Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Világgazdaság

hvg.hu Gazdaság

Világgazdaság: átszervezés az MTelekomnál

A nagy ügyfelek 2010. januártól az MTelekom leányvállalatához, a KFKI-ba kerülnek, mert az infokommunikációs piacon a folyamatokat egyre inkább az informatika vezérli majd, amelynek szakértelme az MTelekom csoporton belül a KFKI-ban van - nyilatkozta Papp István, az MTelekom vállalati üzletágának vezérigazgató-helyettese a Világgazdaság pénteki számában.

hvg.hu Gazdaság

Nyilvános tender a volt kormányzati negyed hasznosítására

Nyilvános nemzetközi pályázaton választja ki az állam vagy a MÁV azt a befektetőt, aki a legjobb ajánlatot adja a Nyugati pályaudvar mögötti, a kormányzati negyedre szánt terület rehabilitációjára; a befektető 20-25 évre koncessziót kapna a hasznosításra és a vasúti létesítmények, berendezések fenntartására – írja a Világgazdaság a birtokába jutott megvalósítási javaslatra hivatkozva.

hvg.hu Gazdaság

Nem fogy a támogatott lakáshitel

Kevesen igényelték eddig lakás vásárlásához az október elseje óta elérhető támogatott forinthitelt - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.

hvg.hu Gazdaság

Erdei Tamás: a hazai hitelintézetek helyzete 2-3 év alatt konszolidálódhat

A bankszektor megregulázásával kapcsolatban érkező felvetések részben jogosak, az erősebb felügyelet vagy szabályozási rendszer szükségességét nem lehet vitatni – mondta Erdei Tamás. A Magyar Bankszövetség elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában kifejtette: két-három éves távlatban lehet arra számítani, hogy a hazai hitelintézetek szempontjából konszolidálódik a helyzet.

hvg.hu Gazdaság

Bármit is mondanak, a következő kormány sem költekezhet

A jövőre hivatalba lépő kormánynak sem lesz nagyobb mozgástere, mint a mostaninak, ezért várhatóan a jelenlegi gazdaságpolitikát kell majd tovább vinnie, még ha nem is ezt hangoztatják – vélekedtek a Pénzügykutató Zrt. szakemberei a kutatóintézet magyar gazdaságra vonatkozó prognózisát ismertetve.

MTI Gazdaság

Ecostat: megtorpant a reálgazdaság bővülése

A Világgazdaság és az Ecostat közös indexe, a gyorsulási irányadó (GYIA) szeptemberben 0,36 százalékkal visszaesett, így az elmúlt két hónap emelkedése után úgy tűnik, megtorpant a reálgazdaság bővülése - közölte az Ecostat.

hvg.hu Gazdaság

Magyarország 22 évnyi nemzeti jövedelme tűnt el a válságban

A 2010-el lezáruló három évben a válság összesen 600 milliárd dollárral kevesebb kárt okoz, mint várták, mert a világgazdaság gyorsabban növekedett a prognosztizáltnál. A krízis miatt így is 3400 milliárd dollár veszteséget kell elkönyvelni – közölte becslését a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

MTI Gazdaság

Az IMF pozitívabban látja a globális gazdaság helyzetét

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) följavítja az idei és a jövő évi globális GDP-alakulással kapcsolatos előrejelzését. Erről az O Estado de S. Paulo című brazil lap számolt be keddi számában a valutaalap helyettes igazgatójára hivatkozva.

MTI Világ

G20: Obama a biztonságosabb világgazdaságról és Irán elleni terveiről

A G20 csoport visszarántotta a világgazdaságot a szakadék széléről, és lerakta egy új, biztonságosabb fejlődés alapjait – értékelte a válság eddigi alakulását és a G20 értekezlet után a házigazda Barack Obama. Az urániumdúsítási programját fejlesztő Iránnak azonban fájdalmas szankciókat és katonai beavatkozást ígért, ha a diplomáciai lépések nem lesznek eredményesek.

MTI Gazdaság

Hatvanmillió eurós hitelt adunk Vietnamnak

Többek között egy hatvanmillió euró keretösszegű kötött segélyhitel-megállapodást ír alá pénteken Bajnai Gordon magyar és Nguyen Tan Dung vietnami miniszterelnök - számol be a Világgazdaság csütörtöki száma.

MTI Gazdaság

Világgazdaság: áfagondban a cukrászdák

A Világgazdaság szerint teljes a káosz a hazai cukrászdákban, mert szinte lehetetlen megállapítani, hogy az ott árusított készítményekre a júliustól megváltozott áfakulcsok közül melyiket kell alkalmazni.

1
12 13 14 15 16 17 18
Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

„Elvis előtt nem volt semmi" – 9 ikonikus dal a 90 éve született Királytól

„Elvis előtt nem volt semmi" – 9 ikonikus dal a 90 éve született Királytól

A szakszervezetekkel kötött megállapodás után 300 millió euróval csökkentik a Volkswagen vezetőségének bérét

A szakszervezetekkel kötött megállapodás után 300 millió euróval csökkentik a Volkswagen vezetőségének bérét

„Imádkozom Önért” – üzente Semjén a Karmelita megszentelését firtató Vadai Ágnesnek

„Imádkozom Önért” – üzente Semjén a Karmelita megszentelését firtató Vadai Ágnesnek

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint

Ilyen mikró eddig nem létezett: debütált az LG új készüléke

Ilyen mikró eddig nem létezett: debütált az LG új készüléke

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Meghalt Peter Yarrow, a Paff, a bűvös sárkány eredetijének szerzője

Meghalt Peter Yarrow, a Paff, a bűvös sárkány eredetijének szerzője

A címlapról ajánljuk