Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tudomány

hvg.hu Tech

46 év után megoldották a matematika egyik nagy rejtélyét

Az amerikai Richard Evan Schwartz 2020-ban már megpróbálta bebizonyítani az úgynevezett Möbius-szalagokkal kapcsolatos sejtést, de nem járt sikerrel. Nemrég azonban változtatott néhány ponton az eredeti tanulmányában, és kiderült, ez így már nagyon is a jó út a megfejtéshez.

hvg.hu Tech

Találtak egy 12 dekás érvet amellett, hogy igyon ma még egy kávét

A kávéfogyasztásnak több ismert jótékony hatása van amellett, hogy élénkít. Kutatók most annak jártak utána, hogy a kávéfogyasztás segíthet-e ezt megelőzni, vagy legalábbis lassítani az életkorral járó súlygyarapodást. Az eredmény azoknak igazán érdekes, akik tejjel isszák a kávéjukat.

hvg.hu Tech

Röntgennel leleplezték a Mona Lisa titkát

Leonardo da Vinci világhírű festménye, pontosabban a képen szereplő hölgy mosolya máig találgatások tárgya. Legutóbb francia tudósok vetettek be röntgentechnikát, és újabb érdekességeket fedeztek fel a remekművel kapcsolatban.

hvg.hu Tech

Matekozás közbeni agyhullámokat alakítanak zenévé, az azt hallgató festő agyhullámaiból egy másik zene lesz, arra pedig táncolnak

A Georgiai Technológiai Intézet egyik oktatója az egyenletek megoldása közbeni agyhullámait zenévé konvertálja, amit csak egy festőművész hall. Ő erre reagálva készít festményt, az ő agyhullámaiból pedig szintén zene lesz, amelyre egy táncos kezd el táncolni. Így mutatják be a tudomány, a technológia és a művészet kapcsolatát az egyetemen.

1
27 28 29 30 31
272
Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Olcsóbban tankolhatunk csütörtöktől

Olcsóbban tankolhatunk csütörtöktől

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

KSH: A rémes autó- és akkuipar az aszállyal együtt elintézte, hogy a közelében se legyünk a kormány növekedési tervének

KSH: A rémes autó- és akkuipar az aszállyal együtt elintézte, hogy a közelében se legyünk a kormány növekedési tervének

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Bekérették Bosznia-Hercegovina magyar nagykövetét Magyar Levente kijelentései miatt

Bekérették Bosznia-Hercegovina magyar nagykövetét Magyar Levente kijelentései miatt

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Nem kapott vodkát, ezért életveszélyesen megvert egy fogyatékkal élő férfit egy többszörös visszaeső Egerben

Nem kapott vodkát, ezért életveszélyesen megvert egy fogyatékkal élő férfit egy többszörös visszaeső Egerben

A címlapról ajánljuk