Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hódmezővásárhely

hvg.hu Itthon

Vásárhelyi újság: Márki-Zay kövesse meg a helyi túrós lepényt!

Vujity Tvrtkóval beszélgetett az ATV-n Márki-Zay Péter, aki elkövette azt a végzetes hibát, hogy kétszer is túrós rétest mondott, miközben bizonyára túrós lepényre, a helyi gasztronómiai hírességre gondolt. A helyi fideszes újság szerint ezzel porba tiportak egy szelet vásárhelyiséget, ezért elvárják, hogy a polgármester kövesse meg a vásárhelyi túrós lepényt.

Sz.R. Itthon

Lázár János: Abcúg a szájhősnek

A tojászápor és a pártalapítás is elmaradt Hódmezővásárhelyen, csak a megosztottság maradt. Míg Márki-Zay Péterék a főtéren „ünnepeltek”, addig a Lázárhoz közeli alapítvány rendezvényén az exminiszter "szólította fegyverbe" a vásárhelyieket.

hvg.hu Itthon

Hadházy Ákos: Márki-Zay a rokonom

Az ATV Start című műsorában árulta el a volt LMP-s politikus, hogy hódmezővásárhelyi származású, és a város jelenlegi független polgármestere, Márki-Zay Péter pedig harmadunokatestvére.

Gergely Zsófia Itthon

Márki-Zay: Megfenyegették az augusztus 20-i ünnepségen fellépő művészeket

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint újságírói kérdésnek álcázott, de egyértelmű fenyegetést kaptak azok, akik fellépnek az augusztus 20-i ünnepségen. Szerinte már a májusi rendezvényüket is hasonlóképpen puccsolták meg, de most kitartanak a művészek. Az "álcázott fenyegetéssel" felérő kérdések egy olyan helyi hírportáltól érkeztek, amely Márki-Zay szerint Lázár jobbkezéhez köthető.

hvg.hu Vállalkozás

Kérdéses, hogy honnan lesz pénz a hódmezővásárhelyi babakötvényekre

Tíz év alatt átláthatatlanná vált a helyi kezdeményezésre kibocsájtott babakötvényeket kezelő hódmezővásárhelyi közalapítvány gazdálkodása az új városvezetés szerint. Hat év múlva kellene az első babakötvények után járó összegeket kifizetnie a városnak, a közalapítvány vagyona ennek a töredékét teszi ki.

hvg.hu Gazdaság

Újabb botrány érik Hódmezővásárhelyen

Most a helyi kórház állt bele Márki-Zay Péterbe, indoklás nélkül felmondták az önkormányzattal az intézmény belső ellenőrzésére kötött szerződést, valamint a kórházi parkolóra kötött bérletet. Ez utóbbi a betegeknek fájt volna, ha nem hekkelte volna meg a lezárást az önkormányzat. A pénteki rendkívüli közgyűlésen a kórházi ügyek is előkerülnek, az ülés ezekben a percekben kezdődött.

hvg.hu Vállalkozás

A tao-pénzeken ugrott egymásnak Lázár és Márki-Zay

Lázár János szerint Márki-Zay Péter a kampány alatti gyanúsítgatásokkal elriasztja a cégeket, a polgármester szerint pedig a parlamenti képviselő hozhatna pártolókat. Hódmezővásárhelyen nyilvánosságra hozták a tao-támogatásokat, a közgyűlésen ezen robbant ki a vita.

1
14 15 16 17 18
46
Megváltozik a Facebook Marketplace, újfajta hirdetéseket láthat rajta

Megváltozik a Facebook Marketplace, újfajta hirdetéseket láthat rajta

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

„Kerülje el Magyarországot” – üzente Lázár János a távozó amerikai nagykövetnek Rogán kitiltása miatt

„Kerülje el Magyarországot” – üzente Lázár János a távozó amerikai nagykövetnek Rogán kitiltása miatt

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

A Toyota uralja a magyar piacot

A Toyota uralja a magyar piacot

Sára Botondék visszafizettetnék az óbudai polgármesterrel a börtönből felvett fizetését

Sára Botondék visszafizettetnék az óbudai polgármesterrel a börtönből felvett fizetését

Süddeutsche Zeitung: Donald Trump őrületében van rendszer

Süddeutsche Zeitung: Donald Trump őrületében van rendszer

A címlapról ajánljuk