Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Kult

Júliustól itthon forog Szabó István új filmje

Július első napjaiban kezdődik Szabó István új filmjének forgatása; az Oscar-díjas rendező Móricz Zsigmond Rokonok című regényéből
Szabó István tizennégy év után készít ismét magyar filmet, magyar pénzből, magyar szereplőkkel - mondta Rózsa János producer. Mint
...; a műből 1954-ben Máriássy Félix már forgatott filmet.     Az új változat operatőre Koltai Lajos, akivel Szabó István 26 éve, a
... óta dolgozik együtt, közös munkájuk a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjjal kitüntetett Mephisto (1981) is.    Kopjáss Istvánt

MTI Gazdaság

Három hollywoodi filmet forgatnak Magyarországon az idén

Három amerikai filmet is forgatnak Magyarországon még az idén - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter
filmjének története az 1972-es müncheni olimpián az izraeli sportolók ellen elkövetett merényletek után játszódik, amikor egy Moszad

MTI Kult

Chicagóban vetítik Koltai Világszám! című filmjét

Koltai Róbert Világszám! című filmjét júliustól tűzi műsorra a chicagói Wilmette Filmszínház - mondta a
filmfesztivál közönségdíját. Miután kazettán megnézte, a bemutatás mellett döntött; szerinte "ebben a filmben minden benne van, ami
... vetítik. A bemutatóra Koltai Róbert és a film egyik női főszereplője, Tóth Orsolya kiutazik az amerikai nagyvárosba. A remélt amerikai
... maradna a film a kétszáz férőhelyes moziban. A Világszám! június végén a lengyelországi Lagow-ban részt vesz egy versenyfesztiválon

hvg.hu Kult

Az OECD a fájlcserélők legalizálása mellett

egyharmada töltött már le filmeket, zenéket, szoftvereket P2P rendszereken keresztül. Az illegális, jogsértő letöltések ellen a
Főként az európaiak használják a fájlcserélő rendszereket, amiken keresztül egyszerű letölteni olyan nagyméretű fájlokat, mint például a
... érintik a filmipart. Kimutatták, hogy 2003 óta az OECD országokban élők több filmet, képet és játékot töltenek le, mint zenét. 2002-ben
... letöltések aránya volt nagyobb (62,5 %) ezekben az országokban, míg 2003-ra megfordult az arány, és a film, kép és játékok letöltése

hvg.hu Kult

Újra Moziünnep és a Zene Ünnepe

Ismét lesz Országos Moziünnep, amelynek célja a moziba járás kultúrájának népszerűsítése. Láthatók az utóbbi évek sikeres magyar
Film Galaxis útikalauz stopposoknak Egy kultregény filmfeldolgozása Sikergyanús film a mozikban: Douglas
... toronyházak tetején. A B13 ugyan óránként kétezerrel rohanó film, de azért mégsem lélek nélküli – annak ellenére, hogy eléggé nyers
... nagy sikert aratott magyar filmjeinek kulisszatitkait ismerhetik meg a filmbarátok a második országos Moziünnepen. A négynapos

hvg.hu Kult

Az adatforgalmat figyelő programot ad ki az ASVA

A Filmhalász a vállalati és irodai hálózatokban kiszűrni képes az illegális filmes tartalmakat
számítógépes programot a cégvezetők rendelkezésére, mely képes felismerni a tömörített, filmes adattartalmak letöltését a céges
... tartalmakról, így a vezető a saját gépéről bármikor láthatja, mely gépeken van filmes kiterjesztés. A programban állítható, hogy

Kult

Hat magyar filmet hívtak meg Karlovy Vary-ba

A negyvenedik születésnapját ünneplő filmfesztiválon hat magyar film öt különböző szekcióban mutatkozhat be. A Magyar Filmunió újjáéledő
mutatkozik be" - olvasható a Magyar Filmunió közleményében. Mészáros Márta filmje A temetetlen halott, az 56-os eseményeket
... a Kristályglóbuszért indul. A magyar mozikban 2004 októbere óta látható filmre áprilisig több mint százezer néző volt kíváncsi
... Róbert Dallas Pashamende című filmjét a fesztivál új versenyszekciójában, az "East of the West", (A Nyugat Keletje) elnevezésű

