Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Kult

A Rádió C mint a magyar média lakmuszpapírja

hivatkozva hétfőn felfüggesztette szerkesztett műsorainak sugárzását a hazai roma közösség egyetlen rádióadója, a budapesti Rádió C, s
szerint pedig az év hátralévő részére hetvenmillió forintra lenne szüksége a rádiónak. Kerényi György, a 2001 októberében indult

Itthon

Visszavonatná a kórháztörvény-javaslatot a Fidesz

Az MSZP szerint a kórháztörvény biztosítja az egészségügyi ellátás megfelelő színvonalát és garantálja az ágazati célvagyon
Nem a kórházak eladásáról, kötelező privatizációjáról, hanem a betegek számára közpénzből vásárolt egészségügyi szolgáltatásokról
... elfogadott intézményi törvény védte a betegek és az egészségügyi dolgozók érdekeit, biztosította a kórházak működéséhez szükséges
... értékesítésekor milyen értéket vesz alapul a tulajdonos - vélte. A garanciákat bővíti, hogy a vállalkozónak egy évi működési költséget

Gazdaság

Iraki olajkutak: az orosz Lukoil perekkel fenyeget

Oroszország vezető olajcége, a Lukoil kijelentette: több évre megakadályozza a hatalmas iraki nyugat-kvurnai olajmező fejlesztését, ha
tankhajókat tartóztassák fel. „A következő nyolc évben senki sem fejlesztheti ezt a mezőt nélkülünk. Ha valaki a Lukoilt ki akarja
... választott bíróság elé visszük az ügyet. Ezek a perek 6-8 évig tartanak” - tette hozzá. Olajipari elemzők szerint az amerikai

Gazdaság

Lassulóban a magyar gazdaság

Az idei év első két hónapjában a külkereskedelmi forgalom mind forintban, mind pedig euróban csökkent az előző év azonos
A Kopint-Datorg Rt. - amely ma mutatta be legújabb prognózisát - 3,7 százalékos éves növekedésre számít, 3,5-4 milliárd euró körüli
... millióval alatta marad a 2002. év január-februári kivitelének. Az import ugyanakkor mindössze 100 millió euróval, 6,2 milliárdra
... az ipari termelés még 6,4 százalékos pluszt mutatott, de februárban – némi visszaesést követően – már csak 1,5 százalékkal múlta felül az előző

Gazdaság

Az EU magyarországi nagykövete szerint a csatlakozó országokat minél előbb be kell vonni az unió tőkepiacára

is, amelynek fontos eleme a tőzsde - mondta Jürgen Köppen, az Európai Bizottság magyarországi delegációjának vezetője hétfőn a
országokat is be kell vonni” - mondta Jürgen Köppen, az EU magyarországi nagykövete azután, hogy megszólaltatta a Budapesti Értéktőzsde
... a befektetők tőkepiac iránti bizalmát, ami fontos feltétele a tőkepiac növekedésének. Jaksity György, a BÉT elnöke kifejtette, hogy a
... az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeképpen olyan színvonalú piac működik, amely teljes mértékben összemérhető az unió

Itthon

Elnökváltás a Mazsihisz élén

Heisler András eddigi alelnököt választotta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökévé az elkövetkezendő négy
a közgyűlésen megerősítették ügyvezető igazgatói tisztségében Zoltai Gusztávot, aki immár tizenkét éve tölti be ezt a posztot. Zoltai

hvg.hu non-base

A kisebbségi ombudsman szerint növekedett a roma tanulók elkülönültsége

kisebbségi önkormányzati választásokban keresendő. A kisebbségi ombudsman éves jelentésében nagyobb részt a 2002-es kisebbségi
...Tavaly valamivel több beadvány érkezett a kisebbségi ombudsmanhoz, mint egy évvel korábban; Kaltenbach Jenő szerint ennek oka a 2002
fel. Az elmúlt évben a kisebbségi ombudsmanhoz összesen 468 beadvány érkezett, ebből 274-ben romák voltak a hivatalhoz érkezett

Gazdaság

Adózz és háborúzz!

