Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HVG360 hvg360

A NER arisztokratái bemutatják, milyen a családbarát kormányzás


Cecília, Rogán Antal miniszter felesége, aki manapság jól menő üzleti vállalkozásai miatt kerül leginkább a hírekbe, hiszen például a Top
... Bár a fajelméleti fejtegetése több figyelmet kapott , a “családalapú” társadalom építéséről is beszélt Tusnádfürdőn Orbán Viktor
... is szabtak például a Fideszbe 1993-ban belépett, majd a párt képviselőjelöltjeként 1994-ben elindított és az első Orbán-kormány alatt

HVG HVG Hetilap

Ami a csövön befér

még egyeztetnek. Februárban Orbán Viktor Vlagyimir Putyin oldalán azt mondta, „ha van orosz gáz, akkor van rezsicsökkentés”. Ehhez
... augusztus 1-jével, a kétsávos díjszabás bevezetésével lényegében megszüntette. Orbán akkor még évi egymilliárd köbméteres

HVG HVG Hetilap

Kevés jelentkező

mentek át eddig az alkalmassági szűrőn. Orbán Viktor korábban azt mondta, első ütemben 2200 határvadászt terveznek toborozni, de a cél

HVG HVG Hetilap

Mentesítési eljárás

Tiborcznak –, ami látszólag Orbán Viktor szája íze szerint való. A mostani ügyben a Jellinek érdekeltségében álló Bohemian Financing

HVG360 hvg360

Kim Lane Scheppele: Orbán elbűvöli az amerikai konzervatívokat, na, de mivel?

Orbán Viktor a gyakorlatban mutatta meg, miként hogy a feltételek megváltoztatásán legalább annyira múlik a választási siker, mint a
problémákra, mint a rasszizmus, a szexizmus, a klímaügy, vagy a társadalmi nemek egyenlősége). Orbán a gyakorlatban mutatta meg, miként
..., hogy az okos jogászkodás eredményre vezethet az urnáknál. Orbán egy-két újítása már megjelent az amerikai politikában, a jobboldal
... testre szabásával befolyásolni kell a választások kimenetelét. Orbán bizonyította, hogy ez a forgatókönyv működik, és a republikánusok

HVG360 hvg360

Foreign Policy-kommentár: A háború az EU egyenjogú tagjává teszi Közép-Európát

Korábban az tűnt a jólét receptjének, ha valaki másolta a nyugati országokat. Azonban az idealizált külföldi modell a vártnál több gondot hozott
visszalépés és az idegengyűlölet egyik kiváltó oka. Orbán Viktor és szlovén kollégája, Janez Jansa nyíltan beálltak Donald Trump mögé
... jogok tiszteletben tartásával, a szabad sajtóval. Vagy ahogy Orbán megfogalmazta: Menjenek a pokolba a globalisták. Ám jött a háború
... el változatlan élességgel a migrációt, Orbán legutóbb óvott a „fajok keveredésétől”. A többiek ugyan nyíltan nem vizsgálták felül

Seres László hvg360

Seres László: Mit tanulhatunk Clint Eastwoodtól?

Az igazán érdekes nem az, amit Orbán Viktor Dallasban elmondott, hanem amiről őszintén és mélyen hallgatott. Magyarország
nagyjából így foglalható össze a dallasi közönségnek előadott magyar sikerrecept. Orbán Viktor ugyanis a szövetség megerősítése
... mozgásokat. Orbán „régi vágású szabadságharcosként” rövid tiszteletkört tett Ronald Reagan felé – és ez csak egyike volt
... az volt, amikor Orbán A Magnum ereje című 1973-as filmből beidézte Harry Callahan nyomozó (Clint Eastwood) legendás megjegyzését: „Az

Tarnay Kristóf Ábel HVG Hetilap

„Szűk körnek udvarló beszéd”

Ha a trumpisták nem kerülnek hatalomra, akkor kifejezetten káros volt, hogy Orbán csak nekik udvarolt Texasban – mondja Jeszenszky Géza
Mit gondol Orbán Viktornak a texasi CPAC-en elmondott beszédéről? A tusnádfürdői beszédhez képest, amiben elég szörnyű dolgok voltak
... a Fehér Ház 2024-ben, akkor sem segít Orbán mostani szereplése? Egy kisebb ország esetében nem jó stratégia, ha a politika mindent
..., hogy nemzetegyesítő legyen, még a republikánus pártot sem egyesítette. Kockázatos tehát csak rá és erre az irányzatra tenni. Orbán

