Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Hamarosan döntés születhet az eutanázia kérdésében

Tíz évvel a kérelem benyújtása után várhatóan néhány héten belül határozatot hirdet az Alkotmánybíróság eutanáziaügyben - értesült a
azonban élt kegyelmi jogával: négy év próbaidőre felfüggesztette a börtönbüntetés végrehajtását. A Népszabadság által
... betegségben szenvedő kislányát. A bíróság előbb két év felfüggesztett, majd letöltendő börtönre ítélte az asszonyt, Göncz Árpád akkori
... feltételek mellett az emberi méltóság joga megelőzheti az élethez való jogot. Hollandiában tavaly április, Belgiumban

hvg.hu non-base

Kína embert küld az űrbe az év második felében

Kína az év második felére tervezi, hogy embert küld a világűrbe - jelentette a CNS kínai állami hírügynökség csütörtökön, a kínai
Államok és a Szovjetunió, illetve Oroszország küldött fel embert a világűrbe saját erejéből. Más nemzetek űrhajósai is jártak már az

hvg.hu non-base

Vizsgálat indult az állítólagos klónozott bébi ügyében

az ember klónozásra létrehozott Clonaid cég vezetője pénteken jelentette be, hogy december 26-án egy 31 éves amerikai nő világra hozta
pénteken Miamiban jelentette be, hogy december 26-án egy 31 éves amerikai nő világra hozta  Évát (Eve), a világ első klónozott
... úgy nyilatkozott, hogy jelenleg kétezer ember vár arra, hogy a Clonaid céggel klónoztassa magát vagy szeretettjét. Az eljárás
.... A szektának - amely szerint az embereket földönkívüliek teremtették saját maguk klónozásával 25 ezer évvel ezelőtt - 55 ezer híve van

hvg.hu non-base

Szerbia: bizonytalanság az államfő személye körül

Bizonytalanság uralkodott hétfőn Belgrádban a szerb államfő személye körül: világos jogi előírások hiányában nem tudni pontosan, hogy
... kell ellátnia az elnöki teendőket, miután vasárnap lejárt Milan Milutinovics eddigi elnök ötéves megbízatása, és a nemrégiben
és a választójogi törvény azonban nem pontosítja, hogy mikor jár le az elnök mandátuma. Belgrádban eddig mindenki azzal számolt, hogy
... megbízatása január 5-éig tart. A szerb választási bizottság titkára azonban a minap bejelentette, hogy a mandátum december 29-én jár
... az alkotmánybíróság és a parlament hivatott dönteni arról, hogy ki lássa el az elnöki teendőket, ha a hivatalban lévő államfő mandátumának

hvg.hu non-base

Kenya: beiktatták az új elnököt

Szövetségének (NARC) győzelme véget vetett a 39 éven keresztül kormányzó Kenyai Afrikai Nemzeti Unió (KANU
a 192 mandátumból 122-t nyert el, szemben a KANU 52 helyével. A 71 éves Mwai Kibaki a kelet-afrikai ország egyik legtapasztaltabb
... jellemzi, ám a gazdaság az elmúlt években szinte teljesen összeomlott a külföldi befektetőket elriasztó korrupció és a szakszerűtlen
....  A politikai reformok hiánya és a korrupció elburjánzása miatt a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank öt évvel ezelőtt hitelzárlatot

hvg.hu non-base

A Vatikán megnyitja 1939 előtti archívumait

A Vatikán jövő év február 15-étől megnyitja a kutatók előtt a második világháború előtti náci Németországhoz fűződő viszonyára vonatkozó
Az archívum megnyitását eredetileg jövő év január elsejére tervezték; a néhány hetes késést az eddig titkosan kezelt iratok kutathatóvá

hvg.hu non-base

Három év börtön Zalatnay Saroltának

Első fokon hároméves börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Zalatnay Saroltát, akit százhúsz milliós csalással vádoltak. Az énekesnő legkorábban
közre a csalásokban. Az énekesnő egyik vádlott-társát, a kölcsönügyletek jogi részét intéző ügyvédnőt az FB háromévi börtönbüntetésre
... A Fővárosi Bíróság ítélete szerint az énekesnő csak a büntetés felének letöltése után bocsátható feltételesen szabadságra. Zalatnayt három
... közügyektől való eltiltásra ítélte, valamint 5 évre eltiltotta az ügyvédi tevékenység gyakorlásától. A per harmadik kulcsszereplőjére

hvg.hu non-base

Tocsik felülvizsgálatot kér semmis szerződése ügyében

Tocsik Márta jogi képviselője jogorvoslati kérelmet terjeszt elő az Alkotmánybíróságnak és a Legfelsőbb Bíróságnak, mivel
kihirdetett ítélet november 16-ai kézbesítésétől számítanak. A jogi képviselő a polgári törvénykönyv egyik szabályának vizsgálatát és
... kéri az Alkotmánybíróságtól. Kérdés, mennyiben lehet az etikát jogi kategóriának tekinteni és konkrét tartalom nélkül szembeállítani a
... Jován László ügyvéd a jogorvoslati kérelmet január 16-áig nyújthatja be, mert akkor jár le az a hatvan napos határidő, amelyet az

hvg.hu non-base

Szólásszabadság lovaskocsiról

Küldhet-e volt cégét szidalmazó emailt a kirúgott alkalmazott egykori munkatársainak? Amerikai civil szervezetek szerint a szólásszabadság
csatolt, a szólásszabadságot garantáló kiegészítés - a szerk.) nem ad jogot arra, hogy valaki bemenjen az Intel épületébe, és az

