Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Beperelte az osztrák államot a sztárügyvéd

Ed Fagan csütörtökön jelentette be, hogy beperelte az Osztrák Köztársaságot a második világháború idején zsidóktól elkobzott festmények
Az amerikai sztárügyvéd csütörtökön osztrák ügyvédmunkatársai társaságában szerette volna átadni a feljelentés egy példányát az osztrák

Gazdaság

Többet kell fizetni a horvát autópályáért

A horvát kormány az autópálya-díjak átlagosan 14 százalékos emelését jelentette be
Az ugyancsak szerdán kiadott zágrábi statisztikai jelentés szerint az idei év első negyedében Horvátország nemzeti

Gazdaság

A bíróság szerint mehet a 4-es metró

Elutasította a Fővárosi Bíróság (FB) kedden a 4-es metró környezetvédelmi engedélyének megsemmisítésére irányuló civil keresetet, mivel
két körben lehet még vizsgálódni: a talajsüllyedés és a rezgésvédelem területén – jelentette az MTI.

Itthon

Az MSZP négypárti EP-képviselői fórumot akar

A szocialisták szerint azért volna szükség a négypárti fórumra, hogy a magyar képviselők minél több bizottságban, szakterületen
mikor mind a 24 magyar képviselő Brüsszelben lesz - közös ülésen egyeztet annak érdekében, hogy a magyar képviselők

hvg.hu non-base

Klasszisok és apafigurák, avagy bárcsak csehül állnánk!

os torna veteránja, Poborsky ismét mennybe mehet, sőt, még magasabbra, a bajnoki címig, ha a cseh csapat folytatja a menetelést. És
próbálsz összerakni - ahogy mi is tettük - többnyire olyanokat kell keresned, akik karrierjük elején tartanak és tanulni akarnak

Gazdaság

Három új EU-tagállam csatlakozott az ERM-II rendszerhez

Észtország, Litvánia és Szlovénia vasárnap csatlakozott az árfolyammechanizmushoz (ERM-II), amelynek keretében valutájuk árfolyamát az euróhoz kötik
középárfolyamát 15,6466 észt koronában, 239,640 szlovén tolarban, illetve 3,45280 litván litasban határozták meg. A csatlakozásról szóló
... azonban a mostani bejelentés váratlan volt, mert bár az ő csatlakozását is közelinek jósolták, általában csak az év második felére

Karrier

Zavarok az oktatási rendszer és a munkaerőpiac közötti kapcsolatban

Magyarországon az oktatási rendszer és a munkaerőpiac közötti kapcsolatban gondot jelent, hogy a gyakorlati
Magyarországon az oktatási rendszer és a munkaerőpiac közötti kapcsolatban gondot jelent, hogy a gyakorlati készségek fejlesztése még
... a gondnak a megoldására fejlesztési projektek lesznek. A szakképzés területén nehézséget jelent, hogy a szakképző iskolák többsége
... az érettségi utáni időszakra. Emiatt nehéz meghatározni, hogy a szakközépiskoláknak mi a funkciója. Setényi János szerint a

hvg.hu non-base

Toldo lemondta a válogatottságot

A csalódást keltő Európa-bajnoki szereplést követően Francesco Toldo, az olasz labdarúgó-válogatott cserekapusa bejelentette: többé nem

Itthon

Toller: nem akarok belügyminiszter lenni

Pécs polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: nem akar belügyminiszter lenni, és nincs semmiféle szakmai oka Lamperth
" - mondta a baranyai megyeszékhely első embere a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent cikkre reagálva. A lap
..., hogy el akarnék menekülni Pécsről. A várost jó kollektíva vezeti, amelyből nem szeretnék kiszakadni, a velük megkezdett munkát nem kívánom

Én mondom meg, hogy mikor megyek szabadságra, vagy a főnököm? Kasszakulcs #41

Én mondom meg, hogy mikor megyek szabadságra, vagy a főnököm? Kasszakulcs #41

„A lányom halott, hol az igazságszolgáltatás?” – a Kossuth térre vonultak a tűzben elhunyt édesanyáért tüntetők

„A lányom halott, hol az igazságszolgáltatás?” – a Kossuth térre vonultak a tűzben elhunyt édesanyáért tüntetők

Miért fogyasszunk fermentált élelmiszereket?

Miért fogyasszunk fermentált élelmiszereket?

Videó: Figyelmen kívül hagyta az útlezárást, elefánt végzett a motorozó német turistával Indiában

Videó: Figyelmen kívül hagyta az útlezárást, elefánt végzett a motorozó német turistával Indiában

Ez történt: A befektetést hetek alatt tízszerező titkos módszerről kering egy átverés a Facebookon

Ez történt: A befektetést hetek alatt tízszerező titkos módszerről kering egy átverés a Facebookon

Bejelentette lemondását Klaus Iohannis román államfő

Bejelentette lemondását Klaus Iohannis román államfő

Kihasználatlanul várja a Komondor, hogy a kormány komolyan vegye a mesterséges intelligenciát

Kihasználatlanul várja a Komondor, hogy a kormány komolyan vegye a mesterséges intelligenciát

Vitézy Dávid bemutatta, milyen feltételeket kell teljesítenie a kormánynak a főváros második részletfizetéséig Rákosrendezőn

Vitézy Dávid bemutatta, milyen feltételeket kell teljesítenie a kormánynak a főváros második részletfizetéséig Rákosrendezőn

„Itt van összes rendőr, aki Magyarországon szolgál” – tényleg nagyon védték a náci felvonulást az antifáktól

„Itt van összes rendőr, aki Magyarországon szolgál” – tényleg nagyon védték a náci felvonulást az antifáktól

A címlapról ajánljuk