Kult

Sin City: csak a második helyen

A múlt héten startoló Sin City című filmnek sem sikerült letaszítani a Star Wars harmadik részét az első helyről. A budapesti mozik

MTI Kult

Magyar animációs filmek európai versenyben

Az animációs filmek június 6. és 11. között Annecy-ban zajló legjelentősebb európai fesztiváljára négy magyar filmet
..., köztük Gauder Áron Nyócker című egészestés filmjét, amelyet hétfőn este láthatott először a fesztivál
    Az idei animációs seregszemlére 63 ország 1622 alkotással nevezett be, ezek közül 32 nemzet képviseletében 207 filmet hívott meg a
... bizottság Annecy-ba. Ebből 134 versenyezhet a fesztivál öt kategóriájában, míg 34-et a panoráma szekcióban vetítenek.     Az egészestés
... kategóriájában öt film indul a fődíjért: Gauder Áron Nyócker című alkotása mellett egy orosz, egy svéd, egy észt és egy dán

hvg.hu Kult

A sötétség és ami mögötte van

Fenyegető, fekete-fehér világ, egy nagyvárosi harctér képei. Bemutatták a hazai mozik - Londont is megelőzve - a Sin City című filmet
képregényhősről (-ből) csinált már filmet. Ezeket a figurákat a magyar közönség is ismerhette a különböző füzetekből. A Sin City
... beszélt a film és a képregény kapcsolatáról. "Az utóbbi 10-15 évben egyre nő a képregények filmes adaptációinak száma. Nem
...-harmincas évektől kölcsönhatásban van." A film noire közeli rokona. Részlet a képregényből © SPI A filmváltozatoknak

hvg.hu Kult

Hét területen forgalmazzák a Johannát

Mundruczó Kornél filmjét, a Johannát a Cannes-i premier után hét területen sikerült eladni, beleértve Észak-Amerikát és Nagy-Britanniát
A Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott magyar alkotások máris forgalmazási sikereket könyvelhetnek el. Mundruczó Kornél Johanna című
... és Nagy-Britanniát is. Az alkotók remélik, hogy mindez segítségükre lesz a film finanszírozásának lezárásában is. A fesztiválkörutat
... című rövidfilmje élvonalbeli európai kulturális televíziók érdeklődését keltette fel. A film vetítésére többek közt az ARTE, a France3

MTI Kult

Bravó a Johannának

Kétezres teltház és bravózás fogadta Mundruczó Kornél Johanna című filmjét a Cannes-i Filmfesztivál szerdai
mutatták be, ahova összesen 22 filmet hívott meg a válogató bizottság.      A fiatal rendező harmadik játékfilmje a 2003-ban készült
..." filmjeként mutatta be. A vetítés utáni első visszhangok szerint a 83 perces alkotás elsősorban eredeti formai és vizuális felfogásával
... meg a fesztivál közönségét, amelyben a főszereplő Tóth Orsin és Trill Zsolton kívül valamennyi szerepet operaénekesek alakítanak. A

MTI Világ

Film készül II. Erzsébet és Tony Blair viszonyáról

Peter Morgan angol író újra olyan tv-filmhez írt forgatókönyvet, amely - mint két évvel ezelőtti műve, Az alku (The Deal) - sok vitát
Az új film a demokrácia és a monarchia közötti viszonyról szól, a Lady Diana halálát követő események fényében. Morgan meg van
... félárbocra. A miniszterelnök ösztökélte arra is, hogy a televízióban méltassa a hercegnőt, mint kivételes, értékekkel teli embert. Az író a
... vállaltak. Azt azonban hangsúlyozta, hogy "a film valójában tanulmány az ország két hatalmi formájának, az örökösödésen és a

Mozi TOP 10 Budapest

Hirtelen megugrás

Nőtt a héten a fővárosi mozik látogatottsága és bevétele. Több mint 111 ezren 101 milliós bevételt hoztak; ebből a top tizes listás
... produkáltak. Egy május 5-i debütáns film vezet, a Mennyei királyság. Utána a Beépített szépség, a Pata csata és A tolmács nyomul

A WAN2 megmondja

Filmkalauz: te is lehetsz sznob!

