Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Róna Péter

hvg.hu Itthon

Róna Péter: "Orbán Viktort gyerekjáték lesz legyőzni"

Érdektelen téma, hogy ki, kivel fog össze a kormányváltás érdekében, mert Orbán Viktort gyerekjáték lesz legyőzni, hiszen ebben az emberben már senki sem bízik – mondta Róna Péter közgazdász az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

MTI Itthon

Róna Péter nem akar miniszterelnök-jelölt lenni

Róna Péter közgazdász nem tud arról, hogy felmerült a neve az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként, és nem olvasta Botka László szegedi polgármester ezzel kapcsolatos interjúját sem, amely a Magyar Hírlap csütörtöki számában jelent meg. A professzor azt mondta, ha az MSZP meg is keresné, valószínűleg nemet mondana a felkérésre.

hvg.hu Gazdaság

Orbán "szellemi leépüléséről" beszélt Róna Péter

Róna Péter szerint végtelenül szomorú történet, hogy egy valamikor szép reményekkel induló fiatalember szellemileg leépül és erkölcsileg megsemmisül. A közgazdász az ATV Startban beszélt Orbán Viktor IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos kijelentéseiről, valamint arról, hogyan lehetne szerinte 2014 előtt leváltani a kormányt.

hvg.hu Gazdaság

Róna: "a Valutaalap azzal találkozik és beszélget, akivel akar"

Missura Gábor súlyosan téved, amikor azt állítja, hogy az MNB-felügyelőbizottság három tagjának nem volt jogszabályi lehetősége tárgyalni az IMF küldöttségével, az MNB-felügyelőbizottság titkárának nyilatkozata teljes félrevezetés, abban alaptalan állítások halmaza van – jelentette ki a Magyar Rádió 180 perc című műsorában Róna Péter közgazdász, az MNB felügyelőbizottságának LMP delegálta tagja.

MTI Gazdaság

Járai levelet írt az IMF-nek

Nem képviselhetik a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának álláspontját az fb ellenzéki párti tagjai - írta Járai Zsigmond, az fb elnöke a testület nevében Iryna Ivaschenkónak, az IMF magyarországi képviseletvezetőjének szerdán azt követően, hogy a sajtóból arról értesült, az LMP-t és az MSZP-t képviselő tagok tárgyalást kezdeményetek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországon tárgyaló delegációjával.

hvg.hu Gazdaság

Róna Péter: nem sokáig lesz nálunk az IMF-delegáció

Az Orbán-kormány megint bolondot csinál az EU-ból, mivel minden, a jegybankot érintő törvényt egyeztetni kellene az Európai Központi Bankkal, és a Magyar Nemzeti Bankra kivetni tervezett tranzakciós illeték ebbe a kategóriába esik - nyilatkozott Róna Péter a Financial Times beyondbrics blogjának. A University of Oxfordon tanító magyar közgazdász szerint ha az MNB-t nem veszik ki a tranzakciós illeték megfizetésének hatálya alól, akkor a jövő héten hazánkba érkező IMF-delegáció nem sokáig fog maradni.

Kósa András Világ

Róna Péter: már nincs tétje a görög választásoknak

A hvg.hu által megkérdezett szakértők nem várnak gyors politikai, gazdasági kataklizmát a görög választásoktól, igaz, más-más szempontok alapján. Róna Péter szerint már elment a hajó, és csak az a kérdés, hány sebességes Európában élünk majd, Balázs Péter úgy véli, a június végi uniós csúcson lehetnek konkrét következményei a görög helyzetnek. Úgy tudjuk, sem az unió bizottsága, sem a magyar kormány nem készült vészforgatókönyvekkel.

MTI Itthon

Róna Péter: már nem Brüsszel irányítja az Európai Uniót

Róna Péter szerint a magyar gazdaság versenyképességének akadálya a korrupció, a társadalmi mobilitás hiánya, valamint az évek óta folytatott, magas kamatokat és devizaadósságot eredményező monetáris politika. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának tagja az MSZP agrár- és közgazdasági tagozatainak vendégeként pénteken Budapesten azt mondta: a jelenleginél jobb kapcsolatra van szükség Németországgal, a Fideszt pedig "a lúzerek pártjának" nevezte.

hvg.hu Itthon

Róna: a Nyugatnak elege lesz belőlünk

Hiába hangoztatja a kormányzat, hogy január első felében megkezdik a tárgyalásokat az IMF-fel, ez ki van zárva – mondta a hvg.hu-nak Róna Péter. A közgazdász úgy véli, ma már valószínűbb forgatókönyv, hogy a brüsszeli és washingtoni jelzéseket rendre figyelmen kívül hagyó Magyarországot az IMF és az EU cserbenhagyja, a piac pedig „szétszedi”.

hvg.hu Itthon

Lesz-e Andor Lászlóból Orbán-utód?

Csak rögtönzésképp merülhetett fel a neve következő miniszterelnökként Róna Péter egyik nyilatkozatában - mondta Andor László a Stop.hu-nak adott interjújában. Az Európai Bizottság magyar tagja elmondta, meg fogják vizsgálni a Munka törvénykönyvét Brüsszelben, a munkanélküli-segélyek csökkentését pedig továbbra is ellenzi.

