Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bátonyterenye

Kacskovics Mihály Béla hvg360

Robbant a tartály és két munkást vitt magával – jegyzőkönyvek az akkuipari balesetekről, II. rész

A SungEel Hitech Hungary Kft.-nek két akkumulátorfeldolgozója is van Magyarországon, egy Bátonyterenyén, egy pedig Szigetszentmiklóson. Utóbbi jelenleg nem működik, a katasztrófavédelmi engedélyét egy súlyos, két ember halálát okozó robbanás miatt visszavonták. Egy másik üggyel kapcsolatban újdonság, hogy a Nógrád megyei kormányhivatal határozata egy helyen egy tavalyi bátonyterenyei eseményt is halálos balesetként említ. Cikksorozatunk második része, amelyben a magyarországi akkufeldolgozók baleseteit mutatjuk be kormányhivatali határozatok és jegyzőkönyvek nyomán.

Kacskovics Mihály Béla - Nyusztay Máté hvg360

A Nagy Akkubotránytérkép – összegyűjtöttük a gyárak környezetszennyezéseit, baleseteit és szabályszegéseit

Rosszullétek, tűz, robbanás, habzó csatornák, halálos kimenetelű munkahelyi balesetek – az elmúlt másfél évben több alkalommal hallhattunk hasonló híreket az épülő és a már működő akkugyárakról. A beruházások bírálói és az érintett helyiek ezekre is hivatkozva tiltakoznak folyamatosan a beruházások ellen, a kormánypárti politikusok viszont azzal érvelnek, a gyárak a legszigorúbb előírások szerint működnek. Hogy lehetne megelőzni a baleseteket és a súlyos megbetegedéseket? Összefoglalónkban ezen kérdések megválaszolása mellett térképen mutatjuk meg, hol történtek (nyilvánosságra került) balesetek, illetve azt is, hol vannak már, és hol lehetnek még akkugyárak az országban.

Földes Márton-Szabó Yvette hvg360

A szennyek országát építik Orbánék a sokasodó akkugyárakkal

Újabb három település forrong, mert a kormány az ott lakók bevonása nélkül tárgyal olyan raktárak és gyárak telepítéséről, amelyek az akkumulátorokhoz szükséges vegyi anyagokkal foglalkoznak. Orbánék előkészítetlenül ontják az országra a veszélyes üzemeket, mégis úgy érezhetik, révbe értek.

1 2 3 4
Az RMDSZ elnöke Nicusor Dan támogatására szólította fel a romániai magyarokat

Az RMDSZ elnöke Nicusor Dan támogatására szólította fel a romániai magyarokat

Kösz, pénz: sírva vigadós összefoglaló az MNB-botrányról

Kösz, pénz: sírva vigadós összefoglaló az MNB-botrányról

Hankó Balázs egy Brüsszelbe induló Wizz-Air gépre íratta fel, hogy a Pannónia Ösztöndíjprogram jobb, mint az Erasmus

Hankó Balázs egy Brüsszelbe induló Wizz-Air gépre íratta fel, hogy a Pannónia Ösztöndíjprogram jobb, mint az Erasmus

„Színjáték” –  Zelenszkij elutasította Putyin háromnapos tűzszüneti javaslatát

„Színjáték” – Zelenszkij elutasította Putyin háromnapos tűzszüneti javaslatát

Orosz dróntámadás érte Kijevet, több lakóház lángba borult

Orosz dróntámadás érte Kijevet, több lakóház lángba borult

Lengyel cég csinálta meg minden sci-fi film ikonikus járművét: a repülő motort – videó

Lengyel cég csinálta meg minden sci-fi film ikonikus járművét: a repülő motort – videó

Csillagbázis néven alapít várost Elon Musk Texasban

Csillagbázis néven alapít várost Elon Musk Texasban

7 literes V12 dohog ebben a méregdrága kimaxolt Bálna Mercedesben

7 literes V12 dohog ebben a méregdrága kimaxolt Bálna Mercedesben

Hiába jelentette fel áldozata, nem rendeltek el távoltartást az Ausztriában gyilkoló magyar férfi ellen

Hiába jelentette fel áldozata, nem rendeltek el távoltartást az Ausztriában gyilkoló magyar férfi ellen

A címlapról ajánljuk