült anyag azt mutatja, hogy az újságíróik szabadok

Szöul szerint Oroszország észak-koreai katonákat képzett ki drónok használatára

Szöul szerint Oroszország észak-koreai katonákat képzett ki drónok használatára

A címlapról ajánljuk