Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mentális betegség

hvg.hu Tech

Kiderült, mit okoz a szauna és az edzés kombója

Bár önmagában a szauna és a magas edzettségi szint is jó hatással van a mentális egészségre, ha ezek együtt is jelen vannak, akkor akár össze is adódhat a hatásuk, jelentősen csökkentve a pszichotikus rendellenességek kockázatát.

hvg.hu Tech

Tart az Alzheimer-kórtól? Akár 20 évvel korábban megtudhatja, érdemes-e félnie

Bár a rettegett mentális betegség, az Alzheimer-kór egyelőre még nem gyógyítható, azonban a korai felismerése segíthet lelassítani a betegség előrehaladását. Ausztrál kutatók módszere egy egészen egyszerű vérvizsgálattal tudja megállapítani, fenyeget-e valakit ez a betegség. Ráadásul mindezt akár már az első tünetek megjelenése előtt húsz évvel.

HVG Extra Pszichológia Pszichológia magazin

Szorongás a párkapcsolatban

Amúgy is nehéz mit kezdeni azzal a jelenséggel, ha tárgy nélküli félelem lesz úrrá az emberen, és a szervezete állandó készenléti állapotban van. A párkapcsolatban pedig igazi próbatétel.

hvg.hu Tech

Van hitele? Kiderült egy nagyon fontos dolog

Három szingapúri kutató egy jótékonysági akciónak köszönhetően megvizsgálhatta, milyen hatással van a pénzügyi tartozásnak a mentális képességekre. Nagyon fontos eredmények születtek.

1 2
Felbuzgott a profit a szentgotthárdi Opelnél

Felbuzgott a profit a szentgotthárdi Opelnél

Sokkoló adatokat közölt a WHO – erre nagyon figyeljen a nyáron

Sokkoló adatokat közölt a WHO – erre nagyon figyeljen a nyáron

Geszti Péter: „Én nem tudok átmenni Győzikébe”

Geszti Péter: „Én nem tudok átmenni Győzikébe”

Drasztikus olvadásnak indult a Mediaworks nyeresége 2024-ben

Drasztikus olvadásnak indult a Mediaworks nyeresége 2024-ben

Nagy Bandó András visszavonul

Nagy Bandó András visszavonul

Új vezérigazgatói pályázatot hirdetnek a BKK-nál és a BKV-nál

Új vezérigazgatói pályázatot hirdetnek a BKK-nál és a BKV-nál

Zászló, zászló, ököl: mikor csap át valódi erőszakba a végsőkig pörgetett szájkarate?

Zászló, zászló, ököl: mikor csap át valódi erőszakba a végsőkig pörgetett szájkarate?

Jámbor András levele Ilaria Salisnak: Ne jöjjön ide, mert csak Orbán rendszerét erősíti

Jámbor András levele Ilaria Salisnak: Ne jöjjön ide, mert csak Orbán rendszerét erősíti

Viharos közgyűlés előtt áll az atlétikai szövetség, puccsról beszél az elnök

Viharos közgyűlés előtt áll az atlétikai szövetség, puccsról beszél az elnök

A címlapról ajánljuk