Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI/hvg.hu Kult

Sorstalanság: vegyes, de inkább bíráló fogadtatás

mutattak be. Az Index és a Népszabadság keményebb, a Népszava megengedőbb a filmmel és alkotójával. Összeállításunk az eddigi
díjat." A Népszava kritikusa, Bársony Éva megengedőbb. A sorsától megfosztott fiú útja a megsemmisülésbe című kritikájában (február

MTI Világ

Elengedték az irakban elrabolt kínaiakat

Elengedtek nyolc, kedd óta fogságban tartott kínai vendégmunkást az iraki lázadók
az iraki utazástól. A bagdadi kínai nagykövetségnek egyelőre nincs semmilyen értesülése a túszok elengedéséről. A magukat an-Numán

eurohirek.hu Világ

Az írek megválnak a mérföldtől

Írországban – ahol évek óta párhuzamosan használták a mérföld és a kilométer hosszmértéket – csütörtöktől hivatalosan kizárólag kilométer/órában
Az Ír Köztársaságban mind ez idáig mérföldben adták meg a megengedett sebességet, de az útjelző táblák többsége kilométerben
... – ez az írországi úthálózat 90 százalékát teszi ki – csökkentették a megengedett maximális sebességet 97 km/óráról (60 mérföld/óra) 80

MTI Világ

Elengedtek nyolcvan foglyot Guantanamóról

Az amerikai hatóságok elengedtek nyolcvan, terrorizmussal gyanúsított afgán foglyot a guantánamói haditengerészeti támaszpontról
majd pedig - miután a legfelsőbb bíróság tisztviselői beszéltek velük - hazaengedik őket. Hozzátette még a szóvivő, hogy a szabadon

MTI Itthon

Meghiúsult a hungarista megemlékezés az Újköztemetőben

A rendőrök nem engedték be a budapesti Újköztemetőbe azt a négy, fekete ruhába és bakancsba öltözött férfit és egy velük tartó nőt, akik
hogy a csoportot azért nem engedték be a temetőbe, mert nem kértek engedélyt egy politikai megmozdulásra. "Mivel csoportosan érkeztek
... is elmondták, hogy politikai megmozdulásról van szó, ezért nem engedélyeztük, tehát nem engedtük be a temető területére őket"

Itthon

Gyűjtés és tiszteletadás az özönvíz áldozatainak

A közjogi méltóságok jelenlétében félárbocra engedték a Magyar Köztársaság lobogóját a Parlament előtt. Délben sokan háromperces
A közjogi méltóságok jelenlétében katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbocra engedték a Magyar Köztársaság lobogóját szerdán

Világ

Az izraeli hadseregben terjed az engedetlenség

Meggátolhatja Izraelnek a Gázai övezetből való kivonulási tervét a hadseregen belüli engedetlenség terjedése - vélekedett Zeév Boim
Boim az izraeli állami rádióban kijelentette, hogy nem lehet végrehajtani a kivonulási tervet, ha több ezer katonára terjed ki az
..., az izraeli katonai rádióban kifejtette: ha tovább terjed az engedetlenség, évtizedekbe telik majd, hogy Izrael állam rehabilitálja

hvg.hu Itthon

Zalatnayt kiengedhetik a börtönből

Van rá esély, hogy Zalatnay Saroltát kiengedjék a börtönből - mondta dr. Hegedűs László, az énekesnő ügyvédje. A jogszabályok szerint
azt mondta, dolgozik azon, hogy Zalatnay Saroltát kiengedjék. Hozzátette: van rá esély, hogy a művésznő kijöjjön. Egészségi állapotával

Világ

A világbajnok szerint nem sértő a "fasiszta" tetoválás

Milan Gurovics, a szerb-montenegrói kosárlabda-válogatott világbajnok klasszisa úgy véli, hogy senkit sem sért az a tetoválás, amely miatt a
szerint a horvát újságok azt találgatják, vajon Görögországba és Törökországba beengedik-e a játékost. A kosaras ezt nevetséges

Kult

Bono: rockhérosz vagy politikai jófej?

A U2 zenekar énekese megasztár, akár Mick Jagger, vagy Paul McCartney. Közben azonban harmadik világbeli országok adósságainak
Amikor a választási kampány időszakában George W. Bushnál járt, hiába tárgyalt vele az adósság-elengedés és az AIDS elleni küzdelem

Itthon

Csak nyolcvannal lehet menni jövőre a holland sztrádákon

Környezetvédő csoportok nyomására a holland kormány egyes autópályák esetében várhatóan 80 km/h-ra csökkenti a gépkocsik megengedett
más részein, egyes autópálya szakaszokon 100-ról 120 km/h-ra emelik fel a megengedett maximális sebességet. Az intézkedés 2005

1
281 282 283 284 285
288
43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

Mesterséges intelligencia készítette fotóval trollkodták meg Novák Előd kismama-szépségversenyét

Mesterséges intelligencia készítette fotóval trollkodták meg Novák Előd kismama-szépségversenyét

Mit lehet tudni a fertőzésről, ami megölte Gene Hackman feleségét?

Mit lehet tudni a fertőzésről, ami megölte Gene Hackman feleségét?

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

Trump: Mi leszünk a világ kriptovaluta-központja, az első lépést már megtettük

Trump: Mi leszünk a világ kriptovaluta-központja, az első lépést már megtettük

Utoljára evezte át az óceánt Rakonczay Gábor: befutott Antiguára

Utoljára evezte át az óceánt Rakonczay Gábor: befutott Antiguára

Elon Musk verekedni hívta Vlagyimir Putyint, a tét Ukrajna volna

Elon Musk verekedni hívta Vlagyimir Putyint, a tét Ukrajna volna

Videó: zengett a Heil Orbán! és a Heil Putyin! Párizsban

Videó: zengett a Heil Orbán! és a Heil Putyin! Párizsban

A kormány kiutasítaná azokat a kettős állampolgárokat, akik veszélyeztetik a „szuverenitást” vagy a „biztonságot”

A kormány kiutasítaná azokat a kettős állampolgárokat, akik veszélyeztetik a „szuverenitást” vagy a „biztonságot”

A címlapról ajánljuk