Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Kult

Magyar filmsiker Moszkvában

Nagy sikerrel mutatták be Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjét Moszkvában a 2 in 1 elnevezésű filmfesztivál versenyében szombaton későn
Gábor Éva, a film főszereplője vasárnap elmondta: Alekszandr Medvegyev, a fesztivál programigazgatója azzal mutatta be a
... nem lehetnek kedvencei, de most mégis azt kell mondania, hogy nagyon örül, hogy üdvözölheti a fesztiválon ezt a filmet. Noha Kocsis
... el filmjét Moszkvába, olyan nagy volt az érdeklődés a sajtóértekezleten, hogy a  következő film vetítése egy fél órával

MTI Kult

Hobbitszerű színész játssza Zsákos Bilbót

Martin Freeman brit színész játssza Zsákos Bilbó szerepét A hobbit című kétrészes produkcióban - jelentette be Peter Jackson, a J.R.R. Tolkien
is részt vett, aki eredetileg producerként bábáskodott a film előkészítésén, A hobbit ot finanszírozó hollywoodi stúdiók alig egy hete
... meg a film rendezőjeként.   Thorint, a törpök vezetőjét a szintén brit Richard Armitage alakítja majd, akit a rendező "az egyik
... színészszakszervezet - új szerződési feltételekért indított, de balul elsült - bojkottja miatt ugyanis az 500 millió dolláros költségvetésű

MTI Kult

Robert De Niro beleszeret Monica Bellucciba

Toszkánában forgat Robert De Niro, aki A szerelem kézikönyve című olasz film harmadik részében szeret bele Monica
és beleszeret a lányába. A film Giovanni Veronesi rendezésében készül, akárcsak a népszerű produkció korábbi két része. Bellucci a
... epizódjában is szerepelt. De Niro, aki először játszik Belluccival, utoljára 1976-ban, Bernardo Bertolucci XX. század című

MTI Kult

YouTube-klipeket díjazott a Guggenheim – videó

Többek között egy dél-afrikai rapvideót és egy fiatal cseh filmes Moonwalk című klipjét választották be a New York-i Guggenheim Múzeum
művész alkotása 14 országból. Richard Armstrong múzeumigazgató közleményében úgy fogalmazott, hogy a kiállítás az online videót ünnepli

techline.hu Tech

Milliós online közösségek veszélyben

A Vitathatatlan című filmben az öreg maffiózó (Peter Falk) a börtönigazgatóval beszélget arról, hogyan mennek
A Vitathatatlan című filmben az öreg maffiózó (Peter Falk) a börtönigazgatóval beszélget arról, hogyan mennek a dolgok: "Nézze, a

MTI Kult

Antal Nimród Köztársasági Érdemkeresztet kapott

Filmes munkásságának elismeréséül a Magyar Köztársasági Érdemkereszt kitüntetést vehette át Antal Nimród magyar származású amerikai
A szállítmány (Armored) és a Ragadozók (The Predators) című filmjeivel vált ismertté. A Los Angeles-i magyar főkonzulátus szerdai
... Kolorádó Kid, Groó Diana Vespa, Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról, Orosz Dénes Poligamy, Dyga Zsombor Köntörfalak, Makk Károly Úgy, ahogy

MTI Shake

Kim Novak mellrákos

Mellrákban szenved Kim Novak 77 éves hollywoodi színésznő, Alfred Hitchcock Szédülés című filmjének főszereplője - értesült a The
hogy fantasztikus karban van, és fel fog gyógyulni" - mondta Kim Novak ügynöke. A színésznő James Stewart oldalán játszott Hitchcock Szédülés című

techline.hu Tech

Az Oxford szótár letöltése másodpercenként kilencvenkétszer

Ezzel a Steam megkapta a megtisztelő:  “minden idők legtöbb regisztrált felhasználójával rendelkező
 Ezzel a Steam megkapta a megtisztelő:  “minden idők legtöbb regisztrált felhasználójával rendelkező online játéküzlet” hangzatos
..., ezek száma átlagosan hetente 2-3 újabb játékkal növekszik. Az online videojáték  értékesítési piacnak a Valve hetven százalékát
... egy-három millió felhasználó van egy időben bejelentkezve, ezekből átlagosan kétszázezer valamilyen online játékban tartózkodik, ahová

