Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Hiábavaló a brit korlátozás, kell az olcsó munkaerő

két bolgár újságíró, akik hamis okiratokkal egyetlen nap alatt annyit kerestek Angliában, mint otthon egy teljes hónap alatt
és 30 fontért vásárolt belügyminisztériumi iratokkal hogyan ment állásinterjúra egy ingatlanügynökséghez, ahol elhitték neki, hogy

hvg.hu Média

Ismét éjszakáznak a reklámzabálók

November végén újra, hatodszorra rendezik meg a Reklámzabálók Éjszakáját. A Kongresszusi Központban idén hatszáz reklámfilmet vetítenek le, köztük
Éjszakájának eseményeit - áll a szervezők közleményében. A rendezvényen (amelynek honlapját itt találják ) az öt kontinensről származó hatszát

MTI Kult

Elton John élesen kikelt a vallások ellen

"A homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetését és az előítéletek egyéb formáit táplálja a szervezett vallás" - jelentette ki egy interjúban Elton
rámutatva ugyanakkor, hogy sokakat ismer, akik melegek és szeretik a vallásukat. "Ha rajtam múlna, teljesen betiltanám a vallást

MTI Kult

A Boratot játszó színészt felpofozták az utcán

Sacha Baron Cohen brit komikus színészt, a Borat című, az amerikai mozikban pénteken bemutatott, és a hétvégén a legnagyobb bevételt hozó
Kazahsztánba. A hírek szerint egyébként Cohen már aláírta a következő filmre szóló szerződését: a 42,5 millió dolláros költségvetésű
... egy a tévéshow-iban szintén szereplő másik kedvenc figuráját, a Bruno nevű homoszexuális osztrák divattervezőt alakítja majd. Szakértők szerint a

hvg.hu Autó

A Ford sportos egyterűje lett az év autója

A teljesen új Ford S-MAX kapta a "2007-es Év Autója Díjat". Az "Év Autója Díj" egy olyan nemzetközi elismerés, amelyre 22 európai ország
A Ford S-MAX-et szoros versenyben találták a legjobbnak azt követően, hogy az eredetileg a teljes listára felvett 41 autóból a

hvg.hu Ingatlanmenedzser

Lakásvásárlás: hogyan készüljünk fel a kölcsönre?

Jól megválasztott lakáshitelel a teljes futamidő alatt több millió forintot is megtakaríthatunk. Ne legyünk hát szégyenlősek: a döntés
minden esetben kérdezzünk rá a futamidőnek és a törlesztő részletnek megfelelő teljes hiteldíj mutatóra (THM), mivel ez alapján tudjuk
... összehasonlítani a banki lakáshiteleket. Egy vonzó hitelnél könnyen előfordulhat, hogy figyelmetlenségből a teljes futamidőre az akciós

hvg.hu Kult

A bajnok cigányok lettek a bajnokok

Véget ért a harmadik Verzió Emberi Jogi Dokumentum Fesztivál. Idén elsőzör díjakat is osztottak. A közönségdíjat Alkeszandar Manics
a csecsenek emlékezete   című filmjében. Én magam is csodálom - válaszolja Politkovszkaja, akit azóta már megöltek. A svájci rendező
... a Toldi moziban Anna Politkovszkaja emlékének ajánlotta a filmjét. A vasárnap véget érő 3. Verzió fesztivál november 8. és 12. között
... filmfesztivállal, valamint hat premier filmmel versengett a nézők figyelméért. A minden eddiginél gazdagabb program minden eddiginél

Kult

Erőszak-legitimáció filmen

Az erőszak újabb reneszánszára figyeltek fel szakértők az amerikai filmekben. Az agresszió szerintük nem függetleníthető a hétköznapi
hollywoodi kliséknek köszönhetően így közvetíthet három, teljesen eltérő motivációkkal készített film - a United 93, a
..., Cukorfalat című film edzettebb idegzetű nézőket is elborzasztó jelenetei kapcsán a rendező, David Slade, elismeri ugyan, hogy azokkal
..., hogy a rossz emberek "csúnya" véget érnek, ám a szakértők felhívják a figyelmet: a legújabb amerikai hazafias filmekben a jó ügy

