Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Balog Zoltán

MTI Gazdaság

A KIM arányosan zárolta minden programjának forrását

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tájékoztatása szerint a tárcánál összesen 15 milliárd 770,9 millió forintot zároltak a 250 milliárd forintnyi stabilitási tartalék képzése során, és minden szakmai programra szánt pénzt arányosan vontak el.

MTI Itthon

A Vonát nácizó cikkről kérdezi Balog Zoltánt a Jobbik

Nyílt levelet írt Balog Zoltán államtitkárnak a jobbikos Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője és egyházügyi kabinetjének elnöke azután, hogy a mindennapi.hu közéleti hírportálon a múlt héten "A rák egye ki a beled, Vona" címmel jelent meg írás.

MTI Itthon

Tarlós: Budapest nem az antiszemitizmus, hanem a rend fővárosa

A főolgármester szerint a főváros nem az antiszemitizmus, hanem a rend fővárosa, amely nem tűr meg semmiféle hátrányos megkülönböztetést. Tarlós csütörtökön a fővárosi Nyugati téren beszélt erről, ahol meggyújtották a nyolcágú gyertyatartó második lángját.

MTI Itthon

Balog Zoltán szerint többségi cigány iskolákra van szükség

Három Komárom-Esztergom megyei település roma felzárkóztatási programját összegezte a ferences rend szerdán Bajnán. A konferencián előadást tartott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Balog Zoltán fideszes politikus is.

Szegő Péter Itthon

A focivébéig megszavazzák a népszámlálási törvényt

Csütörtök délután az Országgyűlés emberi jogi bizottsága lefolytatta az általános bizottsági vitát a 2011-es népszámlálási törvény módosításáról, s általános vitára alkalmasnak tartotta. A Fidesz és a KDNP képviselői mellett a jobbikosok szavaztak igennel, míg az LMP-s Szabó Tímea - a bizottság egyik alelnöke - és a három szocialista képviselő tartózkodott. Ebből az alkalomból készítettünk interjút a bizottság három tagjával: a fideszes Balog Zoltánnal - aki az előző ciklusban a bizottság elnöke volt -, az MSZP-s Nyakó Istvánnal és az LMP-s alelnökkel, Szabó Tímeával.

MTI Itthon

Heti Válasz: miniszter lesz a Heti Válasz tulajdonosa

A Heti Válasz szerint nagyjából összeállítható a leendő Orbán-kormány névsora: a vagyongazdálkodási tárca vezetője Fellegi Tamás üzletember lehet, a földművelésügyet Fazekas Sándor karcagi polgármester kaphatja, a humán csúcstárcát pedig valószínűleg Réthelyi Miklós, a Semmelweis Egyetem korábbi rektora irányítja majd. Kövér László várhatóan házelnök lesz.

MTI Itthon

A Fidesz vizsgálatot kér a szociális tárca pályázata ügyében

A Fidesz felszólítja a miniszterelnököt, indítson vizsgálatot, miért szegte meg a szociális miniszter a kormány azon határozatát, amely szerint március elseje után már semmilyen személyi ügyben nem születik döntés. Balog Zoltán az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság civil tagjai megbízatásával kapcsolatos pályázat ellen emelt szót. Balog Zoltán hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Bajnai-kormány saját moratóriumát sem veszi komolyan, amikor a mandátum lejárta előtt fél évvel akar az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság civil tagjainak megbízatására pályáztatni.

hvg.hu Itthon

Orbán-beszéd: munka, otthon, család, egészség, rend

Orbán Viktor Fidesz-elnök évértékel. Beszédeinek elemzése minden évben téma, s kíváncsian várjuk, a lanhya kampány közepette és a biztos győzelem árnyékában milyen szavakkal fordul hallgatósága felé.

hvg.hu Itthon

Február elején tarthatja évértékelő beszédét Orbán Viktor

Várhatóan február első hetében tartja tizenkettedik "országértékelő beszédnek" nevezett évértékelését Orbán Viktor, a Fidesz elnöke - tudta meg az MTI a rendezvényt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökétől, a fideszes Balog Zoltántól kedden.

hvg.hu Itthon

Vallási kérdések: majd a Fidesz!

Az Országgyűlés hétfő este 190 igen, 158 nem szavazattal, két tartózkodással ismét elfogadta a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt. A Fidesz jelezte: jövőre megváltoztatná a törvényt, mivel a most elfogadott változatban sem szerepel a vallási hovatartozásra vonatkozó adatfelvétel.

hvg.hu Itthon

Népszámlálás: kérdezzenek-e rá a vallásra?

Úgy tűnik, a 2011-es népszámláláson nem szerepel a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdés – hacsak az új összetételű Országgyűlés eszerint nem módosítja a Sólyom László által visszaküldött törvényt. Hétfői parlamenti körképünk.

Itthon

A szocik "elbambultak" a szavazásnál, bejött a fideszes javaslat

Az Emberi Jogi Kisebbségi Civil- és Vallásügyi Bizottság hétfő koradélután ülést tartott a parlamentben. Az ülésen átment a 2011-es népszámlálásról szóló törvényjavaslathoz benyújtott azon fideszes módosító indítvány, amelynek alapján – válaszadási kötelezettség nélkül – a népszámláláson az emberek vallási hovatartozására is rákérdeznének.

1
51 52 53 54 55 56 57
Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia betanításához használt összes emberi adat elfogyott

Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia betanításához használt összes emberi adat elfogyott

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Ez a telefon 89 órán át bírja egy töltéssel

Ez a telefon 89 órán át bírja egy töltéssel

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának

Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának

Csökkentik a megengedett sebességet a budapesti rakpartokon

Csökkentik a megengedett sebességet a budapesti rakpartokon

Kockázatos lenne a Balatonra a szemesi luxuslakóparkhoz tervezett belső tó

Kockázatos lenne a Balatonra a szemesi luxuslakóparkhoz tervezett belső tó

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.