Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Fehéroroszország

HVG HVG Hetilap

Lukasenka enged?

Visszavett a keménységéből Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő, aki az augusztus 9-ei – minden bizonnyal elcsalt – elnökválasztás utáni első napokban még karhatalommal verette szét az ellenzéki tüntetőket, és közölte: semmiképpen sem lesz új elnökválasztás. A voksolást követő napokban nem gyengült az ellenzékiek tiltakozása, s a múlt hét végén már legalább százezer ember követelte Minszkben és több vidéki városban az 1994 óta hivatalban lévő fehérorosz vezető azonnali lemondását. Lukasenka megpróbálkozott az ellentámadással: összehívta támogatóit – erre a gyűlésre legfeljebb tízezren mentek el –, és hétfőn ellátogatott az egyik minszki üzembe is, ahol azonban a vállalat dolgozói hazugnak nevezték őt, s kórusban követelték a lemondását.

HVG HVG Hetilap

Szvjatlana Cihanouszkaja: muszájból fehérorosz ellenzéki vezető

Soha nem akart politikus lenni, mégis ő lett a 26 éve hatalmon lévő Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő eddigi legkomolyabb kihívója. A 37 éves Szvjatlana Cihanouszkaja egyszer azt mondta, elsősorban azért vállalta el, hogy az ellenzék közös elnökjelöltjeként induljon, mert ki akarja szabadítani a börtönből a politikai okokból letartóztatott férjét, Szjarhej Cihanouszki vloggert. A törékeny tanárnő néhány hét alatt mégis olyan karizmatikus vezetővé vált, aki még úgy is egységben tudja tartani a múlt vasárnapi elnökválasztás elcsalt eredménye miatt tüntető ellenzéket, hogy Lukasenka zsarolása elől kénytelen volt Litvániába menekülni.

Németh András Világ

Hajlandó a reformokra Lukasenka, kérdés viszont, mire lesz ez elég

Nagyot változott a közhangulat az utóbbi két napban az 1994 óta az Aljakszandr Lukasenka vezette Fehéroroszországban: az Európa utolsó diktátoraként is ismert államfő bár még mindig lepatkányozza az ellenzéket, már hajlandónak tűnik a reformokra, sőt azt is közölte, az új alkotmány elfogadása után új elnökválasztást tarthatnak. Más kérdés, hogy az ellenzék nem reformokat akar, hanem az autoriter politikus távozását.

hvg.hu Világ

Ellentüntetésbe kezdtek Lukasenka hívei

Tüntetők és ellentüntetők menetelnek vasárnap Minszkben, és egyes információk szerint Lukasenka is meg fog jelenni az ellendemonstráció helyszínén.

HVG hvg360

New York Times: Inog Lukasenka hatalma, de még nem omlott össze

A világ egyik vezető lapja, a New York Times vezércikkben mondja ki, hogy megrendült a belarusz diktatúra, és akik Lukasenka uralma alatt élnek, azok nem engedelmeskednek neki örökre. Pedig a politikus jó negyedszázadon át példát mutatott az önkényből, hiszen vaskézzel vezeti országát.

hvg.hu/MTI Világ

Putyin és Lukasenka biztos benne, hogy "megoldást találnak minden problémára"

Vlagyimir Putyin orosz elnök és fehérorosz hivatali partnere, Aljakszandr Lukasenka kifejezték meggyőződésüket, hogy hamarosan megoldást találnak minden problémára, amely az elmúlt időszakban felmerült Fehéroroszországban - közölte a Kreml szombaton a két vezető telefonbeszélgetéséről kiadott közleményben.

hvg.hu Itthon

Minszkbe menne tájékozódni az EU magyar biztosa

Készen áll arra, hogy a helyszínen tájékozódjon a feféroroszországi helyzetről Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikai és bővítési biztosa. A biztos erről a Szabad Európa Rádiónak beszélt.

1
21 22 23 24 25
41
Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Nina Horaczek: Ha a fasizmus visszatér Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az

Nina Horaczek: Ha a fasizmus visszatér Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az

Áttörés jöhet a memóriazavarok kezelésében

Áttörés jöhet a memóriazavarok kezelésében

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Ukrán külügy: Ha a magyar fél prioritása Oroszország megerősítése, akkor ezt őszintén be kell vallania

Ukrán külügy: Ha a magyar fél prioritása Oroszország megerősítése, akkor ezt őszintén be kell vallania

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Az ENSZ elárulta hány civil áldozata volt eddig az ukrajnai háborúnak

Az ENSZ elárulta hány civil áldozata volt eddig az ukrajnai háborúnak

A címlapról ajánljuk