Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Karrier

A német cégek 40 órás munkahetet szorgalmaznak

Németországban, ezért a munkáltatók közül egyre többen kívánnak visszatérni a heti 40 órás
Egyre több német cég akar visszatérni a 40 órás munkahétre. Miután a DaimlerChrysler nemrégiben bejelentette, hogy a mérnökök heti

Gazdaság

Kína fékezi túlfűtött gazdaságát

Kína idén csak 7 százalékos gazdasági növekedést szeretne a tavalyi 9 százalék helyett. A kormány eközben igyekszik
tavaly kilenc százalékos gazdasági növekedést produkált és az utóbbi huszonöt évben átlagosan 8 százalékkal gyarapodott

Gazdaság

Gyógyszer-áfa: a Fidesz szerint van orvosság

adják vissza a szociálisan rászorulóknak. A gyógyszerek ára idén 15-16 százalékkal
és a 18 éven aluliak esetében térítse vissza a gyógyszerek 5 százalékos áfáját. A politikus szóvá tette, hogy a gyógyszerek áfáját csak
... miniszter. "A 15-16 százalékos tehernövekedés valóban meghaladja a korábban tapasztaltakat" – hangsúlyozta a politikus a Duna Televízió

Gazdaság

Ismét történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 135,08 pontos emelkedéssel, 10718,57 ponton zárt csütörtökön; az előző kereskedési nap záró értékéhez képest
árfolyamrekordot is döntött, csütörtökön 7.070 forinton is forgott. A Matáv 1,61 százalékkal 885, a Richter 2,88
... előző napi záró árán, 3480 forinton fejezte be a csütörtöki kereskedést. A Fotex 8,72 százalékkal 187 forintra erősödött 217,52 milliói
... forgalomban, a Graphisoft pedig 8,17 százalékkal 1417 forintra drágult. Sinyi Vince, a Buda-Cash Brókerház Rt. szakértője

Itthon

A kisegítő iskolák elkülönítenek

A magyar általános iskolások 5,8 százaléka tanul fogyatékosok számára fenntartott intézményekben vagy osztályokban, túlnyomó többségük
regisztráltak, a tanulók 5,8 százalékát. Európában ez 2,5–3 százalék között változik országonként. A különbség elsősorban
... fogyatékosok nagy számából adódik, idén majdnem 31 ezer gyerek tanul kisegítőben (az összes tanuló 3,3 százaléka). A kisegítő a
... becslések pedig a cigány tanulók arányát a kisegítősök között 50–60 százalékra becsülik. A Fogyatékosok vagy „mások” címmel

Gazdaság

Az EKB nem ijedt meg Schröderéktől, és nem változtat a kamaton

Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 2,00 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási
A piac pontosan erre számított, sőt, egyes európai kormányfők - Gerhard Schröder német kancellár és Jean-Pierre Raffarin francia
... szerint a tizenkét havi infláció 1,6 százalékra csökkent februárban az euróövezet átlagában a januári 1,9 százalékról, még
... hónapra 2 százalékos célszámától. Nem egészen rózsásak a fellendülés kilátásai sem. Az Európai Bizottság ugyancsak csütörtökön közölte

Gazdaság

Az eurózóna gazdasága 0,3-0,7 százalékkal növekedhet

Az euróövezet gazdasági növekedése 0,3-0,7 százalékos lehet az első negyedévben, és ugyancsak 0,3-0,7 százalékos a második
Az euróövezet gazdasági növekedése tavaly 0,4 százalékos volt - közölték az EU statisztikai hivatalában csütörtökön második becslésként
... a február közepén kiadott első becslést. Az utolsó negyedévben a GDP-növekedés 0,6 százalékos volt az egy évvel korábbihoz
... és a lakossági költekezés gyenge maradt. Tavaly a harmadik negyedévben 0,3 százalékos, a másodikban 0,1

Gazdaság

Lakáshitelezés: magasabb kamatszintek

Több pénzintézet a szigorítások előtti, öt százalék körüli kamatszint visszahozásában látja a
évente változó kamatozással felvett hitelek, ahol – kezelési költséggel együtt – 11,2 százalékot kell fizetni. A drágulás valamennyi
... jellemző, az évente változó kamatra felvett kölcsönök kamata jelenleg 7,83 és 9,72 százalék között van. Az OTP-nél, ahol a támogatott
... kölcsönöknél. Nem véletlen, hogy egyre több bank gondolja azt, hogy a devizaalapú hitelkonstrukció révén ismét fel lehet lendíteni a

