Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#atomerőmű

MTI Világ

Nem használják többé Fukusima 1-es számú atomerőművét

Nem használják többé a japán Fukusima 1-es számú (Daiicsi) atomerőművét, amelynek reaktoraiban a március 11-i földrengést és cunamit követően sorozatos balesetek történtek - jelentette be vasárnap a tokiói kormány szóvivője.

MTI Világ

NAÜ: Jó irányban alakul a helyzet a fukusimai erőműben

Jó irányban alakulnak a dolgok a fukusimai atomerőműben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egyik vezető munkatársa szerint - adta hírül szombaton az APA osztrák hírügynökség, míg a NAÜ Japánból visszaérkezett vezetője ennél visszafogottabb értékelést adott.

MTI Tech

Japán atommunkások: mintha kézigránátokat dobálnának magukra

A világ számos országában keresik egyre többen a patikákban a kálium-jodid tablettákat, védelmet remélve a japán atomerőművi balesetből származó sugárzástól a figyelmeztetések ellenére, hogy valódi nukleáris veszély hiányában a szer szedése kockázatosabb, mint semmit nem tenni. A szakértők sokkal inkább aggódnak azért a mintegy háromszáz munkásért, akik a sérült nukleáris erőmű reaktorait próbálják lehűteni.

Zentai Péter Vélemény

Halló! Mennyire kreatív a japán katasztrófa?

A természet illetve az ember okozta rombolásokat Japánban illetve az arab országokban csodálatos újjáépülés követheti. A hvg.hu-nak nyilatkozó amerikai közgazdász-befektető, Sam Chandan, az amerikai elitegyetem, a Wharton School professzora azonban korántsem biztos benne, hogy ez az elmélet ezúttal megállja a helyét a gyakorlatban.

hvg.hu Tech

Milyennek kéne lennie egy biztonságos atomreaktornak?

Az USA-ban tervezett atomreaktorok biztonságosabbak, mint azok a negyvenéves japán konstrukciók, ahol robbanások és szivárgások történtek az elmúlt napokban - írja az amerikai tudományos hírportál, a Discovery News, amerikai szakértőkre hivatkozva.

MTI Világ

Magyarország aláveti a paksi atomerőművet a katasztrófatesztnek

A paksi atomerőműben a múlt század kilencvenes éveitől jelentős biztonsági beruházások történtek, így javult a földrengésállósága is, az erőművet alávetik az EU-ban most formálódó stressz tesztnek - mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára a parlament fenntartható fejlődés bizottságának ülésén csütörtökön

Gazdaság

Földrengés Japánban: Beleremeg a világgazdaság?

Nem könnyű számszerűsíteni a Japán északkeleti partjain pusztító földrengés és szökőár gazdasági hatását. A becslést nehezíti, hogy a sorozatos atomerőmű-balesetek miatt egyelőre nem kizárt, hogy a legrosszabb még hátravan. Kétrészes sorozatunk első felvonásában a természeti katasztrófa Japán gazdaságra gyakorolt hatásáról olvashatnak.

Itthon

A paksi erőmű egy 6,5-es erősségű földrengést is kibírna

A Paksi Atomerőmű évekkel ezelőtti biztonságnövelő programjának része volt a földrengésállóság megerősítése is; az atomerőmű egy a Richter-skála szerinti 6,5-es erősségű földrengést is kibírna - közölte Mittler István kommunikációs igazgató szerdán az MTI-vel.

hvg.hu Napi merítés

Csernobil lesz-e a japán atomerőműből?

Aamíg Japánban vissza nem tér az élet a normális kerékvágásba, elegendő kőolaj igény fog kiesni, hogy megnyugtassa a világpiacot. Ám azóta adódott ennél sajnos még nagyobb probléma: a Fukushima-1 atomerőmű-komplexumnál úgy tűnik, kicsúszik a kontroll a szakemberek kezéből - olvasható a Méltányosság blogon.

MTI Világ

Földrengésveszélyes övezetben épít Törökország atomerőművet

Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerint "nincs beruházás kockázat nélkül", éppen ezért földrengésveszélyes övezetben építik fel az első törökországi atomerőművet. Az ankarai kormány a Japánban történt kettős katasztrófa ellenére sem áll el a tervektől.

Szegő Iván Miklós Természet

Ha nem az atomenergia, mi jöhet az olajkor után?

Fogyóban a világ olajtartalékai, és ez nehéz időszakot vetít előre egy magyar kutató szerint. És akkor még nem is beszéltünk a Japánban bekövetkezett katasztrófa hatásairól az atomenergia-szektorra nézve.

MTI Világ

Orosz segítséggel épül Fehéroroszország atomerőműve

Szerdán Minszkben aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Oroszország jelentős hitellel támogatja egy atomerőmű megépítését Fehéroroszországban. Ez lesz az első atomerőmű, amit az 1986-ban bekövetkezett csernobili atomkatasztrófa óta létesítenek.

Zentai Péter Interjú

Halló! Földrengés okozta katasztrófák fenyegetik Európa közepét?

A címben olvasható kérdésre igennel válaszolt a hvg.hu-nak adott telefoninterjújában a földszerkezettel és tektonikai mozgásokkal foglalkozó német tudós, Klaus Reicherter professzor, a Rajna-Wesztfáliai Műszaki Egyetem (RWTH) intézetvezetője. A szakértő a hamarosan publikálandó kutatásának eredményei alapján is rendkívüli felelőtlenséget vádolja a nukleáris erőművek tervezőit, kivitelezőit és problémákat a szőnyeg alá söprő politikusokat.

1
28 29 30 31 32 33 34
A Kúria szerint megalapozatlan volt a mini-Pride rendőrségi betiltása az alaptörvényi újítás után

A Kúria szerint megalapozatlan volt a mini-Pride rendőrségi betiltása az alaptörvényi újítás után

Nagy erőkkel küzd a világ a dohányzás ellen, az e-cigiket népszerűsítő influenszerek viszont keresztbe tehetnek a füstmentes világnak

Nagy erőkkel küzd a világ a dohányzás ellen, az e-cigiket népszerűsítő influenszerek viszont keresztbe tehetnek a füstmentes világnak

A kormány államadósság-trükkje tovább növelte az MNB brutális veszteségét

A kormány államadósság-trükkje tovább növelte az MNB brutális veszteségét

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop miatt az OTP, az Erste, a K&H és a Raiffeisen Bank

Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop miatt az OTP, az Erste, a K&H és a Raiffeisen Bank

Két áldozat, több száz letartóztatott: elvadult a PSG győzelmének ünneplése Franciaországban

Két áldozat, több száz letartóztatott: elvadult a PSG győzelmének ünneplése Franciaországban

Európa sorsa múlik azon, ki nyeri ma a lengyel elnökválasztást – nemzetközi lapszemle

Európa sorsa múlik azon, ki nyeri ma a lengyel elnökválasztást – nemzetközi lapszemle

Tóta W. Árpád: Állítsátok meg a Fideszt, Gulyás Gergő ki akar szállni!

Tóta W. Árpád: Állítsátok meg a Fideszt, Gulyás Gergő ki akar szállni!

Kiütés a BL-döntőben: története során először győzött a PSG

Kiütés a BL-döntőben: története során először győzött a PSG

A címlapról ajánljuk