Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#plébános

hvg.hu Itthon

Megígérte, betartotta: a hódmezővásárhelyi plébános a fideszes jelölt támogatásra szólította fel a híveket

Megtörtént, amit Németh László plébános már beharangozott: elmondta, kire kell és nem szabad szavazni Hódmezővásárhelyen. Sokan megdöbbentek a szentmise végén lezajlott tízperces politikai kinyilatkoztatás hatására. Márky-Zay Péter ellenzéki jelöltet is elkeserítette az ügy, szerinte az egyház tekintélyén óriási csorba esett.

hvg.hu Itthon

Újabb papot mentettek fel Baranyában, most a pénzzel lehet gond

Felmentettek egy papot a szolgálat alól, mert állítólag nem tud elszámolni a plébánia pénzével Mohácson – így értesült a Szabad Pécs. Úgy tudják, több millió forint tűnhetett el. A Pécsi Egyházmegye az RTL Híradó kérdésére csak annyit közölt, hogy belső vizsgálatot folytatnak az ügyben. A rendőrség szerint hozzájuk nem érkezett feljelentés.

hvg.hu Itthon

"Övön aluli ütések" - megszólalt a menekülteket befogadó körmendi plébános

Kevesebben támogatják a körmendi plébános menekültbefogadó akcióját, mint ahányan ellenzik azt - tapasztalta Németh Zoltán, aki templomba járóktól is megkapta a sorosbérenc címkét. A plébános hangsúlyozza, hogy akciójában nincsen semmi politikai szándék. Úgy gondolja, dolgozni kell, hogy a magyarokról lemossák az idegengyűlölet bélyegét, de így nehéz lesz. Németh Zoltánt egyetlen püspök biztosította támogatásáról.

hvg.hu Itthon

Fagyoskodó menekülteket fogadott be a körmendi plébános

Németh Zoltán plébános komolyan vette Ferenc pápa kérését, és befogadott pár menedékkérőt. Elképesztő cinizmust tapasztalt az állam részéről: a menedékkérők közül sokan még sosem használtak fatüzeléses kályhát, ezért fagyoskodtak a körmendi sátortáborban.

hvg.hu Itthon

"Milyen emberek vagyunk?" Újabb katolikus papi kritika menekültügyben

Egyre-másra hallatszódnak kritikus hangok a magyar katolikus egyházon belül, egyelőre csak alsóbb szinteken. Most a röszkei plébános szólalt meg, kritikája egyfelől a katolikus püspöki kar némaságának szól, de bírálat éri a katolikus emberbaráti szolgálat nehézkességét is, és a kormány által kiváltott előítéleteket.

hvg.hu Bűnügy

Üzent a szegedi dóm plébánosa a béna perselytolvajoknak

Karácsony első napján ellopták a szegedi dóm húszkilós perselyét. A tolvajok azonban nem jártak jól, mert pénz nem volt benne. A plébános nem tett feljelentést, de üzent a „ragadós kezű testvéreknek” – írja a Délmagyarország.

hvg.hu Itthon

Összeverték a tahitótfalui plébánost Szentendrén

Egy hatvanas éveiben járó férfi támadta meg a tahitótfalui plébános Szentendrén. A rendőrség garázdaság miatt nyomoz, és térfigyelő kamerás felvételek segítségével keresi az ismeretlen támadót.

hvg.hu Itthon

Pénteken hagyja el a parókiát a családra vágyó Tibi atya

Azonnali hatállyal felfüggesztette a papi szolgálat alól a Győri Egyházmegyei Hivatala nagybajcsi plébánost, aki a vasárnapi misén jelentette be, hogy lemond a papi hivatásról, mert családot szeretne alapítani. Később az is kiderült, hogy Balogh Tibor a község egyik polgármesterjelöltje. A Kisalföld szerint a plébános azért döntött így, mert felőrölte a magány. Ugyanakkor elmondása szerint új életének egyelőre egyedül vág neki.

MTI Világ

Bepereltek egy pedofil plébánost Lengyelországban

Polgárjogi pert kezdeményezett egy volt plébános ellen egy lengyel fiatalember, akit molesztáltak gyermekkorában – adta hírül a Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért, amely jogi segítséget nyújt a panaszosnak.

MTI Itthon

Előzetesben van a cibakházi plébános gyilkosa

A bíróság elrendelte a cibakházi rablógyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. A budapesti férfi ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

1 2 3
Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Trump már arra készül, hogy visszavonulót fúj a kereskedelmi háborúban?

Trump már arra készül, hogy visszavonulót fúj a kereskedelmi háborúban?

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Az új német kancellár Brüsszelben állt ki Ukrajna mellett

Az új német kancellár Brüsszelben állt ki Ukrajna mellett

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

A címlapról ajánljuk