Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Lehet-e melltartók eladásából finanszírozni a NASA űrprogramját?

használatos eszközök fejlesztéséhez szükséges kísérleteket is végeznek magáncégek számára, ráadásul meglepően olcsón. Az amerikai
... a Columbia űrsikló katasztrófáját követően azt vizsgálja, vajon érdemes-e az amerikai űrhivatalnak ilyen feladatokat is ellátnia, ha
gyártott új cipőmodell és a Berlei új sportmelltartója is - mindkettő a NASA (Amerikai Űrkutatási Hivatal) által kifejlesztett
... fel a rázkódás érzetét csökkentendő. Az amerikai kongresszus 1962-ben hozta meg azt a határozatot, amelynek értelmében a NASA
... eredményeit bizonyos feltételekkel a magánszektorban is fel lehet használni - azóta 160 vállalat működik együtt az amerikai

hvg.hu non-base

Szaddám Huszein nem vonul száműzetésbe

George Bush amerikai elnöknek nem áll szándékában, hogy likvidáltassa az iraki elnököt - jelentette ki a Fehér Ház szóvivője. Szaddám
... ugyanakkor a CBS-híradónak adott interjújában - amelyben tíz év óta először nyilatkozott amerikai újságírónak - határozottan kizárta
ki az iraki elnök az amerikai televíziónak adott nyilatkozatában, amelyből kedden részleteket sugároztak. Az utóbbi hónapokban több
... is felajánlotta, hogy menedéket adna Szaddám Huszeinnek, George Bush amerikai elnök pedig fölvetette, hogy bántatlanságot biztosítana
...-határozatokat, mert az ilyeneket megsemmisítették - mondta. Az iraki államfő szerint egy Bush amerikai elnökkel rendezett televíziós

hvg.hu non-base

Tenisz: Sávolt legyőzte Henmant

Az egymillió dollár összdíjazású dubai tenisztorna eddigi legnagyobb meglepetése, hogy Sávolt Attila legyőzte a brit Tim Henmant. A
és fonákelütéseinek köszönhette. A rangsorban 102. magyar játékos már az első szettet is megnyerhette volna, de az utolsó öt játékból
.... A záró szettben a magyar teniszező 5:3-nál már két meccslabdát szerzett, majd a következő játékot megnyerve jutott a nyolcaddöntőbe

hvg.hu non-base

Sulinet: egyelőre a régi szolgáltatóval működik tovább

A Sulinet márciustól is működni fog a törvényes előírásoknak megfelelően - jelentette ki Magyar Bálint oktatási miniszter Rogán Antal
Az Oktatási Minisztérium (OM) a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) határozatáig meghosszabbítja a jelenlegi szolgáltató szerződését - mondta
... előtt ismertette a tárca. Rogán szerint a meglévő szerződést 1997-ben hat évre kötötte Magyar Bálint, lejárata ismert volt, az új
... konzorciumot kívánta győztesen kihozni, nem adva esélyt más pályázóknak. Magyar Bálint kijelentette: a közbeszerzési törvény

hvg.hu non-base

A honvédelmi bizottság kinevezné az új vezérkari főnököt

Szenes Zoltán vezérőrnagy kinevezését a Magyar Honvédség vezérkari főnökévé 14 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett támogatta az
Szenes Zoltán szerint egy kis országnak nem érdemes fenntartani teljes képességű, komplett haderőt, inkább egyéni képességek kialakítása
.... A leendő vezérkari főnök - aki eddig a Magyar Honvédség törzsigazgatója volt - bizottsági meghallgatásán hangsúlyozta, hogy a haderő

hvg.hu non-base

Az USA felújítja az Észak-Koreának szállított élelmiszersegélyeket

Az Egyesült Államok hajlandó felújítani az Észak-Koreának szállított élelmiszersegélyeket - jelentette be kedden Szöulban az amerikai
Phenjannak szállított 157 ezer tonna amerikai segélytől. A csökkenés Powell szavai szerint nem áll összefüggésben az észak-koreai
... atomfegyver készítésére használhatja fel. Az amerikai miniszter szerint a segélyezés nem jelent "politikai eszközt" Észak-Korea

