Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Somogyi fogadta a szerencsétlenül járt országok képviselőit

Meghaladták a 3 millió eurót a magyar kormány, az üzleti és a civil szféra felajánlásai a szökőár sújtotta térség számára - közölte
munkáról és az eddig körvonalazódott hosszabb távú tervekről. "Somogyi Ferenc bejelentette, hogy márciusban a térségbe akkreditált
... képviseletvezetők részvételével a Külügyminisztérium regionális nagyköveti értekezletet szervez, amelyen áttekintik a magyar
... thaiföldi külügyminiszterrel, és kérte a thai hatóságok hathatós segítségét a még hiányzó három ausztriai lakhelyű magyar állampolgár

MTI/hvg.hu Itthon

Gyurcsány Bugárral és Kaszával találkozott

Határon túli magyar politikusokkal tartott megbeszélést csütörtökön Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A tárgyalófelek optimistán álltak
A kormányfő Bugár Bélát, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának és Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Szövetségnek az
... keressük, ahol egyetértés van, amelyek előreviszik azt az ügyet, amelyben hiszünk. Közös dolgunk egy erősebb, együtt élő és együtt tartó
... felelősség" - mondta Gyurcsány Ferenc újságíróknak a találkozó előtt.  A határon túli magyar szervezetek a múlt hét végén, Szabadkán

MTI Gazdaság

EU-s irányelv készül a regisztrációs adóról

vonatkozóan, ez februárban az adóügyekkel és vámunióval foglalkozó biztos, Kovács László elé kerül - jelentette be Brüsszelben maga a
irányelv követné a 2002-es ajánlás logikáját - mondta el a magyar biztos. A javaslat Kovács László egyetértése esetén az Európai

hvg.hu Itthon

Szállásköltség-térítés: potyázó parlamenti képviselők

A honatyák elszállásolása tavaly 329 millió forintjába került az adófizetőknek - írja a Magyar
tenniük, amelyben közlik, hogy vidékiek. A nyilatkozat helytállóságát azonban már senki sem ellenőrzi. A Magyar Hírlap által gyűjtött
..., annak ellenére, hogy egy 70 négyzetméteres VII. kerületi lakás tulajdonosa. A Magyar Hírlap úgy tudja, lakásában albérlők laknak. A
..., inkább kivesz egy szobát, semmint ittasan kocsiba üljön.” A Magyar Hírlap cikke szerint kérdéseik nem arattak osztatlan sikert a

MTI Világ

Újabb magyar orvos csoport indul Indonéziába

Újabb, magyar orvosokból és ápolókból álló csapatot indít pénteken este Jakartába a Baptista Szeretetszolgálat és a KARISZ
A Baptista Szeretetszolgálat öt, a KARISZ Szövetség tíz főt delegált, akik a jelenleg kint dolgozó orvos csoportot váltják. A magyar
... Szeretetszolgálat, a több segélyszervezetet tömörítő KARISZ Karitatív Szövetség és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tizennégy
... csoportja. A magyar egészségügyiek egy tonna gyógyszert, kötszert, fertőtlenítő szert, oltásokat vittek magukkal Indonéziába. A

MTI Média

Rudi szerint parlamenti információs csatorna indulhat

A Magyar Televízióban nagyon sok feltétel megvan egy mindenkit megszólító parlamenti információs csatorna elindításához, amelyen
Az MTV-ben működik a "legnagyobb hírgyár", a legnagyobb archívum és a közszolgálati televíziónak van a "legkomolyabb szerződése" a
... kiszolgálhatók. Mint Rudi elmondta, az általa irányított intézményben "emberből is van elég sok". A Magyar Televíziónak 1680 belsős

MTI Kult

Jóváhagyták a magyar Dallas gyártásvezetőjének büntetését

A román legfelsőbb bíróság elé kerül a Dallas című német–magyar–osztrák koprodukció ügye, miután a játékfilm kolozsvári gyártásvezetőjét
filmje Dallas Pashamende címmel a február elsején kezdődő 36. Magyar Filmszemlének lesz a nyitódarabja, ezt követően a Berlinalén is

hvg.hu Itthon

Közutálatnak örvendő magyar politikusok

Rendkívül negatív a magyarországi közállapotok lakossági megítélése – derül ki egy frissen közzétett tanulmányból. A vizsgálat szerint a
A TNS nemzetközi piackutató által készített tanulmány egy összetett mutatószámmal fejezi ki az egyes területek lakossági megítélését: a
... (Lengyelország: -43, Szlovákia: -40) kívül Litvánia (-32) és Lettország (-31) lakossága is kedvezőtlenebb véleményen van, mint a
... respektusnak, de jó a bankrendszer (+50) és a távközlés (+50) megítélése is. Hátul kullog viszont a posta, amelyet +27 pontra értékelt a

MTI Kult

Zbigniew Namyslowski az A38-on

egy fiatal magyar együttes, a hagyományos zsidó zenét bemutató Nigun együttes
csoportosuló muzsikusok követik ezt az irányzatot. Európában a Nigun is ezen az úton jár; a hászid és a magyar zenei kincsből áll össze

hvg.hu Kult

Kusturica, Ursula Martinez és a BPRNR

performance-művésze és kabarékirálynője. A Párosan szép című fotókiállítás a XXI. század eleji magyar fotográfia, a Budapest Rock 'n
Előadás időpontok: január 14. 20:00, január 15. 20:00, január 16. 20:00 Bemutató időpontja: január 14., Budapesti Operettszínház
... Gábor, Román Sándor, Fejes Ádám, Seregi László Pécsi Nemzeti Színház - Nagyszínház Január 13-14., 19., 30. Párosan szép - Magyar
... Szövetsége A "Párosan szép" című kiállítás nemcsak a magyar fényképezés XXI. század eleji állapotáról tud érvényeset és újat mondani

MTI Karrier

Gyorsan csökken az it-tudás nélkül betölthető szakmák száma

és az ilyen szakmákban a javadalmazás is általában a minimálbér körül mozog - mutatott rá Magyar Bálint egy londoni szakmai
Kivetített adatsorokkal kísért előadásában Magyar Bálint azt mondta: a szakmák 5 százaléka 5 évente teljesen átalakul, és ez a
..., és kétévente 5 százalékkal csökken azon foglalkozások száma, amelyek nem infokommunikációs technológiai tudáson alapulnak. Magyar

Gazdaság

Mi kerüljön a magyar euróra?