Gazdaság

Januárban 5,4 százalékkal nőttek az éves ipari termelői árak

Az ipari termelői árak januárban az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal, 2003 januárjához viszonyítva 5,4 százalékkal
... árak tavaly decemberben még 6,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint januárban a belföldi értékesítési árak 1,9 százalékkal emelkedtek. A forintban mért
... árszintje gyakorlatilag változatlan maradt, 0,1 százalékkal nőtt. Egy év alatt a belföldi értékesítésben 7,3 százalékkal
... százalékkal lettek magasabbak az árak. Az ipari termelői árak 2003-ban 2,4 százalékkal nőttek a 2002. évihez

Kult

Tavaly 22 százalékkal nőtt a tervezett új lakások száma

Az építésügyi hatóságok tavaly több mint 59 ezer új lakás építésére adtak ki engedélyt, amely 22 százalékkal több, mint az előző évben
Tavaly az előző évinél 13 százalékkal több, 35,5 ezer befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt. A negyedik negyedévben
... százalékkal több új építési és 28 százalékkal több használatbavételi engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban.
... lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt, ami 12,3 százalékkal több mint 2001-ben. Tavalyelőtt 48,762 ezer új lakás építése

Gazdaság

Idén 3 százalék alatt maradhat a hazai GDP-növekedés

Idén várhatóan nem lesz tartható a tavaly év végi 3,1 százalékos GDP-növekedési ütem – állítják külföldi elemezők. Főleg a fogyasztás
szerepet a GDP-növekedésében – mondta Michal Dybula, a BNP Paribas térségi elemzője. A tavalyi negyedik negyedévre szóló 3,1
... kereskedelmi mérleget – mondta Dybula. A személyes fogyasztás növekedése az idén nem fogja meghaladni a másfél százalékot, a
... az idei első és második negyedévben a tavalyi utolsó negyedben mért éves növekedési ütemet; szerinte az idei első két negyedévben rendre 3

Gazdaság

Tavaly 2,9 százalékkal nőtt a GDP

A bruttó hazai termék (GDP) 2003 negyedik negyedévében 3,5 százalékkal, a tavalyi év egészében 2,9 százalékkal volt
Az elemzők a negyedik negyedévre 3,15 százalék, 2003-ra 2,8 százalék körüli növekedést vártak. A szezonálisan kiigazított
.... negyedévében az előző negyedévhez viszonyítva 1 százalékkal nőtt a GDP. Tavaly a harmadik negyedévben a gazdasági növekedés 2,7
...-ben 3,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó hozzáadott érték volumene az iparban és a szolgáltató

Gazdaság

Hyundai: Szlovákia alacsony munkabéreket kínálva győzött

A dél-koreai Hyundai Motor Co. 700 millió eurós beruházásáért Szlovákia 10-20 százalékkal kínált alacsonyabb munkabéreket, mint
abba a stratégiájába illik, hogy növeli értékesítését Európában, akár az amerikai piac rovására. A Hyundai az idén európai exportja 22
... növelését tervezi. Tavaly a kivitelének 25 százaléka került Európába, 60 százaléka az Egyesült Államokba. (MTI)

A boltokban és online is hasít a Lego, de karbonlábnyoma csökkentéséhez még hiányzik egy elem

A boltokban és online is hasít a Lego, de karbonlábnyoma csökkentéséhez még hiányzik egy elem

Kiderült valami a tejről, ezért lehet érdemes naponta inni

Kiderült valami a tejről, ezért lehet érdemes naponta inni

„Extrém és ritka” helyzet a Heim Pál-kórházban: minden műtüdőn kisgyerekeket tartanak életben

„Extrém és ritka” helyzet a Heim Pál-kórházban: minden műtüdőn kisgyerekeket tartanak életben

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Csalt az OpenAI mesterséges intelligenciája, hogy legyőzze erősebb ellenfelét a sakkban

Csalt az OpenAI mesterséges intelligenciája, hogy legyőzze erősebb ellenfelét a sakkban

Megjavította a hibás szkafandereket a NASA, fél év után újból lesz űrséta a Nemzetközi Űrállomáson

Megjavította a hibás szkafandereket a NASA, fél év után újból lesz űrséta a Nemzetközi Űrállomáson

Robbie Keane gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a Fradi kispadján

Robbie Keane gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a Fradi kispadján

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

A címlapról ajánljuk