Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tűntetés

hvg.hu Itthon

Alig voltak az Erdogan elleni tüntetésen

A szélsőjobbos-bevándorlásellenes Identitás Generáció Magyarország hirdetett demonstrációt Gül Baba türbéjéhez, az eseményen tucatnyinál is kevesebben voltak.

hvg.hu Itthon

Folyamatos, országos tüntetésre készül a DK

A Demokratikus Koalíció minden országgyűlési képviselője levelet ír az Országos Rendőr-főkapitányságnak, amelyben folyamatos tüntetést jelent be az ország teljes területére, közölte a párt frakcióvezető-helyettese.

Szlavkovits Rita Gazdaság

A volt hitelügyintéző is megégette magát, együtt tüntetett devizakárosult sorstársaival

Országszerte péntekre időzítették a devizahitelesek a demonstrációkat, mindenütt a végrehajtások felfüggesztését kérik, miután az Európai Bíróság nem sokkal ezelőtt kimondta, hogy tisztességtelen lehet az a hitelszerződés, amelyben a feltételeket nem világosan írják le. Szegeden olyan nő is tüntetett, aki banki ügyintéző volt.

T. R. Itthon

Orbán ütlegelése kevés a Fidesz bukásához

Útelágazódáshoz érkezett a baloldali ellenzéki politizálás, az MSZP törvényjavaslatok tömkelegét nyújtotta be, bár tudja, hiába. A DK pedig az utcán volt néhány órát, azonban a személyeskedő gyűlöletnél többet nem mutattak a tüntetők. Ez a hvg.hu heti politikai összefoglalója.

1
101 102 103 104 105
256
Hidegebb van a szokásosnál, a hétvégén gyenge fagy is lehet

Hidegebb van a szokásosnál, a hétvégén gyenge fagy is lehet

Elbúcsúzhat az Apple az iPhone Plustól, a Slim veheti majd át a helyét

Elbúcsúzhat az Apple az iPhone Plustól, a Slim veheti majd át a helyét

Feje tetejére állhat a vásárlás: a Visa szerint most jön az, hogy a keresés, a vásárlás és a fizetés is automatikusan történik majd

Feje tetejére állhat a vásárlás: a Visa szerint most jön az, hogy a keresés, a vásárlás és a fizetés is automatikusan történik majd

A NASA történetének legnagyobb költségcsökkentését tervezi a Trump-kormány, törölhetik az egyik legfontosabb holdprojektet is

A NASA történetének legnagyobb költségcsökkentését tervezi a Trump-kormány, törölhetik az egyik legfontosabb holdprojektet is

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne

Belecsobban a mesterséges intelligenciába az ország első mobilinfrastruktúra-szolgáltatója

Belecsobban a mesterséges intelligenciába az ország első mobilinfrastruktúra-szolgáltatója

Az ön bőrében is van egy gomba, és az egészségét köszönheti neki

Az ön bőrében is van egy gomba, és az egészségét köszönheti neki

Milyen hatótáv-para? Fogyasztásversenyen jártunk az 1125 kilométert ígérő új BYD-val

Milyen hatótáv-para? Fogyasztásversenyen jártunk az 1125 kilométert ígérő új BYD-val

Felnyársalta magát a Colosseum kerítésére egy amerikai turista

Felnyársalta magát a Colosseum kerítésére egy amerikai turista

A címlapról ajánljuk