HVG360 hvg360

Guardian-elemzés: Orbánék kicsúszhatnak az időből az EU-s pénzekért folyó harcban

Navracsics Tibor volt uniós biztos feladata kicsalogatni a befagyott eurómilliárdokat az EU-tól a fegyelmi eljárás közepette. Ám lehet, hogy
helyreállítására – ez is benne van az üzenetben. Az egyik ilyen nagy gond, hogy Orbán barátai és családtagjai hírek szerint jól
... úgy fogalmazott a Guardiannek : félő, hogy az EU már megint csapdába lép. És Orbán ezúttal is túljár az Unió eszén, mivel csak

HVG360 hvg360

Szabad Európa-elemzés: Orbánnál a sport a diplomácia puha eszközének számít

Orbán Viktor módszeresen jár el: nem a határok megváltoztatására törekszik, a lelkeket próbálja megkaparintani, olvasható a
Az Orbán-kormányt gyakran vádolják azzal, hogy gerjeszti ezeket az érzelmeket.  Budapest tagad, ugyanakkor román részről – legalábbis
...-populista Orbán Viktor módszeresen jár el: nem a határok megváltoztatására törekszik, a lelkeket próbálja megkaparintani, lehet ezt
... a Mens Sana Alapítványon keresztül érkezik, vezetője Tánczos Barna, a román környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ egyik vezetője. Viszont hogy

hvg.hu Vállalkozás

Budapesten is beszáll a gasztronómiába Mészáros Lőrinc

Orbán Viktor barátjának gasztro-érdekeltségét a Naphegyre, az Oxygen Wellness alsó szintjére jegyezték be, ahol nemrég még Gianni Annoni
aki például a bodrogkeresztúri Dereszle Bisztróban szeretne enni, jó, ha tudja, hogy Orbán barátjának zsebét tömi, a fővárosban

hvg.hu Itthon

Hadházy szerint Orbán az állami luxusjettel ment nyaralni, de valamit elszámolt

A képviselő a repülő jeladójának adatai alapján valószínűsíti, hogy Orbán állami géppel ment a horvát tengerpartra nyaralni, de valami
képet posztolt arról, hogy Orbán Viktor Budapesten kormányülésen vesz részt, tehát ebben az esetben reggel nem indulhatott tovább
.... De persze önmagában ez sem bizonyítja, hogy Orbán Viktor ezzel a géppel utazott. Hadházy a poszjában azt írja, hogy szerinte a

hvg.hu Itthon

Simonyi András: Orbán Viktor olyan, mint a vesztésben lévő rulettjátékos, aki mindenét egy számra teszi fel

A volt washingtoni nagykövet szerint Orbán Viktor abban bízik, hogy Donald Trump nyeri a következő elnökválasztást, és ha ez a tippje
Orbán Viktor arra hazardíroz, hogy ő már tudja, ki nyeri a 2024-es amerikai elnökválasztást – így kommentálta a magyar miniszterelnök
... kifejezést is használta, de csak azért, mert az orosz szálat látja Orbán beszédének hátterében, valójában a hagyományos rulettről
... nem jön be, az tragédia. De nem Orbán Viktor tragédiája lesz, hanem az egész országé” – fogalmazott. A volt nagykövet szerint

hvg.hu Itthon

Guardian: „A jobboldali vezetők ugyanazért szeretik Orbánt, amiért Putyint”

A brit lap elemzést közölt Orbán Viktor dallasi fellépéséről a CPAC nevű republikánus összejövetelen, megjegyezve, korábban Ronald
A jobboldali vezetők, és főképp a vallásos jobboldali vezetők Amerikában ugyanazért szeretik Orbán Viktort, amiért Vlagyimir Putyint
... politika megjelenik az amerikai jobboldalon is. Az ő számukra Orbán hős és példakép – mondta az elemző. A Guardian cikke
... azt is, „rendkívüli” volt, hogy Orbán, egy külföldi állam jelenlegi vezetője Amerikába látogatva az ellenzéket keresi fel, Trump

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Mit árul el Donald Trumpról Orbán Viktor dallasi beszéde?