hvg.hu non-base

Növekvő amerikai katonai arzenál Irak térségében

Hétfőn megérkezett az ötödik amerikai repülőgép-hordozó Irak közelébe. Jelenleg száz flottaegység és 210 ezer katona várja a térségben
Újabb repülőgép-hordozó csatlakozik az amerikai haditengerészet Irak közelében állomásozó, közel száz flottaegységéhez. A Pentagon
... Truman, amelyek ebből a térségből szintén csapást tudnak mérni Irakra. Az amerikai haditengerészet 60 flottaegysége van jelenleg a

hvg.hu non-base

Kiss Péter lesz a kancellária-, Burány a munkaügyi miniszter

csatlakozáshoz kapcsolódó miniszteri poszt létrehozására is; a tisztségre Juhász Endrét, az uniós csatlakozási tárgyalásokat vezető
1989 októberében a Magyar Szocialista Párt egyik alapító tagja. Az MSZP-frakcióban 1996. januárig a költségvetési, pénzügyi és
... államtitkára és ugyancsak az európai ügyek hivatalának vezetője lett. 1995-ben kinevezték a Magyar Köztársaság Európa Unióhoz

hvg.hu non-base

Csak afrikaiakon és ázsiaiakon segít egy új AIDS-gyógyszer

Egy amerikai gyógyszeripari cég által tesztelt AIDS-gyógyszer nem minden emberen, csak az afrikai és az ázsiai származásúakon segít
Az amerikai VaxGen Inc. vállalat által kifejlesztett Aidsvax nevű védőoltás mindössze 3,8 százalékkal csökkentette a HIV-fertőzés
... bonyolult, több mint százlépéses gyártási eljárással indokolta a kezelés árát. A cégnél úgy becsülik, hogy az amerikai Trimeris Inc

hvg.hu non-base

Járai szerint véget ért a forint elleni spekuláció

Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn bejelentette, hogy a spekulációs tőke kétharmada távozott az országból, már
kiszorítására hozott intézkedések következtében kialakult átmeneti állapot nem okozott fennakadást a magyar pénzügyi rendszerben

hvg.hu non-base

Irak: Powell egységre hívja fel a BT tagjait

Az amerikai külügyminiszter hétfőn Pekingben egységes fellépésre szólította fel a Biztonsági Tanács tagjait Irakkal szemben. Közben a
az amerikai elnök és a brit kormányfő hét végi kijelentéseiből vonta le ezeket a következtetéseket. Az FT kontinentális kiadásának
... következő jelentésében. Akkorra viszont már az asztalon lesz az az amerikai-brit határozattervezet is, amely kinyilvánítja, hogy Irak

hvg.hu non-base

Magyar díjazottak az idei Grammy-gálán

Bruce Springsteen tarolt, de díjat nyert a magyar-angol Takács Kvartett Beethoven felvétele
Ashanti nevéhez fűződik. A rap kategóriában Missy Elliott, Nelly és Eminem nyerték a Grammy-ket. Grammy-díjat kapott a Takács Kvartett is, amely
... Ormai Gábor halála (1995) után pedig egy másik angol zenész, Roger Tapping csatlakozott a kamaraegyütteshez. Négy évvel ezelőtt a

Tech

Az interneten is elérhető lesz a kormány tagjairól készült kimutatás

milyen tisztségeket töltöttek be különböző cégeknél, illetve milyen tulajdonrészük volt egyes vállalkozásokban. A Magyar Nemzet hétfői
oldaláról kell megvizsgálni, jelen esetben az állam oldaláról, ahol közpénzek felett döntenek” - tette hozzá. Közben a Magyar Nemzet
... forintos megbízást, amelynek korábban ügyvezetője és vezérigazgató-helyettese volt. A Magyar Nemzet szerint a 314 millió forintos
... eljárásban a Pénzügykutató Rt. a teljes összegnek csaknem egytized részét, 29,5 millió forintot nyert el Csillag tárcájától 24