" nevezte Bush elnök tíz évre tervezett, 695 milliárd dolláros adócsökkentési szándékát. Februárban fizetett hirdetésben tiltakozott a
Egy évvel ezelőtt, a választásokat megelőzően már úgy szólt a szakértői kánon: bárki győzzön, gazdaságpolitikai korrekciót kell
... százalékára rúgó, rekordméretű deficittel zárta a tavalyi évet. Le is került a napirendről rögvest a gyors adócsökkentés terve
... minden kritika a forint árfolyamát másfél év alatt 15 százalékkal megerősítő Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőiről. Hiába zúgolódtak az

Itthon

Matolcsy Fidesz-tagságra buzdítja a közgazdász-társadalmat

minisztere erről az ellenzéki pártot támogató értelmiségiek pénteki budapesti sajtótájékoztatóján
is pártonkívüli volt. A nyolcvanas években a Pénzügyminisztériumban, 1988-tól a Pénzügykutató Rt.-ben, majd - az Antall-kormány idején

Tech

KSH: 2002 ismét a mobil előretörését hozta

A magyar távközlési piac 2002-ben az előző évhez hasonlóan ismét a mobil előretörését és a vezetékes telefónia visszaszorulását hozta
A vezetékes telefónia piacáról egyetlen év alatt 76 ezer előfizető iratkozott ki, így a száz lakosra jutó fővonalak száma a 2001-es
... 36,8-ről 36,2-re mérséklődött. Ugyanakkor 1,9 millió ügyféllel bővült a mobilpiac, az előfizetők száma az év végén elérte a 6,8
... belül mind a belföldi távhívásoké, mind pedig a nemzetközi hívásoké csökkent - miközben a telefónia liberalizációjának első évében épp

Gazdaság

Államháztartás: várakozásoknak megfelelő hiány márciusban

Ezzel együtt az év első három hónapjának 282,1 milliárd forintos deficitje az éves előirányzat 33,9 százaléka - közölte
fogják, ennek postázási határideje ugyanis február 28. volt. Az első két hónap adataiból és a gazdasági folyamatokból a kutatók legutóbbi, az

Itthon

A kormány szerint a társadalmi egyenlőséget növeli, a Fidesz szerint destabilizáló a közoktatási törvény módosítása

negyedik évfolyamán kizárólag tanítók készíthetik majd fel a diákokat, és első három évben buktatni csak a szülők beleegyezésével
negyedik félévkor az előterjesztés kötelező szöveges értékelést ír elő. Az általános iskola első-negyedik évfolyamán nem végezhetnek
.... A tervezet lehetővé teszi, hogy az intézményvezető és a pedagógus megállapodása alapján az előírt kötelező óraszámon felül több
...Magyar Bálint túlzottnak tartja, hogy jelenleg az általános iskolások átlagosan mintegy 5 százalékát kötelezik évismétlésre. A javaslat

Világ

Bagdad közeli ostromára készül az amerikai-brit haderő

délnyugatra fekvő Kerbelát, biztosítva a városból kivezető összes főútvonalat, és folytatták előrenyomulásukat északra. Amerikai
szerint a foglyot, a 19 éves Jessica Lynchet Nasziríjában szabadították ki, majd kórházba szállították. Lőtt sebeket kapott, amikor

Karrier

Új vezérigazgató a Magyar Suzuki Rt. élén

Kazuhisa Todát jelölték a Magyar Suzuki Rt. vezérigazgatói posztjára; hivatalát a társaság május végén tartandó rendes évi közgyűlését
2002-ben 20,9 százalékra növelte a piaci részesedését a 2001. évi 19,5 százalékról. A Magyar Suzuki esztergomi gyárának futószalagjáról