hvg.hu Kult

Életműdíjat kapott Jankovics Marcell

Jankovics Marcell munkásságát és Szoboszlay Eszter Szomszédolás című filmjét díjazta a pozsonyi animációs biennále - közölte a Magyar
megjelenítését emelte ki értékelésében. Az életműdíjat Jankovics Marcell személyesen vette át a szlovák fővárosban. Az animációs filmek
... epizódja. A nemzetközi zsűri Szoboszlay Eszter alkotását a visegrádi országokból érkezett legjobb filmként értékelte, és díjjal

kadarm Shake

Valódi Harry Potter-élmény gyilkos növényekkel

megyében található Alnwick különleges vonzereje, hogy itt forgatták a Harry Potter filmek jeleneteinek egy részét, ráadásul különösen
még csak elhagyott vidék volt - emiatt pedig tökéletesen alkalmas a Harry Potter filmek helyszínének. Nem csoda, hogy a turizmus is

MTI Shake

Angelina Jolie cáfol a filmjével kapcsolatban

Angelina Jolie szerint készülő filmje nem egy nemi erőszakkal kezdődött kapcsolatról
"Elterjedt egy mocskos pletyka, amely szerint a film egy olyan kapcsolatról szól, amely kínzással és nemi erőszakkal
..., de ez nem így van" - jelentette ki Jolie, aki az egyelőre csak Cím nélküli boszniai háborús szerelmi történet munkacímmel forgatott
.... Jolie, aki évekig az ENSZ jószolgálati nagykövete volt, leszögezte, hogy a filmjével kapcsolatos "förtelmes rágalmazások" hamisak és

MTI Shake

Robert De Nirót nem akarták beengedni Oroszországba

Robert De Niro amerikai filmszínészt nem akarták beengedni Oroszországba, ahová Stone című filmjének népszerűsítésére érkezett külön
a biztonsági emberek alig tudták visszatartani az érdeklődőket, hátrahagyta aláírását a "Sztárok fasorában", s újra visszavonult egy különterembe. 

MTI Kult

Félmilliárd dollárba kerül majd A hobbit

Februárban megkezdődhet A hobbit című kétrészes film forgatása, amelynek rendezésével Peter Jacksont bízták meg - közölte a Warner Bros
produkciós stábjával folytatott tárgyalásokat, de továbbra sem függesztették fel a film ellen meghirdetett bojkottot. A J.R.R
... születő A hobbit című film előkészületei már két éve folynak. Az 500 millió dolláros, három dimenziós fantáziafilm forgatása a
... ezeknek a filmeknek a megrendezésére, mint Peter Jackson" - indokolta a választást Alan Horn, a Warner Bros. elnöke.

MTI Kult

Elküldték Jolie forgatókönyvét a bosnyák miniszternek

Reméli, hogy az emberek nem ítélkeznek a filmjéről, amíg meg nem nézték - válaszolt a rendezői bemutatkozásán dolgozó Angelina Jolie a
... kapcsolatban felmerült boszniai aggályokra. Mint leszögezte, a film sztorijával kapcsolatban nincs alapjuk az aggodalmaknak. A
a bbc.co.uk. A film producerei az engedély visszavonását csütörtökön "tisztán technikai problémának" minősítették, és a produkció
... szervezetnek, amelyben megnyugtatta őket filmje felől, és azt kérte, ne ítéljenek azelőtt, mielőtt látták volna.    

