Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#részvény

Gergely Zsófia Itthon

Schmidt Mária és az állami részvények: ki, mikor és mit tudott?

Semmi következménye nem lett, hogy Schmidt Mária családi cége úgy jutott tavaly a magán-nyugdíjpénztári vagyonnal elvett részvényekhez, hogy más ajánlatot sem tehetett. A hvg.hu újabb információkat derített ki az üzletről: megtudtuk, hogy a cégnél vevőjelöltek kopogtattak. Ha erről a kormánybiztos cégének bennfentes információi voltak, akkor felvetődhet akár a bennfentes kereskedelem gyanúja is. Ez a Btk. szerint súlyos gazdasági bűncselekmény, amiért 3 év börtön is járhat. Schmidt nem reagált, családi cégét vezető lánya visszautasítja még a feltételezést is.

MTI Gazdaság

Matolcsy volt jobbkeze is a tőzsde igazgatóságában

Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója és Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója személyében két új igazgatósági tagot választott a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT) csütörtöki közgyűlése, így többségében külső, piaci szereplők által delegált tagokkal működik tovább – közölte a BÉT.

hvg.hu Gazdaság

Nem lehet OTP-részvényt venni

A kereskedés elindítása előtt pár perccel közölték, határozatlan időre felfüggesztik a bankrészvény adásvételét. Az állam úgy 80 milliárd forintnyi OTP-részvényt akar ma a piacra önteni, ami meg nagyon odavágna az árnak.

1
6 7 8 9 10
29
Közel az igazság pillanata – ki hátrál meg az orosz-amerikai türelemjátékban?

Közel az igazság pillanata – ki hátrál meg az orosz-amerikai türelemjátékban?

Exkluzív funkciókat kap a Google Fotók, könnyebben szerkesztheti a képeit

Exkluzív funkciókat kap a Google Fotók, könnyebben szerkesztheti a képeit

Két hétbe telt, mire Szijjártó reagált arra, hogy a USAID-kormánybiztos lepattant az amerikaiakról

Két hétbe telt, mire Szijjártó reagált arra, hogy a USAID-kormánybiztos lepattant az amerikaiakról

Oroszországban egy nagykereskedő cég már a könyvesboltokat is cenzúrázza

Oroszországban egy nagykereskedő cég már a könyvesboltokat is cenzúrázza

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Bocsánatot kért a Glamour a Thália Tanodáról szóló interjú miatt, amelyből kimaradt az abúzusügy

Bocsánatot kért a Glamour a Thália Tanodáról szóló interjú miatt, amelyből kimaradt az abúzusügy

Az MNB ingatlanos cége 47,3 milliárd forintot bukott

Az MNB ingatlanos cége 47,3 milliárd forintot bukott

Három év letöltendőt kapott Töröcskei István

Három év letöltendőt kapott Töröcskei István

Orbán Viktor: Ukrajna egy veszélyes ország, ami be akar épülni az EU-ba, de már 1,6 millióan töltötték ki ez ellen a Voks 2025 szavazólapot

Orbán Viktor: Ukrajna egy veszélyes ország, ami be akar épülni az EU-ba, de már 1,6 millióan töltötték ki ez ellen a Voks 2025 szavazólapot

A címlapról ajánljuk