Az Országház, Kossuth, Szűz Mária, esetleg a puli vagy a túró rudi? Még nem dőlt el, hogy milyen motívumok kerülnek a magyar
A kormány tervei szerint az eurót leghamarabb 2010-ben vezethetik be Magyarországon. A magyar eurót várhatóan a Magyar
... felépülő új logisztikai központjában gyártja majd a jegybank tulajdonában álló Magyar Pénzverő Rt. (igaz, csak az érméket, az
... iskolai pályázatot hirdetett a témában, és elkészültek az első nem hivatalos felmérések is arról, hogy a magyarok többsége mit látna

MTI Itthon

Gyurcsány: módosítani kell a bevándorlás jelenlegi rendszerén

A kormányfő közjogi tartalmat adna a határon túli magyarság fogalmának, hogy ennek alapján az érintettek megkaphassák "azt az útlevelet
és hogy mit vagyunk képesek ebből közös nemzeti akarattá formálni, az azon múlik, hogy kinek az akaratát, szándékát tudja a magyar
... legalább a többsége támogatni". Közölte, belátható időn belül nem lát "olyan okot, ami miatt ez a magyar többségi vélemény és a kormány
... megváltozna". Gyurcsány Ferenc ugyanakkor közölte, a kormány közjogi tartalmat kíván adni a határon túli magyarság fogalmának, hogy

MTI Itthon

Már biztos Cseh Laciék távozása

úszószakosztályának vezetője. A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) irányítói a végső döntés előtt még a másik oldalt, Pazár Sándort, a Bp
hoz, a sportminiszterhez, a sporthivatali elnökhöz, az illetékes parlamenti alelnökhöz, nem jött segítség, a Magyar
... el Pazár Sándor a Magyar Úszószövetségtől a MÚSZ saját szponzorai által biztosított, minimum húszmilliós támogatói felajánlást. "A
..., vagyis kéthavi bért megkapott". Elismerte ugyanakkor, hogy az athéni olimpiai bronzérmesnek a Bp. Spartacus 1,4 millióval még valóban

MTI Gazdaság

Auth Henrik lett a Monetáris Tanács elnökhelyettese

A Monetáris Tanács hétfői ülésén elnökhelyettesévé választotta Auth Henrik alelnököt. A testület nem tárgyalt a jegybanki alapkamatláb
meg az MNB honlapján magyarul és angolul.A testület december 20-án a jegybanki alapkamat mértékét 10 százalékról 9,5 százalékra
... Antal Lászlót, a Magyar Külkereskedelmi Bank elnöki tanácsadóját, Chikán Attilát, a Corvinus Egyetem professzorát és Karvalits

MTI Kult

A Vasilescu-gyűjtemény Győrött

A Vasilescu-gyűjtemény anyaga a magyar kultúra napjához kapcsolódva már január 21-től látható lesz Győrött, a Városi Művészeti Múzeum
A kiállításon a teljes anyagot, a kortárs magyar képzőművészet remekeit, köztük Asszonyi Tamás, Ország Lili, Anna Margit, Kondor Béla és

MTI Itthon

Magyar Vöröskereszt: százmillió felett az adakozás

Meghaladja a százmillió forintot a délkelet-ázsiai földrengés és szökőár károsultjainak megsegítésére gyűjtött pénz a Magyar
Magyar Vöröskereszt főtitkára, Morzsányi Éva elmondta: szombaton estig 102 millió forint gyűlt össze a károsultak megsegítésére
... hívószámon, csekken, illetve a Magyar Televízió vasárnap is működő segélyszámán. A Tesco vásárlói szombaton a délkelet-ázsiai

GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

Ennyit a klímavédelemről: Trump tarifái miatt több műanyag palackot fog piacra dobni a Coca-Cola

Ennyit a klímavédelemről: Trump tarifái miatt több műanyag palackot fog piacra dobni a Coca-Cola

Egyre több traffipaxnak látszó újfajta doboz jelenik meg az utak mentén

Egyre több traffipaxnak látszó újfajta doboz jelenik meg az utak mentén

Washington Post-vélemény: A történelem nem ismétli önmagát Németországban. De lehet, hogy rímel magára

Washington Post-vélemény: A történelem nem ismétli önmagát Németországban. De lehet, hogy rímel magára

Zelenszkij: Az Egyesült Államok nélkül nincsenek biztonsági garanciák

Zelenszkij: Az Egyesült Államok nélkül nincsenek biztonsági garanciák

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Imane Helifék miatt pereli be a NOB-ot a nemzetközi bokszszövetség

Imane Helifék miatt pereli be a NOB-ot a nemzetközi bokszszövetség

Az egy dolog, hogy a mikroműanyag bekerül az agyba, de sokkal nagyobb baj az, ahogy ott viselkedik

Az egy dolog, hogy a mikroműanyag bekerül az agyba, de sokkal nagyobb baj az, ahogy ott viselkedik

A címlapról ajánljuk