Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#cég

hvg.hu Vállalkozás

Szankciók beszámolót elmulasztó cégeknek

Minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozó köteles a Számviteli törvény szerint készített beszámolóját – ideértve a kötelező könyvvizsgálat esetén készülő könyvvizsgálói záradékot és a beszámoló elfogadásával egyidejűleg meghozott, az adózott eredmény felhasználásáról szóló határozatot is – éves, egyszerűsített éves beszámoló esetén az adott üzleti év mérlegfordulónapjától számított 150 napon belül, míg éves konszolidált beszámoló esetén az üzleti év mérlegfordulónapjától számított 180 napon belül letétbe helyezni és közzétenni.

hvg.hu Vállalkozás

Több mint 6 milliárd forint induló cégeknek

Megkapta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélyét a Primus III Kockázati Tőkealap, mely 6,2 milliárd forint tőkét kíván hazai kis- és középvállalatokba fektetni a következő bő három év során.

MTI Gazdaság

Eva, ekho, egyéni vállalkozás megszüntetése - tiltakozik a kamara

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara megítélése szerint kifejezetten rossz irány lenne az egyszerű adórendszerek: eva, ekho, valamint az őstermelői és az egyéni vállalkozói forma megszüntetése akkor, amikor a legfontosabb, hogy a vállalkozások adminisztrációs terheit csökkentsék - áll a BKIK közleményében.

Karrier

Hol folytatják a politikusok a választások után?

Kockázatos politikust alkalmazni a versenyszférában, vélik szakemberek. Pedig gyakori a két szféra közötti átjárás: számos cégvezérből, pénzügyi szakemberből lett már miniszter, sőt miniszterelnök is, de a fordítottja is igen gyakori. A politikus kapcsolatrendszere ugyanis jól érvényesíthető az üzleti világban.

hvg.hu Tech

Félresikerült Apple termékek

Az iPad eladási mutatói már meghaladták a félmilliót, és ez a szám egyre csak növekszik. Az Apple, úgy tűnik, megint nagyot robbantott – nem sokkal az iPhone után, ismét sikerült neki az áttörés. De vajon ők sosem hibáznak?

hvg.hu Vállalkozás

Kisebb összegre, szigorúbb feltételekkel pályázhatnak a cégek

A hazai kis- és középvállalkozások technológiafejlesztését célzó 2010. évi támogatások összege a tavalyi év kiemelkedő értékéhez képest várhatóan csökkenni fog. A támogatások igénybevételének feltételei pedig a pénzügyi válság előtti gyakorlathoz térnek vissza.

hvg.hu Vállalkozás

Nem kérnek kölcsön a magyar cégek

A cégek úgy látják, hogy jóval nehezebben jutnának most hitelhez, ha igényelnének, 20 százaléluknál pedig már problémássá vált a meglévő kölcsönök törlesztése - derül ki a Lízingszövetség által 2010 márciusában készített kutatásából. Átalakult a fejlesztésekhez igénybevett források szerkezete is.

hvg.hu Vállalkozás

A kormányváltásban bíznak a cégek

A 700 vállalkozás megkérdezésével március 9. és 16. között zajló felmérés alapján egyértelműen tovább javultak a vállalkozások várakozásai. A pozitív nemzetközi makrogazdasági előrejelzések és a hazai GDP várható minimális növekedése – de legalábbis stagnálása – a mikro-, kis- és középvállalkozások elkövetkezendő egy évre vonatkozó várakozásait is pozitívan befolyásolta.

MTI Vállalkozás

Világgazdaság: gombamód szaporodó kalandparkok

Új divathullám jellemzi a hazai turisztikai fejlesztéseket: az elmúlt években gombamód szaporodtak Magyarországon a gyakorlatilag sportos attrakciókat felvonultató erdei vidámparknak tekinthető kalandparkok; az eddigi példák alapján magán- és állami cégek, valamint önkormányzatok is szívesen vágnak hasonló fejlesztésbe, amelynek megtérülését 5-10 évre tervezik - írta a Világgazdaság hétfői számában.

hvg.hu Vállalkozás

Tippek, hogyan csökkenthetik költségeiket a cégek

A válságból kilábaló vállalatok három fő cél tűztek ki: csökkenteni szeretnék az ingatlanok bérlésére és fenntartására fordított költségeiket, növelnék az alkalmazottak létszámát anélkül, hogy nagyobb irodát kellene bérelniük, valamint jelentős előrelépést terveznek a fenntartható működés területén - derül ki egy friss felmérésből.

1
23 24 25 26 27
34
A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

Meghosszabbítaná az ügyészség Till Tamás gyilkosának letartóztatását

Meghosszabbítaná az ügyészség Till Tamás gyilkosának letartóztatását

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Az első kínai autógyártó, mely átlépte a 30 milliós mennyiséget

Az első kínai autógyártó, mely átlépte a 30 milliós mennyiséget

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

Kitűzték az időközi választás időpontját a lemondott Varju László választókerületében

Kitűzték az időközi választás időpontját a lemondott Varju László választókerületében

Amerikában felsült, most Londonban lépne tőzsdére a Shein

Amerikában felsült, most Londonban lépne tőzsdére a Shein

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.