Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#lazár jános

G. M. Itthon

Ezt is megértük: Orbán és Soros együtt bontják le a civilkedést

Április 8-ig volt a duma, most jönnek a döntések. Orbán Viktor jól halad a saját magával folytatott tárgyalásokkal, és hamarosan eredményt hirdet, hogy kinek kell levonulnia a színről, és ki bizonyíthatja még több munkával hűségét. Soros György is meghányja-veti, mit veszít két legfontosabb intézménye azzal, hogy egy illiberális állam fővárosában működik, az első lépéseket már megtette, hogy ezek máshova költözzenek. A hét legfontosabb kérdése azonban az lett, hol tölti következő éveit Gyárfás Tamás. Ez heti belpolitikai összefoglalónk.

hvg.hu Itthon

Lázár az arcát mentené, de Orbántól kíméletlen gyomrost kapott

Orbán Viktor még azt a lehetőséget sem adta meg Lázár Jánosnak, hogy ő maga jelenthesse be, távozik a kormányból. A miniszterelnök egy szenvtelen mondattal dobta az elmúlt évek egyik legnagyobb hatalmú politikusát. Lázár kicsivel később egy interjúban igyekezett hangsúlyozni, hogy ez az egész az ő döntése volt. Őszintének csak akkor tűnt, amikor a hallgatókat (és leginkább magát) arról biztosította, hogy ő még húsz év múlva is mindössze 63 éves lesz.

T. R. Itthon

Lázár befejezte a miniszteri pályafutását

Lázár János hétfőn elmegy Orbánhoz, de már most bejelentette, befejezte a munkát a Miniszterelnökség élén, és a jövőben nem akar kormánytag lenni, visszatér a hódmezővásárhelyi választókerületébe. A leköszönő minisztert azonban megelőzte Orbán, ő már péntek reggeli rádióinterjújában arról beszélt, átalakítja a Miniszterelnökséget.

hvg.hu Itthon

Márki-Zay: Lázár egy haragtartó ember, nem hiszem, hogy kibékülünk

Interjút adott a Magyar Narancsnak Hódmezővásárhely független polgármestere, Márki-Zay Péter, akit az ellenzéki politika esélyeiről, valamint a mögöttünk hagyott választásról is kérdezett a lap újságírója. Márki-Zay szerint április 8-a óta érezhetően többen félnek, és most ugyan még Európa közepén vagyunk, de közben egyértelműen Oroszország felé tartunk.

hvg.hu Itthon

Milliós jutalmakat fizetnek Lázár minisztériumában

Csaknem 1,3 milliárd forintot osztottak szét eddig jutalomként a Miniszterelnökségen az uniós támogatáslehívások felpörgetésére előírt tervek teljesítéséért. És ez még csak teles összeg harmada – írja a 24.hu.

hvg.hu Gazdaság

Lázár nem sértődékeny, de nem fog kezet Márki-Zay Péterrel

Nő a feszültség Hódmezővásárhelyen. A választáson vele szemben induló képviselőket kávézni hívja Lázár János, de Márki-Zay Péterrel még kezet fogni sem hajlandó, február 25-e óta a Városházára se tette be a lábát. Lázár nem tartja magát sértődékenynek, de úgy tűnik, hogy az új polgármesterrel nem tud megbékélni. A miniszter szerint nehéz helyzetbe lavírozta magát a város, de ő segít.

1
43 44 45 46 47
165
Az erős szél miatt figyelmeztetést adtak ki vasárnapra 

Az erős szél miatt figyelmeztetést adtak ki vasárnapra 

Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt

Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Ezek most a legsportosabb új Skodák

Ezek most a legsportosabb új Skodák

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Újabb 500 millió dolláros katonai segítséget küld az USA Ukrajnának

Újabb 500 millió dolláros katonai segítséget küld az USA Ukrajnának

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

Elon Musk egy álhírrel és egy fideszes EP-képviselő postjával támadja az EU-t

Elon Musk egy álhírrel és egy fideszes EP-képviselő postjával támadja az EU-t

Ascher Tamás és Forgács Péter vezetésével indít színészképzést a Freeszfe

Ascher Tamás és Forgács Péter vezetésével indít színészképzést a Freeszfe

A címlapról ajánljuk