Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Tamás Gáspár Miklós

Tamás Gáspár Miklós Vélemény

TGM: A menekültek éve

Mi voltunk az elsők. Mi voltunk a mintaadók. Mi húztuk föl az első kerítést. Mi írtuk először alá tömegesen és önkéntesen a rasszista, idegenellenes fölhívásokat. Mi törődtünk bele, hogy ez az iszonyatos kormány a körkörös gyűlölet propagálásával osztatlan közmegvetésnek teszi ki az országot – írja év végi visszatekintésében szerzőnk, Tamás Gáspár Miklós.

hvg.hu Nyüzsi

Deutsch Tamás jól megmondta a magáét TGM-ről

Tamás Gáspár Miklós nem filozófus, nem politikus, hanem "egy bájosan hőbörgő zsurnaliszta aktivista", aki szerelmes saját humorbonbonjaiba. Legalábbis a Magyar Narancsban megjelent TGM-interjún bepipult Deutsch Tamás szerint.

Hell István Nyüzsi

TGM, a DK és az „azóta”

Hell István szerint TGM igazságtalanul sorolja be a kormánynak behódoló pártok közé a Demokratikus Koalíciót.

Iványi György Vélemény

Sziriza a kalapból

Görögország nem fog éhen dögleni, nagyon messze van a világ valóban szegény országaitól, és a görög nép nem dologtalan. Csak éppen a dolog nem egyenlő a munkával. A munka az a tevékenység, amelynek során az ember több értéket termel, mint amennyit felél – válasz Tamás Gáspár Miklósnak.

Tamás Gáspár Miklós Nyüzsi

TGM: Kikérem magamnak

A Hvg.hu interjúsorozatában kelet-európai civil közéleti személyiségek beszélnek a rendszerváltásról. Elsőként Spiró György szólalt meg, amivel ki is váltotta Tamás Gáspár Miklós éles kritikáját.

hvg.hu Itthon

TGM: Járványügyként kezelik Orbánék a bevándorlást

Tamás Gáspár Miklós szerint Orbán Viktor bűnbaknak kiálltja ki itthon a külföldieket és magyar kormány járványügyként kezeli a bevándorlást. A filozófus erről azon a tüntetések beszélt, amelyet a menekültek jogait szervező MigSzol csoport szervezett hétfő estére a budapesti Deák Ferenc térre. Körülbelül 150-en voltak ott, rendbontásról nem jött hír.

Palotai Nándor Itthon

Tüntetéstan: Mi fér az erőszakmentességbe?

Merre tartanak ma itthon a tüntetések? Mennyire lényeges, hogy ki a szónok? Hogyan lehetne bevonni minél több embert? Fel van-e készülve egyáltalán a magyar társadalom a demokráciára? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a közelmúlt tüntetéseinek ismert szószólói, egy eldugott pincehelyiségben rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

Tamás Gáspár Miklós Vélemény

TGM: 25 év, takarodj!

A rendszerváltás már megbukott akkor, amikor még nyoma sem volt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, megbukott már Orbán 2.0 előtt. A mostani tiltakozások szervezői nem egyezhetnek ki azokkal, akik ezért a bukásért felelősek: a „régi ellenzék” elbizonytalanodott, eszmétlen és gondolattalan apparatcsikjaival, de külső nyomásgyakorlással el lehetne érniük – hosszabb távon – valamiféle alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását.

-W- Nyüzsi

Halovány érvecskék

Izraelt jobban érdekli a palesztin gyerekek biztonsága, mint a saját szüleiket és kormányukat.

hvg.hu Nyüzsi

TGM: "A Fidesz szélsőjobboldali párt"

Tamás Gáspár Miklós szerint azt az államot, ahol nem állnak fenn a szabadság és egyenlőség minimális feltételei sem, nem nevezzük demokráciának, még illiberálisnak sem. Orbán tusnádfürdői beszéde igenis egy féldiktatórikus rendszer bejelentése volt, és nagy fordulatot jelez a miniszterelnök politikájában – mondta a filozófus egy interjúban.

Schiffer András Vélemény

Schiffer: Ez így nem fog menni!

A mi szégyenünk az lenne, ha nyolcszázezer dühös embernek meg sem próbálnánk elmagyarázni, hogy a Jobbik nem megoldás – az LMP társelnöke válaszol Tamás Gáspár Miklós nyílt levelére.

Lévai Júlia Nyüzsi

TGM nem tudja?

Miért tesz fel álkérdéseket Tamás Gáspár Miklós?

1 2 3 4 5 6 7
Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

„Ipari nagyságrendűre” dagadt az illegális sportstreamelés

„Ipari nagyságrendűre” dagadt az illegális sportstreamelés

A 135 bátorból 20, köztük a fél kormány nem adta a nevét Orbán üldözési törvényéhez: vajon enyhének vagy túlzónak találják?

A 135 bátorból 20, köztük a fél kormány nem adta a nevét Orbán üldözési törvényéhez: vajon enyhének vagy túlzónak találják?

Szenvtelen szenvedés a szépségért – megnéztük az év legundorítóbb filmjét

Szenvtelen szenvedés a szépségért – megnéztük az év legundorítóbb filmjét

Állami támogatást kapnak a keresztény szemlélet alapján működő reprodukciós centrumok

Állami támogatást kapnak a keresztény szemlélet alapján működő reprodukciós centrumok

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette

Hallgassa meg, zseniális: zenévé alakított egy madárdalt a mesterséges intelligencia – videó

Hallgassa meg, zseniális: zenévé alakított egy madárdalt a mesterséges intelligencia – videó

A címlapról ajánljuk