Társaságban filmekre terelődik a szó. Záporoznak a címek, repkednek az idézetek, kezdetét veszik a bizalmas összekacsintások
Nem árt az óvatosság: létezésed mostantól attól függ, mit nevezel meg kedvenc filmedként. Ha választásod túl szentimentálisnak
... lehet. Válogatásunkban nem biztos, hogy épp a te kedvenceid szerepelnek, azt azonban biztosra veheted, hogy ezekkel a filmekkel bárhol
... biztonságban érezheted magad, sőt: követőket is toborozhatsz. Néhány film a WAN2 kéttucat alkotást tartalmazó sznobkalauzából!

Gazdaság

Felemás filmipari privatizáció

Kis Tocsik-ügyet emlegetnek filmes berkekben annak kapcsán, hogy az ÁPV Rt. 900 millió forinttal hirtelen kistafírozta a korábban
Ismét sikerül letörnie a filmes lobbinak az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) filmipari magánosítási elképzeléseit. A
...., az utómunkálatokat végző Magyar Filmlaboratórium Kft. (MF), illetve az állami filmstúdiók privatizációját (HVG, 2003. február 15.). A
.... Nem ígérkezik egyszerű menetnek az ügylet, az ÁPV ugyanis ingyen nem adhatja át a vagyont. Az 1,4 milliárd forintos saját tőkéjű

hvg.hu Tech

A szaglás és tapintás is lehetővé válik az új virtuális valóságban

Egy új, egyelőre fejlesztés alatt álló technológia segítségével a jövőben olyan filmeket nézhetünk és olyan számítógépes játékokkal
kívülről befolyásolja az érzékelést, nem kell tehát a Mátrix című filmhez hasonló fémtűkre és csatlakozókra gondolni, amelyek

Mozi TOP 10 Budapest

Szórakozunk?

Beépített szépség, xXx2, Gorilla bácsi; úgy tűnik, a szórakoztató filmek vonala uralja a pesti mozik nézettségi listáját. Nincs lényeges

hvg.hu Média

Részletre vásárol hollywoodi filmeket a Magyar Televízió

A Magyar Televízió az egyik legtekintélyesebb amerikai szaklapban közölt adatokhoz képest is, s a hazai átlagárnak közel harmadáért kíván
Magyarországi ősbemutatóként 9 filmet, köztük a Martin Scorsese rendezte New York bandáit, Oliver Stone Halálkanyarját, a Harold Becker
... újabb két szériáját. Ötvennyolc filmet vetítenek földi sugárzású televíziós premierként, azon filmek száma pedig

1
533 534 535 536 537
547
Schmidt Mária támogatta, G. Fodor Gábor megírta – Libri-díjat kapott az Orbán kontra Soros

Schmidt Mária támogatta, G. Fodor Gábor megírta – Libri-díjat kapott az Orbán kontra Soros

Anyaszült meztelenül, ittasan kocsikázott egy férfi Budaörsön

Anyaszült meztelenül, ittasan kocsikázott egy férfi Budaörsön

Tanmesék túrázóknak, avagy a tésztafőzés is lehet veszélyes üzem

Tanmesék túrázóknak, avagy a tésztafőzés is lehet veszélyes üzem

Megfosztották Nicolas Sarkozyt a Becsületrendjétől

Megfosztották Nicolas Sarkozyt a Becsületrendjétől

Nincs klíma a szentesi kórház egyik osztályán, a hozzátartozók vittek be ventilátort

Nincs klíma a szentesi kórház egyik osztályán, a hozzátartozók vittek be ventilátort

Megvan az ország legjobb iskolája

Megvan az ország legjobb iskolája

Még a kollégáját is kapcsolta az álrendőr, aki több százezer forintot csalt ki egy nőtől

Még a kollégáját is kapcsolta az álrendőr, aki több százezer forintot csalt ki egy nőtől

Mindenki az olajat félti az izraeli-iráni csapásoktól, pedig a gázellátás is legalább annyira veszélybe került

Mindenki az olajat félti az izraeli-iráni csapásoktól, pedig a gázellátás is legalább annyira veszélybe került

A szappangyáros csalódott, de aztán megszületett a legérzelmesebb és legszórakoztatóbb XX. századi hegedűverseny

A szappangyáros csalódott, de aztán megszületett a legérzelmesebb és legszórakoztatóbb XX. századi hegedűverseny

A címlapról ajánljuk