Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Varga László tiltakozik az államkincstár iratmegsemmisítése ellen

A Magyar Államkincstár tervezett tömeges iratmegsemmisítése ellen tiltakozott Á. Varga László, a fővárosi levéltár főigazgatója az
gyűjteményének egy részét. (Öt tonnányi, 1867 és 1952 között  napvilágot látott kisebb nyomtatványokat, vállalati és egyesületi
... meg.) Á. Varga László arra figyelmeztetett: a Magyar Államkincstár az ország első levéltára, a Magyar Országos Levéltár
... dokumentálja. Á. Varga László beszámolt arról, hogy a Magyar Országos Levéltár áldását adta az iratok megsemmisítésére. Előzőleg

hvg.hu Média

Az MTV elhalasztja az m3 indítását

A Magyar Televízió bizonytalan időre elhalasztja az m3 csatorna idén őszre tervezett indítását, miután ugyancsak bizonytalan, hogy az
A Magyar Televízió (MTV) munkatársai elkészítették a műsortervet, felkészültek a szervezési feladatokra. A Tulajdonosi Testület

MTI Itthon

New Orleans: három magyart még keresnek

Batiz András kormányszóvivő ismertetése szerint összesen kilenc ideiglenesen kint tartózkodó magyar volt a városban, hárman közülük már
A magyar kormány aggodalommal figyeli a New orleans-i eseményeket, három magyart továbbra is keresnek a természeti
... dolgozó - magyar fiatalemberről sem.     Batiz András jelezte: remélik, hogy ez a kommunikációs rendszerek összeomlásával

hvg.hu Karrier

Pénz van, orvos nincs

orvoshiány tapasztalható, amit többek között magyar doktorok alkalmazásával igyekeznek enyhíteni
ki, hogy egy tavalyi rendelet nyomán a brit orvosokkal új munkaszerződéseket kötöttek, amelynek része egy, a jelek szerint igen

MTI Világ

800 ezer embert telepítettek ki Kínában egy tájfun miatt

Nyolcszázezer embert telepítettek ki Kína délkeleti részéről, várva a Talim tájfunt, amely Tajvant maga mögött hagyva helyi idő szerint
a sziget északi részén. Az állami áramszolgáltató vállalat biztonsági okokból két atomerőműben leállított egy-egy reaktort, és a

MTI Itthon

Mégsem szélesítik ki a budai rakpartot

A csepeli szennyvíztisztítóhoz vezető budai főgyűjtőcsatornát nem az alsó rakpart kiszélesítésével, hanem részben a jelenlegi alsó
Az UNESCO a világörökség részét képező budai parton elfogadhatatlannak tartotta a kétszer kétsávos rakpartbővítést. Az összességében

MTI Itthon

Mérsékelten meleg idő várható az országban

Az ország nagy részén derült, napos idő várható, de csütörtökön főként délen, pénteken elsősorban nyugaton időnként erősebben
nyugatra és keletre ciklonok és azok frontjai alakítják az időjárást. Hatásukra a Kelet-európai-síkság nagy részén, valamint az

MTI Kult

Lambert Budapesten forgat

Metamorfózis címmel amerikai-magyar horrorfilm forog Budapesten Christopher Lambert főszereplésével. Lambert következő munkája is
a természetfeletti kérdéséről. A vámpírlány szerepét a szépséges, romániai származású Irena Hoffmann alakítja.     A  beharangozójn az alkotók
... vett több magyar szereplő is, köztük Kern András, Szabó Győző és Ganxsta Zolee is.     A filmet, amelynek zenéjét Presser Gábor írja

Világ

Mindent vitt

járt munkatársaink tapasztalatai szerint a földönfutóvá vált cigány és székely magyarok főként közvetlen környezetük segítségére
Farkaslakán, a magyar népi irodalom szakrális falucskájában Tamási Áron kopjafás síremlékétől alig néhány méternyire új, virágokkal
..., így is aránylag többen estek áldozatul, mint például a láthatóan még nagyobb erejű, de később érkező áradat sújtotta Siménfalva Mocsár becenevű
... szivattyúikkal már akkor a helyszínen voltak, amikor a magyar fővárosban még csak az első szállítmányok összeállítását fontolgathatták

Itthon

Az igazság odaát?