Dezső András Itthon

Róna: ha Orbán nem enged, mindenképpen megbukik

Hiába élné meg Orbán Viktor politikai bukásként, ha az "IMF diktálna", valójában az vezetne a bukásához, ha nem engedne Brüsszelnek és az IMF-nek, majd hitel híján a jegybank devizatartalékaival akarná az ország likviditását biztosítani – mondta a hvg.hu-nak Róna Péter közgazdász, aki több mint egy hónapja azt jósolta, az Európai Unió vezetése lecserélné a magyar kormányfőt.

hirado.hu Gazdaság

Róna Péter: sosem lesz eurónk

Hazánknak sosem lesz eurója, és az erre való törekvés is csak káros hatásokkal jár - mondta Róna Péter közgazdász a Duna Tv-ben.

hvg.hu Gazdaság

Róna Péter: rossz helyen keresi a megoldást Orbán

Vagyonátcsoportosítást próbál meg végrehajtani a kormány a megszorításokkal, de Róna Péter szerint ez Orbán Viktornak nem fog sikerülni. A közgazdász a Klubrádióban elmondta, a Fidesz-kormány adótörvényeiből az látszik, hogy a kormány egy erős felső és felső-középosztályt akar megteremteni.

MTI Gazdaság

Róna Péter: "a falnak viszik az országot"

Róna Péter szerint a devizaadósok végtörlesztési lehetőségéből nagyon nagy baj lesz, Magyarország kockázati felára nagy mértékben emelkedni fog, megdrágul az adósság finanszírozása.

Klubrádió Gazdaság

Róna Péter: Sólyom László nézzen a bankok körmére

Sólyom László és a Védegylet vezetésével alakuljon egy olyan testület, mely megvizsgálja, hogyan számították ki a bankok a devizahitelek kamatait és egyéb költségeit - ezt javasolja Róna Péter közgazdász. A szakember a Klubrádióban azt mondta: mindegyik kormány, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Magyar Nemzeti Bank is felelős a kialakult katasztrofális helyzetért.

ATV Gazdaság

Róna Péter szerint kártérítés is járhat a devizahiteleseknek

Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke szerint egyelőre csak egyedi esetekben indított perekben remélhetnek kártérítést az emberek. Róna Péter közgazdász viszont azt álltja: a svájci frank alapú hitelek hibás terméknek minősülnek, ezért akár kártérítés is járhat a devizahiteleseknek.

MTI/Népszabadság Itthon

Miniszterelnököt csinálnának Róna Péterből

Az LMP országgyűlési képviselői közül többen is csatlakoztak a Facebook közösségi oldalon a "Róna Péter - a következő miniszterelnök" elnevezésű csoporthoz - ismerteti a hétfői Népszabadság. A közgazdász közölte: nem kíván miniszterelnök lenni.

Klubrádió Gazdaság

"A bankok jelentősen túlszámláztak az ügyfeleknek"

Két lépcsőben váltaná át a frankban eladósodottak hitelét forintra Róna Péter közgazdász. A szakember a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában arról is beszélt, hogy első körben a bankoknál kell rendet tenni.

1 2 3 4 5
Ennyit a tűzszünetről: előbb a Hezbollah támadott rá egy izraeli őrtoronyra, most meg az IDF légiereje bombázza Libanont

Ennyit a tűzszünetről: előbb a Hezbollah támadott rá egy izraeli őrtoronyra, most meg az IDF légiereje bombázza Libanont

A vashiány a munkahelyén is akadályozhatja: ezekre érdemes figyelni!

A vashiány a munkahelyén is akadályozhatja: ezekre érdemes figyelni!

Bíróság elé állítanak egy 100 éves férfit, aki egykor koncentrációs tábort őrzött

Bíróság elé állítanak egy 100 éves férfit, aki egykor koncentrációs tábort őrzött

Kiálltak az orosz határőrök megmutatni, mit tudnak, aztán lelőtték a saját drónjukat

Kiálltak az orosz határőrök megmutatni, mit tudnak, aztán lelőtték a saját drónjukat

„Homo-oktatástól” féltik a lengyel konzervatívok a gyerekeket

„Homo-oktatástól” féltik a lengyel konzervatívok a gyerekeket

Ferenc pápával találkozott a Vatikánban Orbán Viktor

Ferenc pápával találkozott a Vatikánban Orbán Viktor

Most kezdenek el tönkremenni a koronakarantén alatt vásárolt gépeink

Most kezdenek el tönkremenni a koronakarantén alatt vásárolt gépeink

Elton John alig lát, a saját musicaljét sem tudta megnézni

Elton John alig lát, a saját musicaljét sem tudta megnézni

Ingyenes jogosítvány: a mentősök tanítják mostantól az életmentési ismereteket

Ingyenes jogosítvány: a mentősök tanítják mostantól az életmentési ismereteket

A címlapról ajánljuk