hvg.hu non-base

Lemondott Kiss Elemér kancelláriaminiszter

Távozik a kormányból Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, akinek lemondását elfogadta a kormányfő. A Magyar Nemzet
mert a kormány egyik támadási felületét akarta elhárítani" - tette hozzá, megjegyezve: Kiss Elemér lemondásával "európai megoldást" választott. "A
... Herényi. A Magyar Nemzet pénteki számának információi szerint a Forgács & Kiss Ügyvédi Iroda kapott megbízást a napilap és a
... szerint nem volt tudomása, a Magyar Nemzet szerint a Közlönykiadó Kft. szerződésével kapcsolatos megbízási szerződésről Kissnek tudnia

Világ

Alternatív igazság a harctérről

Az amerikai hadsereg egy különleges osztaga a jövőben a legkorszerűbb műholdas technológiákkal felszerelve, egyenesen a csatatérről
"Egy katonai akció igazi médiaesemény, legyen az bárhol a világon" - véli David Lamp, a projekt vezetője. Az alakulat feladata az

hvg.hu non-base

ORTT: Hajdu István a jelölt az elnöki posztra

Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Rádió korábbi elnöke, Hajdu István kinevezését javasolja az
le posztjáról. Korábban a köztársasági elnök Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét, Sára Sándor filmrendezőt, Hajdu
..., a Magyar Rádió volt elnökét és Jankovics Marcell filmrendezőt ajánlotta a miniszterelnök figyelmébe. Az államfő nem szeretett volna

hvg.hu non-base

Az iraki válság a magyar gazdaságra is kedvezőtlenül hat

Az iraki válság közvetlenül nem hat a magyar gazdaságra, mivel a hazai export alig egy százaléka irányul a közel-keleti térségbe
visszaesése. Major István kitért arra is, hogy hétfőn Genfben írja alá Ukrajna WTO-csatlakozásának magyar jegyzőkönyvét, s

hvg.hu non-base

Halálos diszkótűz az Egyesült Államokban

Legalább hatvanöt ember meghalt, százhatvannyolcan pedig megsérültek abban a diszkótűzben, amely az amerikai West Warwick egyik éjszakai
az egész épületet. A klub a nagy erőkkel kivonuló tűzoltók minden erőfeszítése ellenére péntek reggelre szinte teljesen leégett. Négy

Így lázadnak Musk ellen a Teslások: Audi, Mazda, Honda emblémát ragasztanak a kocsijukra

Így lázadnak Musk ellen a Teslások: Audi, Mazda, Honda emblémát ragasztanak a kocsijukra

Bárki ingyen használhatja a Google újdonságát, ami több ezer állatfajt képes felismerni

Bárki ingyen használhatja a Google újdonságát, ami több ezer állatfajt képes felismerni

Bosszúvámot vet ki Kanada az amerikai importra

Bosszúvámot vet ki Kanada az amerikai importra

Kiderült, mit mondott Szoboszlaiék edzője, amiért eltiltották

Kiderült, mit mondott Szoboszlaiék edzője, amiért eltiltották

„Engedjétek el a túszokat, különben végetek” – üzente Trump a Hamásznak

„Engedjétek el a túszokat, különben végetek” – üzente Trump a Hamásznak

Reuters: Titokban tárgyal a Trump-kormányzat a Hamásszal amerikai túszok elengedéséről

Reuters: Titokban tárgyal a Trump-kormányzat a Hamásszal amerikai túszok elengedéséről

Bíróságon tiltanák el a Pornhubot attól, hogy olyan videókat tegyen közzé, amelyeknek a szereplői ehhez nem járultak hozzá

Bíróságon tiltanák el a Pornhubot attól, hogy olyan videókat tegyen közzé, amelyeknek a szereplői ehhez nem járultak hozzá

Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

Kitalálta a Richter, hogyan pótolja „aranytojást tojó tyúkja” 2030-ban megszűnő bevételeit

Kitalálta a Richter, hogyan pótolja „aranytojást tojó tyúkja” 2030-ban megszűnő bevételeit

A címlapról ajánljuk