Világ

Vászon helyett kalóz dvd-n támad az ál-kazah

A jelek szerint elmarad a világ több országában nagy sikerrel vetített Borat-film moszkvai bemutatója: három héttel a november 30-ára
... premier előtt az orosz hatóságok úgy döntöttek, a magát kazah újságírónak kiadó Sacha Baron Cohen nevével fémjelzett film bánthatja
Bár az orosz kommentárok többsége szerint a kazahokat, amerikaiakat, valamint zsidókat kifigurázó film valóban vitákat
..., az mindenképpen figyelemre méltó, hogy egyelőre Oroszország az egyetlen olyan állam, ahol nem engedik a mozikban vetíteni az alkotást. A
... elment Kazahsztán Nagy-Britanniában akkreditált nagykövete is, aki szerint a mozinak legalább annyi haszna van, hogy a világban

hvg.hu Kult

Borat nem menni Oroszország

Oroszországban egyelőre nem forgalmazható a "Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika" című film. Hiába lett
"A filmben sok olyasmi van, amelyet bizonyos nemzetiségű és vallási hovatartozású nézők durvának, sértőnek találhatnak" - indokolt
..., a filmforgalmazásra licenceket adó testület részéről.  A film forgalmazója még fellebbezhet, ám ha a tiltás fennmarad, akkor ez a
... a Szovjetunió megszűnése után az első olyan nem pornográf filmalkotás, amelyet nem engednek a mozikba. A bombasikerű, bár kétségtelenül provokatív

Itthon

In Memoriam Bence György

A hvg.hu-ban nagyon rövid ideig, nem egészen hat hónapig futott a Mit szólsz hozzá? sorozat, amelynek keretében Bence György aktuális

hvg.hu Világ

Mindennapi mészárolt eledelünk - videoelőzetessel

Geyrhalter filmje, a Mindennapi kenyerünk (Unser täglich Brot). Az alkotás látható lesz a szerdán kezdődő Verzió fesztiválon
hangárban 150 ezer vagy kétmillió kis csirkét látunk, illetve hogy milyen technológiával dolgozzák meg (fel, át) a filmben látható
... is megspórolható az otthoni életből, mert nyilván van olyan is, egy másik filmben. S miközben a néző szörnyülködik az aprólékos
... fényképzett dokumentumon, közben kicsit örül is. Örül, hogy a filmnek nincs szaga. Az alkotás előzetese:

MTI Gazdaság

Rajzfilmsorozat indul a pénzről

Ez kész! Pénz! címmel magyar animációs sorozat indul az egyik kereskedelmi televízió műsorán, a film Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező
korosztály, de - mint elhangzott - a sorozat felnőttek számára is hasznos ismeretekkel szolgál. A film Michael Le Duc és Nathalie
... és Gigor Attila írta.  A nézők az alapműhöz hasonlóan egy egércsalád életét kísérhetik nyomon, de az állatvilág szinte összes tagja szerepet kap a

hvg.hu Kult

Ismeretlen 56-os dokumentumfilmek is előkerültek

szociológiai kérdéseivel és annak következményeivel foglalkozó filmeket. Az eddigi száz nevezett film között ezidáig
a filmeket, melyek az ’56-os forradalom eszméivel, eseményeivel, történelmi, szociológiai kérdéseivel és annak következményeivel
..., lírai hangvételben közelítik meg a témát. Általánosságban minden filmre elmondható, hogy 100 év múlva is nézhető lesz, sőt, az idő

hvg.hu Kult

Borat, a hoax, avagy a politikai korrektség vége

Az álkazah álriporter, Borat, azaz a tévéből ismert Ali G, még pontosabban a brit komédiás, Sacha Baron Cohen bombasikergyanús filmben
.... A filmet nálunk is bemutatták, s meglehet, nálunk is botrányt kavar majd. Amerikában balhé van - és megabevétel. Kazahsztán perrel
eszközökkel dolgozó film ( Borat: Cultural Learning of America for Make Benefit Glorious Nation of Kazakhstan; magyarul: Borat
... ugyanis teljes komolysággal azon vagyunk, hogy a harmadik világbeli nőkön segítsünk"- szögezte le. A forgatás során a feminsita művész
... egy nem létező filmes cég, a One America Productions nevében hívták fel, azzal, hogy egy, az amerikai létet és kultúrát bemutató

Becsapódhatott a szovjet Koszmosz-482 űrszonda, egyelőre nem tudni, hol ért földet

Becsapódhatott a szovjet Koszmosz-482 űrszonda, egyelőre nem tudni, hol ért földet

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Beleálltak a golfba

Beleálltak a golfba

A címlapról ajánljuk