hvg.hu non-base

Mádl nem hagyta jóvá a szociális törvénycsomagot

kívánják igénybe venni. A kormány szerint a szabályozás nem korlátozza az egyházak szabad intézményalapítási jogát, és nem csökkenti
a módosítás elfogadásakor visszamenőleges hatállyal lépjenek életbe, hogy egyetlen állampolgár se járjon rosszabbul a törvény

hvg.hu non-base

Izrael: elhalasztották a palesztin választást

Meghatározatlan időre elhalasztották a jövő év január 20-ra kitűzött palesztin parlamenti és elnökválasztásokat. A palesztin hatóság
szeptemberében kitört második palesztin felkelés (intifáda) előtt foglaltak el. Az első és eddig egyetlen palesztin választásra 1996-ban került sor

Kult

Joe Strummer és a punk halála

A Clash együttes frontembere, a John Mellor néven angol diplomatacsaládba született Joe Strummer ötven éves korában szívrohamban
; 1977), és a banda mindössze másfél év alatt lezajlott tündöklése és bukása maga a tökéletes punk gesztus. Bár a Clash is a Pistols
... újjáalakulásáért felajánlott pénzeket pedig rendre visszautasította. Három éve megújulva tért vissza, s tavaly a Clash-t beiktatták a

hvg.hu non-base

Medgyessy: a Terror Háza megkapja a szükséges támogatást

A Terror Háza múzeum megkapja a szükséges támogatást, a költségvetési tartalék terhére, erről a kormány jövő évi első ülésén fog dönteni
hogy a Terror Háza múzeum jövő évi működésére eredetileg tervezett 330 millió forintos költségvetési támogatást - a szabad demokrata
... millióról 180 millió forintra csökkentette az intézmény jövő évi működési támogatását. (MTI)

hvg.hu non-base

Három nő lett az év embere a Time magazinnál

Három olyan nőt választottak az amerikai Time magazin szerkesztői az Év Emberének, akik tekintélyes intézmények, illetve világcégek
 szerkesztője. Közös bennük, hogy - ellentétben a Time Magazin által az előző években követett gyakorlattal, amikor is világszerte
..., nemzeti hősöket, vállalati vezetőket választottak az Év Emberének - ők mindeddig teljesen ismeretlen, köznapi emberek voltak. A 48
... éves Cynthia Cooper, a WorldCom belső auditora júniusban 3,8 milliárd dolláros könyvelési rendellenességre hívta fel a cég vezető

hvg.hu non-base

Országgyűlés: elfogadott jövő évi költségvetés, elutasított átvilágítási törvény

Módosított bevételi és kiadási előirányzattal, de az eredetileg tervezett hiánnyal fogadta el az Országgyűlés a jövő évi
A 2002. év utolsó törvényeként megalkotott jogszabályban 568 milliárd 971,7 millió forint hiányt hagyott jóvá a kormánytöbbség, 5310
... milliárd forinttal emelkedett mind a kiadási, mind a bevételi főösszeg az eredeti javaslathoz képest. A jövő évi költségvetési
... szolgálatokért felelős politikai államtitkára. Az elutasítás következtében az 1994. évi XXIII. törvény marad hatályban, amely szerint

hvg.hu non-base

Bizonytalan időre bezár a Terror Háza múzeum

kuratóriumi ülést, hogy az Országgyűlés kedden 330 millióról 180 millió forintra csökkentette az intézmény jövő évi működési
Schmidt azt válaszolta: a helyzet függvényében vizsgálják meg, milyen jogi lépéseket tesznek. (MTI)
... - a szabad demokrata Pető Iván költségvetési módosító javaslatát elfogadva - 330 millióról 180 millió forintra csökkentette az intézmény jövő

4900 bébiteknőst engedtek szabadon Brazíliában – videó

4900 bébiteknőst engedtek szabadon Brazíliában – videó

Elhunyt Tom Robbins, az amerikai ellenkultúra írója

Elhunyt Tom Robbins, az amerikai ellenkultúra írója

Tízezer forintot kell fizetnie a 76 éves nőnek, akit Lázár János beperelt

Tízezer forintot kell fizetnie a 76 éves nőnek, akit Lázár János beperelt

Hét touchdown a pályán, Donald Trump a lelátón – ilyen volt a Super Bowl a fotósok szemével

Hét touchdown a pályán, Donald Trump a lelátón – ilyen volt a Super Bowl a fotósok szemével

Times-vélemény: Trump sakáljai nem „mentik meg a Nyugatot”

Times-vélemény: Trump sakáljai nem „mentik meg a Nyugatot”

Váradi József, a Wizz Air vezére: Nem ülhetünk vissza a lovakra repülés helyett

Váradi József, a Wizz Air vezére: Nem ülhetünk vissza a lovakra repülés helyett

Az egymilliárdos német kárpótlási ajánlatot is visszadobta a most elhunyt Sam Nujoma

Az egymilliárdos német kárpótlási ajánlatot is visszadobta a most elhunyt Sam Nujoma

Egy hatalmas zsírszörny miatt lefújták Bryan Adams koncertjét

Egy hatalmas zsírszörny miatt lefújták Bryan Adams koncertjét

Lavina zárt el a külvilágtól két szállodát Japánban

Lavina zárt el a külvilágtól két szállodát Japánban

A címlapról ajánljuk