republikánusoknak Orbán felkarolása? Hogyan vélekedik Timothy Garton Ash az ukrán háború állásáról? Válogatás a világsajtó
és feltárják valódi arcukat. NBC News: Mit árul el Donald Trumpról Orbán Viktor dallasi előadása? A faji
... Project Syndicate: A szélsőjobbos populisták immár előjönnek a rasszista lomtárból Nyina Hruscsova úgy értékeli Orbán Viktor
... bevándorlás-ellenes, és szoros kapcsolatokat ápol az orosz elnökkel. Így mutatja be Orbán Viktort az egyik legnagyobb amerikai

Csizmadia Ervin–Lakatos Júlia–Novák Zoltán–Rajnai Gergely hvg360

Megérteni vagy bírálni kell az Orbán-rendszert? – a Méltányosság Politikaelemző Központ és Felcsuti Péter vitája

Csizmadia Ervin és szerzőtársai a tusnádfürdői Orbán-beszéd előtt írtak elemzést a miniszterelnök és a Fidesz külpolitikai
Felcsuti Péter reagált az Orbán Viktor tusnádi beszéde elé című elemzésünkre. Normál esetben örülnénk, hogy állításaink párbeszédet
... nem tettünk, és sosem tennénk, olykor pedig egyenesen Orbán Viktor gondolatait kéri számon rajtunk. Mivel Felcsuti Péter kritikája
..., hogy nem végzünk tényellenőrzést, hogy nem mondjuk meg igaza volt-e Orbán Viktor korábbi prognózisaiban, mindezt elintézve olyan

hvg.hu Élet+Stílus

„Milyen íze van Orbán fenekének?" – kérdezte Jon Stewart Tucker Carlsontól

Az amerikai humorista arra tippel, hogy esetleg gulyásízű. Stewart azért vágott vissza, mert Orbán amerikai rajongója, Carlson beszólt a
pont elég magas vagyok, hogy ne tudjam, milyen íze van Orbán Viktor seggének! Gulyásízű, Tucky? Szerintem valószínűleg gulyásízű
.... Ezt a tweetet osztotta meg másfélmillió követőjével az amerikai humorista és műsorvezető, Jon Stewart pénteken. A dolog előzménye, hogy az

hvg.hu Élet+Stílus

A Családhatározót ajánlotta Orbánnak CPAC-es beszéde után a Szivárványcsaládokért Alapítvány

Orbán Dallasban részletezte a magyar családpolitikát, a gond csak az, hogy ez a modell Magyarországon sem működik jól – erre hívta fel a
a különféle családtípusokat” – írta a Facebookon Orbán Viktor miniszterelnöknek a Szivárványcsaládokért Alapítvány. Az Alapítvány
..., valamint nem egy nőből és egy férfiból állnak. Arról, hogy miért közeledik ennyire látványosan Orbán a republikánusokhoz, itt írtunk

1
135 136 137 138 139
925
Milliókban mérhető - mennyivel nehezebb ma egy nőnek hitelt felvenni Magyarországon?

Milliókban mérhető - mennyivel nehezebb ma egy nőnek hitelt felvenni Magyarországon?

Nagy Márton elmondta, mely termékeknél várják el az önkéntes árcsökkentést az áruházláncoktól

Nagy Márton elmondta, mely termékeknél várják el az önkéntes árcsökkentést az áruházláncoktól

Megműtötték a hosszú Covidtól szenvedő betegeket, visszatért a szaglásuk

Megműtötték a hosszú Covidtól szenvedő betegeket, visszatért a szaglásuk

Szokatlan kompromisszumokkal kezdi kormányzását a szaxofonozó és szivarozó osztrák Churchill vezette koalíció

Szokatlan kompromisszumokkal kezdi kormányzását a szaxofonozó és szivarozó osztrák Churchill vezette koalíció

Mégis mi a logika Trump ámokfutásában? – Csizmazia Gábor a Fülkében

Mégis mi a logika Trump ámokfutásában? – Csizmazia Gábor a Fülkében

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Giorgia Meloni, Orbán Viktor, és az ózdi kohászok  │ Elvitelre

Giorgia Meloni, Orbán Viktor, és az ózdi kohászok │ Elvitelre

Hét alattomos szokás, ami anélkül szívja el az energiánkat és a boldogságunkat, hogy észrevennénk

Hét alattomos szokás, ami anélkül szívja el az energiánkat és a boldogságunkat, hogy észrevennénk

A címlapról ajánljuk