Világ

Temetés az 1995-ös srebrenicai mészárlás áldozatainak

éve a boszniai szerb katonák által brutális módon lemészárolt és tömegsírba helyezett nyolcezer muszlim áldozat közül elsőként
közel nyolcezer ezer muszlim férfit és fiút mészároltak le azok a boszniai szerb katonák, akik a híradások szerint szinte végigrohantak

Itthon

Stadler József börtönbe vonult

Stadler József kedden reggel, a bírósági határozatban megjelölt határidő előtt másfél órával jelentkezett a kecskeméti börtönben 4 év 6
ellen 1995-ben indult nyomozás, a vád szerint társaival több mint 2 milliárd forint kárt okozott az államnak a kilencvenes évek első
... segítségével történő csökkentésével. Stadler Józsefet 1998-ban - első fokon - a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 9 év börtönre ítélte, és
... letartóztatásba helyezte. A következő évben azonban a Legfelsőbb Bíróság felderítetlenség, illetve eljárási szabálytalanságok miatt új

Tech

Nagy-Britannia: kötelező internet-hozzáférés az új lakásokba

Egy kormányzati javaslat arra kötelezné a házépítő cégeket, hogy az új házakba és lakásokba internetcsatlakozókat építsenek
a lehetőségét is felveti, hogy ne kötelező, csupán választható legyen a csatlakozókkal való ellátás, de felhívja a figyelmet arra a
...A tervezett építési szabályozás a házépítő-iparra évi plusz 70 millió fontot (körülbelül 25 milliárd forintot) róna, miközben az újonnan

Gazdaság

GKI: az EU-csatlakozás javítaná a magyar GDP növekedését

gyorsabban nőne, mint a közösségből való kimaradás esetén; a csatlakozás miatt a növekedés üteme 2004-től minden évben elérheti a 4
szerint, ha Magyarország kimaradna az EU-bővítéséből, a gazdaság növekedése egyetlen évben sem haladná meg a 3,3 százalékot a vizsgált
... - évente több mint 9 százalékkal emelkedhetnek, míg a kimaradás csak 4-5 százalékos bővülést tenne lehetővé. A különbség évi 200
... euró forráshoz jut. A külföldi tőke beáramlása az erősödő bizalom hatására növekedhet, a nettó működőtőke-beáramlás elérheti az évi

Népszavazáson utasították el a svájciak, hogy szigorítsák a károsanyag-kibocsátást az országban

Népszavazáson utasították el a svájciak, hogy szigorítsák a károsanyag-kibocsátást az országban

Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

Kanye West úgy felhúzta magát Taylor Swiften, hogy törölte a fiókját az X-ről

Kanye West úgy felhúzta magát Taylor Swiften, hogy törölte a fiókját az X-ről

„Megértem a fájdalmát, és ha ez így jó önnek, verje le rajtam. Tévedésből” – Krasznahorkai válaszolt a Trianon az nem egy ház szerzőjének

„Megértem a fájdalmát, és ha ez így jó önnek, verje le rajtam. Tévedésből” – Krasznahorkai válaszolt a Trianon az nem egy ház szerzőjének

Saját deepfake-videóival népszerűsíti Emmanuel Macron a párizsi MI-csúcsot

Saját deepfake-videóival népszerűsíti Emmanuel Macron a párizsi MI-csúcsot

Kovács Bálint: Az év, amikor kivégezték a magyar filmet

Kovács Bálint: Az év, amikor kivégezték a magyar filmet

Egy hatalmas zsírszörny miatt lefújták Bryan Adams koncertjét

Egy hatalmas zsírszörny miatt lefújták Bryan Adams koncertjét

Embereket tisztító mosógépet talált ki egy japán vállalat: bele kell ülni, aztán indulhat a program

Embereket tisztító mosógépet talált ki egy japán vállalat: bele kell ülni, aztán indulhat a program

Szereti a teát? És a hot-dogot? Csurig lehetnek veszélyes vegyi anyagokkal

Szereti a teát? És a hot-dogot? Csurig lehetnek veszélyes vegyi anyagokkal

A címlapról ajánljuk