hvg.hu Shake

Nyugaton is végig lehet nézni a megkövezést

Londonban fogják elsőként bemutatni azt a filmet, mely a sária igazságszolgáltatás alapján elítélt nő megkövezését ábrázolja élethűen
A SkyNews pár jelenetet is mutat a filmből, melyet Cyrus Nowrasteh igaz történet alapján készített Soraya M megkövezése címmel. A
... Sakinah Mohammadi Ashtianinak szentelte a filmet, remélve, hogy még többen emelik fel szavukat a kegyetlen büntetés és a koholt vádak
... is szervezett Ashtiani megmentésére, és ezt a filmet is teljes mellszélességgel támogatja. A szervezet igazgatója, Kate Allen így

techline.hu Tech

Biztonságos feltöltés a Dropboxra, weboldalról

Az online fájltároló és -megosztó szolgáltatások közül az egyik legnépszerűbbhez, a Dropboxhoz  készült az az
Az online fájltároló és -megosztó szolgáltatások közül az egyik legnépszerűbbhez, a Dropboxhoz  készült az az ingyenes szolgáltatás

life-style.hu Shake

Budapest belvárosában forgat Angelina Jolie

A délszláv háború idején játszódó film Angelina Jolie saját forgatókönyvéből és produceri közreműködésével
A délszláv háború idején játszódó film Angelina Jolie saját forgatókönyvéből és produceri közreműködésével készül. A 35 esztendős
... A Tégla Oscar-díjas producerével, Graham Kinggel társult a film elkészítésére.     A forgatás két hete vette kezdetét Magyarországon
... Jolie és Brad Pitt a forgatás szünetében az összegyűlt rajongóknak autogramot is osztott.     Graham King producer szerint a film egy

techline.hu Tech

Ingyen letölthető a MacX DVD Ripper Pro!

Ahogy egyre több hordozható eszköz képes jó minőségben lejátszani filmeket, úgy nő az igény, hogy a
Ahogy egyre több hordozható eszköz képes jó minőségben lejátszani filmeket, úgy nő az igény, hogy a megvásárolt DVD-ket a felhasználó a
... készüléken is megnézhesse, akkor is, ha ahhoz nincs DVD meghajtó. Legyen szó mobilról, iPadról, netbookról, ezeken simán tudunk
... nem minden forrásból. Ha vannak kedvenc filmjeink DVD-n, akkor a MacX DVD Ripper Pro segítségével könnyedén tudjuk azokat

MTI Itthon

Lapértesülés: menesztették az NGM helyettes államtitkárát

Szabadságon vagyok - ennyit közölt kedden kora este Bathó Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára, akinek a Népszabadság
 Bathóról pár hete a Népszabadság online (Nol) írta meg először, hogy a nemzetgazdasági tárca vezetése és apparátusai között kialakult

1
622 623 624 625 626
739
Makett már van a visszatérő Yugóból, de nagyban már nehezebb lesz megvalósítani

Makett már van a visszatérő Yugóból, de nagyban már nehezebb lesz megvalósítani

Három trükk, amellyel minimalizálhatja a felesleges költéseket

Három trükk, amellyel minimalizálhatja a felesleges költéseket

Blokkolták a bebörtönzött isztambuli polgármester X-fiókját Törökországban

Blokkolták a bebörtönzött isztambuli polgármester X-fiókját Törökországban

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

Hetvenezer nyalókát rendelt az anyukája telefonjával játszó kisfiú

Hetvenezer nyalókát rendelt az anyukája telefonjával játszó kisfiú

Drasztikusan alulmúlta a piaci várakozásokat a kiskereskedelmi forgalom

Drasztikusan alulmúlta a piaci várakozásokat a kiskereskedelmi forgalom

Nőnapi csokrokra 3,5 milliót költött Rogán minisztériuma, a Navracsics-tárca ugyanennyiért vett rejtjelező készüléket

Nőnapi csokrokra 3,5 milliót költött Rogán minisztériuma, a Navracsics-tárca ugyanennyiért vett rejtjelező készüléket

Orbán Viktor új operatív törzs létrehozását jelentette be

Orbán Viktor új operatív törzs létrehozását jelentette be

Átadták az elismeréseket a Magyar Sajtófotó Pályázat győzteseinek

Átadták az elismeréseket a Magyar Sajtófotó Pályázat győzteseinek

A címlapról ajánljuk