Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HVG HVG Hetilap

Hol a határ?

az államtitkároknak a bérét emelte meg Orbán Viktor kormányfő, akik egyben parlamenti képviselők is. Korábban törvény szabályozta

HVG HVG Hetilap

Vonulás és lenyúlás

Andrássy úti helyszínt, de nem tartott ott semmilyen rendezvényt. A gyülekezési törvény szerint három hónappal korábban lehet helyszínt

HVG HVG Hetilap

Újabb modul

küldi a Földre a képeket és más információkat. Kína azért épít saját űrállomást, mert Washington nemzetbiztonsági okokból nem engedte

HVG HVG Hetilap

Moszkvában szeretettel

jelenleg Palkovics László – dönthet. Szijjártó Péter épp a különleges tartalék létrehozásáról szóló rendelet megjelenése előtti napon

HVG HVG Hetilap

Főispánok, főispánnő

sorrendben a tizenegyedik módosítását is Novák Katalin köztársasági elnök. Szerinte sem helyes ilyen sokszor és gyorsan változtatni

Hamvay Péter hvg360

Horváth Péter bioinformatikus: Vagyunk olyan jók, mint a nyugatiak, ne legyünk nyuszik

igazgatójának, akinek a rákkutatásban is előrelépést ígérő, mesterséges intelligenciára épülő eljárásról szóló cikkét nemrég közölte a
közölt publikációja miről szól? H. P. : Olyan eszközt fejlesztettünk ki, amelyik képes kimetszeni egyetlen sejtet, így az külön
..., ugyanaz a zene szól, ugyanaz az illat, dizájn, és néhány perc alatt megjelenik a telefonján az eredmény, hogy változott-e valami
... intelligenciára épülő egysejtszintű mikroszkópos képfeldolgozási eljárásról szóló cikkét nemrég közölte a Nature folyóirat. Orosházán

hvg.hu Autó

Közutakra nem való a Maserati őrült újdonsága

Az erősen limitált mennyiségben gyártandó modell receptje az alacsony tömegről és a nagy teljesítményről
nagyteljesítményű Brembo karbonkerámia fékrendszer teljesít szolgálatot. A versenypályás használatra optimalizált blokkolásgátlóval

Domány András Itthon

Most miniszteri biztos lett Rácz Zsófia

Helyettes államtitkári tisztségét júniusban elvesztette a fiatal politikus, akinek a kedvéért törvényt módosítottak, hogy a diplomája
Amikor júniusban kinevezték az új kormány helyettes államtitkárait, feltűnő volt, hogy a 2019-ben személyére szabott törvény

Nagyobb aksi, hosszabb hatótáv: itt a legújabb elektromos Audi

Nagyobb aksi, hosszabb hatótáv: itt a legújabb elektromos Audi

A borzalmas inflációs adat miatt került négyhavi csúcsra a forint az euróval szemben

A borzalmas inflációs adat miatt került négyhavi csúcsra a forint az euróval szemben

Molnár Gusztáv újra kórházba került

Molnár Gusztáv újra kórházba került

Ennyit a klímavédelemről: Trump tarifái miatt több műanyag palackot fog piacra dobni a Coca-Cola

Ennyit a klímavédelemről: Trump tarifái miatt több műanyag palackot fog piacra dobni a Coca-Cola

Új kőolajvezeték épül Szerbia és Magyarország között, csak a magyar szakasz 320 millió euróba kerül

Új kőolajvezeték épül Szerbia és Magyarország között, csak a magyar szakasz 320 millió euróba kerül

Generali: Közel 40 000 kárbejelentés érkezett az éghajlatváltozás nyomán

Generali: Közel 40 000 kárbejelentés érkezett az éghajlatváltozás nyomán

Moszkvában landolt egy amerikai repülőgép, azonnal beindultak a találgatások

Moszkvában landolt egy amerikai repülőgép, azonnal beindultak a találgatások

Egy tartálykocsi miatt repültek az autók az Árpád hídi balesetnél – videó

Egy tartálykocsi miatt repültek az autók az Árpád hídi balesetnél – videó

868 lóerővel és nyitott tetővel hódít a legújabb Ferrari

868 lóerővel és nyitott tetővel hódít a legújabb Ferrari

A címlapról ajánljuk