Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Tech

Őssejteket fedeztek fel a szívben

Amerikai őssejt kutatók megtalálták, hogy hol "laknak" a szívben az őssejtek. A felfedezés arra utal, hogy valószínűleg a szív is képes
Kijavítja önmagát? A teljesen kifejlődött szívsejtek nem osztódnak, ezért a szakértők azt gondolták, hogy a szerv

Műértő

Kisrealizmus: árverések Budapesten

aukciónak az előzőhöz képest kellene valahogyan szerepelnie. Kieselbachnál arról beszéltek az emberek, hogy Nagyházinál nem keltek el a „drága”
képek még drágábbak legyenek, a kisebbik rész pedig azt a folyamatot kedveli, amikor az olcsókból az évek során értékes lesz
... társaságnál, még ha a kép azon kevés Csontváryk egyike is, amelyiket még egyáltalán meg lehet vásárolni. A 180 milliós leütési ár tehát
..., majd elfeledték, miként Bortnyik is hamar túllépett ezen a korszakán. A kép vidám színeivel magával ragadta a gyűjtőket, és ahogyan

MTI Világ

Kevés az állatorvos Amerikában

Egy amerikai tanulmány szerint a közeljövőben várható állatorvoshiány veszélyeztetheti az amerikai élelmiszerbiztonságot és azt, hogy az Egyesült
állat- és növény-egészségügyi felügyelő szolgálatot. A tanulmány szerint a jobb toborzási stratégiák és különböző kedvezmények ígérete, valamint a

hvg.hu Kult

Búcsú a fegyvertelenségtől

Film, igaz történetek alapján: Guantanamo. Fegyverek gyerekkézben; a Kedves Wendy! című filmben, egy kiállítás képein, amely Budapesten
Egy fogolytábor képei Guantanamo Guantanamo Világpolitikai játszma foglyai Korunk paradigmatikus helye. Amerikai
... napjainkig láthatók kutyákról készült képek gazdáikkal, és egyedül. A műtermi képektől a szociofotográfiákon át, a kortárs
... a képek. Sőt. Akár szembenézésre is késztethetnek. Ahogy Csányi Vilmos etológus írta a kiállítás mellé: "Bizonyos vagyok

hvg.hu Kult

Sziget: porfürdőből prémiumfesztivál

elmosódó képét? Miért nem feltétlenül jó, ha vagány arcokkal hirdetünk, vagy ha egymásra kacsintunk, s hogyan csiszolódik Palcsó
a közvéleményben élő Sziget-kép. Egy tavaly végzett kutatás azonban meglepetést okozott. Jó kifogás sose rossz A sztereotípiák
... óriási összeget költ arra, hogy a vitatott körülményeken ténylegesen javítsanak. Az idei fesztiválnak az eddigi vécék mellett 200-250

Vélemény

Dávid és a két Góliát

A legkisebb parlamenti erő szemlátomást képtelen eldönteni: balra zárt, mérsékelt konzervatív-jobbközép tényező vagy balra (is
viselne el tartós és maradandó politikai egészségkárosodás nélkül. Egy biztos, a színvallást, hogy hová tartozik, és mivel nő össze, Dávid Ibolya

hvg.hu Autó

Nem dőlt meg a takarékossági világrekord

meg a lehetetlennek tűnő feladattal. A tavalyi svájci világrekordot nem sikerült megdönteni. A 2005-ös bajnok járműve egy liter benzinnel 3836
© Shell További képek galériánkban. Kattintson A rekorder autó, a PAC-CAR II üzemanyagcellás rendszerrel működött. A
... kilométer/órás minimális sebesség elérése volt. A győztes jármű © Shell További képek a galériában A rekord nem került
..., az első helyen a La Joliveire Líceum ethanol-meghajtású gépe végzett, ám csupán 2885 kilométer megtételére volt képes. Természetesen

MTI Világ

Irán képes nukleáris fűtőanyagot előállítani

Az iráni elnök bejelentette, hogy Teherán képes önállóan nukleáris fűtőanyagot
Irán önállóan képes előállítani nukleáris fűtőanyagot - közölte Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök egy vidéki helyszínen elhangzott
.... "Irán, hála fiatal tudósainak, ma már a nukleáris fűtőanyag előállításának teljes folyamatát képes irányítani" - jelentette ki az

MTI Tech

Online pedofilhálózatot számoltak föl Lengyelországban

Nagy internetes pedofil hálózatot számoltak föl Lengyelországban, tíz embert előállítottak, és rengeteg pornográf képet elkoboztak
állam hatóságainak is. A lengyel rendőrség lefoglalt mintegy ötven merevlemezt, amelyeken 300 ezer kép és 3 ezer pornográf film volt.
... internetes fórumot működtettek a pornográf képek cseréjére, valamint egy virtuális videotékát. A belépés feltétele a saját "gyűjtemény"

MTI Világ

Berlusconi merénylettől tart

A korábbi olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi ezzel kapcsolatos aggodalmát a médiában róla kialakult negatív képpel, továbbá

MTI Tech

Emberágyú tűzoltóknak

Ötemeletes emberlövő ágyút fejlesztettek ki az Egyesült Államokban, mármint olyan szerkezetet, amely ötemeletes házak tetejére képes

hvg.hu Gazdaság

Lakáspiac: emelkedés az újaknál, árcsökkenés a használtaknál

Az új lakások árai Budapesten várhatóan 2 százalékkal, országosan 1,5 százalékkal emelkednek az idén. Teljesen más a kép a használt
és raktárak területén is. Teljesen más a kép a használt ingatlanok piacán. Itt a következő egy évben akár egy százalékkal is

MTI/hvg.hu Tech

2861 kilométer egy liter benzinnel

A világ eddigi "legétvágytalanabb" autóját fejlesztette ki egy brit feltaláló. A kocsi mindössze 3 centiliter benzint "eszik" százon, azaz egy
és a maximális sebessége, arra nem tért ki az AFP, ám átlagosan 30 kilométert óránként bizonyára képes megtenni, mert a férfi

1
700 701 702 703 704
723
Az orosz állami propagandisták rárepültek az Anora Oscar-győzelmére

Az orosz állami propagandisták rárepültek az Anora Oscar-győzelmére

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra

Különleges, átlátszó androidos telefonok érkeztek

Különleges, átlátszó androidos telefonok érkeztek

Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

Új kamerákat vetnek be Németországban, ami automatikusan bírságol a vezetés közbeni mobilozásért

Új kamerákat vetnek be Németországban, ami automatikusan bírságol a vezetés közbeni mobilozásért

Szekrénypénzt szedett a diákok mobiljának elzárásáért egy iskola

Szekrénypénzt szedett a diákok mobiljának elzárásáért egy iskola

Szabadságharc: akár 9000 dollárral is többet fizethetnek majd a Trump-vám miatt az amerikaiak egy autóért

Szabadságharc: akár 9000 dollárral is többet fizethetnek majd a Trump-vám miatt az amerikaiak egy autóért

Magyar kutatók segítségével fejtették meg, hogyan keletkezhettek a bolygók felszínén a repedések

Magyar kutatók segítségével fejtették meg, hogyan keletkezhettek a bolygók felszínén a repedések

Fél tonna kokaint találtak Luxemburgban étkezési keményítő közé rejtve

Fél tonna kokaint találtak Luxemburgban étkezési keményítő közé rejtve

A címlapról ajánljuk