Magyar és román kormányberkeket is kényesen érint a sajtóban kémváddal illetett Szatmári házaspár ügye, akik a legfelsőbb politikai
rendszeresen részt vett a Magyar Állandó Értekezlet legbizalmasabb ülésein, így az NBH joggal tarthatott attól, hogy az
... magyar közpénzek egy része kézen-közön magyar magánzsebekbe folyt vissza. Amikor az RMDSZ-hez közel álló
... napilapban közöltek szerint egy lehallgatott telefonbeszélgetésben e szavakkal jellemezte Magyar Bálint oktatási miniszter a

MTI Gazdaság

Külföldön készül majd a magyar euró

Külföldi nyomdákban állítják majd elő a magyar euró bankjegyeket, mert itthoni gyártásuk sokba kerülne - mondta a Magyar
Lehet, hogy Bécsben vagy Brüsszelben készül majd a magyar euró bankjegy, bár a előállításáról egyelőre csak nagyon keveset lehet tudni
... egyeztetések már folytak arról, hogy hol készítsék el a bankjegyeket. A Kommunikációs Főosztály munkatársa azt mondta: a magyar
... van többek között Bécsben, Brüsszelben, Berlinben, Hamburgban és Dublinban is. A magyar euróérmék gyártásával kapcsolatos feladatok

Itthon

Mutatók és mutogatók

Lendületbe jött a magyar gazdaság, miután a jelek szerint jók a növekedés feltételei: a forint árfolyama alig ingadozik, a jegybanki
infláció alapján - 6,3 százalék volt, addig jövőre talán csak 3,5-4 százalékos lesz. Ennél több nem jön ki ugyanis a 2 százalék alatti
..., mint amekkorát a statisztika kimutat. Az eltérés meghökkentő mértékű: a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi inflációs jelentése szerint
..., csak épp ellenkező előjellel. A 25 százalékos kulcs 20 százalékosra mérséklése 2 százalék közelébe húzza le az átlagos inflációt - a

MTI Világ

Száz magyar rekedhetett New Orleansban

Mintegy száz magyar állampolgár rekedhetett New Orleansban és környékén Gergatz István New Orleans-i tiszteletbeli magyar
... Simonyi András washingtoni magyar nagykövet. Mindeközben a mentőalakulatok az eddig legköltségesebb mentési művelet keretében versenyt
A washingtoni magyar nagykövetségnek több mint 24 órás próbálkozás után szerdán sikerült elérnie Gergatz István tiszteletbeli
.... Gergatz István beszámolt arról, hogy minden lehetséges eszközzel megpróbálnak kapcsolatba lépni a bajba jutott magyarokkal, hogy a
... feltölteni a mobiltelefonokat sem. A nagykövetségen 24 órás szolgálatot teljesítő válságstörzs alakult. A nagykövet azt kéri, hogy a bajba jutott

MTI Gazdaság

Új technológiával készül a "pékmesterek kenyere"

be Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke kedden Budapesten, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon
től lesz kapható. A szakember szerint a kenyér újdonsága az lesz, hogy hosszú érlelésű kovászos kenyeret állítanak elő különleges

MTI Gazdaság

A magyar hatóságok jogi lépést fontolgatnak a Figaro cikke miatt

A magyar hatóságnak nincs tudomása arról, hogy egy nemzetközi repülésügyi szervezet, az ICAO Magyarországot is tartalmazó listát
... azokról az országokról, ahol repülésbiztonsági hiányosságokat tapasztalt; a magyar hatóság vizsgálja, hogy milyen jogi formában

Megerősítették: ezt mindenki ingyen megkapja az interneten

Megerősítették: ezt mindenki ingyen megkapja az interneten

Miért az Egyesült Arab Emírségekben döntenek egy budapesti beruházásról? – A Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordult a DK

Miért az Egyesült Arab Emírségekben döntenek egy budapesti beruházásról? – A Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordult a DK

„Programozott leépítés” – nem árulja el a kormány, hány embert bocsátanak el a Postától

„Programozott leépítés” – nem árulja el a kormány, hány embert bocsátanak el a Postától

Találtak egy bolygót a Föld közelében, a lakható zónán belül kering

Találtak egy bolygót a Föld közelében, a lakható zónán belül kering

Magyar Péter: A Maxi-Dubaj így nem fog felépülni, ezt vehetik ígéretnek

Magyar Péter: A Maxi-Dubaj így nem fog felépülni, ezt vehetik ígéretnek

Katalin és Vilmos is elmentek a londoni holokauszt-megemlékezésre

Katalin és Vilmos is elmentek a londoni holokauszt-megemlékezésre

Elárulta Lázár János, hány vécét pattintanak ki az állomásokon

Elárulta Lázár János, hány vécét pattintanak ki az állomásokon

„Ez az egyik legelképesztőbb, leglenyűgözőbb áttörés, amit valaha láttam” – a ChatGPT-t is lepipálta egy új kínai MI, ami nagy változást hozhat

„Ez az egyik legelképesztőbb, leglenyűgözőbb áttörés, amit valaha láttam” – a ChatGPT-t is lepipálta egy új kínai MI, ami nagy változást hozhat

Magyarország is hozzá fog járulni az Oroszországgal szembeni szankciók kiterjesztéséhez

Magyarország is hozzá fog járulni az Oroszországgal szembeni szankciók kiterjesztéséhez

A címlapról ajánljuk