Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Testcselek a bajnoki rajt előtt

Két éve három-öt éven belül önfinanszírozó magyar labdarúgást, élményszámba menő meccseket, üzleti alapú focit, átlátható
megismert, évek óta a hazai futballban tevékenykedő Horváth Pál és Muszbek Mihály, a liga igazgatója között elképesztő
... egy katonaiskolai tornatanár minden empatikus készségével közölte, ezt nem teheti meg. (Valóban, ő nem MLSZ-funkcionárius, azonban a liga
... azt Horváth-tal szemben. Érvényesen jelentkeztek, pénzt szereztek, súlyos milliókért játékosokat vettek, kijártak tizenhárommilliót az

Világ

Felszámolás alatt a világ legtitkosabb terrorszervezete

Folytatásos krimiként élik át a görögök az egyszerre baloldali és ultranacionalista terrorszervezet, a November 17. felszámolását. Harminc
csaknem félszáz merényletet hajtott végre, s akcióik huszonkét halálos áldozatot követeltek. Legutóbb két évvel ezelőtt Stephen
... is letartóztatniuk egy 63 éves férfit, akit a terrorszervezet egyik alapítójának tartanak. A görög lapok beszámolói szerint Alexandrosz
... közgazdaságtant tanított a strasbourgi egyetemen. Giotopulosz eddig tagadta, hogy bármi köze lenne a csoporthoz, de egy vasárnap

hvg.hu non-base

Brixton, avagy a cannabis felszabadítása

börtönbüntetés, a hangsúly az elnéző rendőri eljáráson van. Egy független kutatócsoport felmérése szerint ugyanakkor a brit
adható. A B-típusúak (a cannabis, az amphetaminok és a barbiturátok) birtoklásáért legfeljebb öt, kereskedelmükért tizennégy év
.... Lefoglalja a drogot, felír és figyelmeztet. Tavaly július és november között 381 esetben éltek a rendőrök ezzel az eszközzel. Egy
... volna - ez év elejétől további három hónappal meghosszabbították, Blunkett bejelentése szerint pedig ősztől egész Londonra, majd

Kult

Igazságkeresők Kasselben

a világban, követeli a jogot, hogy bele is avatkozzék. Ez a németországi Kassel kortárs művészeti kiállítása, a szeptember 15-ig
is nyugodt Kassel túlságosan is üres kávézóiban. Kísért a hatvanas-hetvenes évek közvetlen politikai cselekvést sürgető mozgalmainak

hvg.hu non-base

Halott a fiatal Gnutella-mester

Csendesen, de önként halt meg  a 25 éves Gene Kan, egyike a fájlcserélő rendszerek fejlesztőinek. Ha néhány év múlva a
hogy az általa képviselt modell nem tud piacot törni magának. A Berkeley egyetem szerverén található életrajzát nemrégiben módosította

Itthon

Hídblokád és taxisblokád

Az Erzsébet-hídi tüntetés apropóján sokan utaltak a tizenkét évvel ezelőtti taxisblokádra. Abból kiindulva, hogy a két demonstráció
Választmánya közleményben támogatta "mindenkinek azt a jogos igényét, hogy elégedetlenségét az állampolgári engedetlenség bevált

Kult

Kié a csönd?

A valaha volt talán legfurcsább szerzői jogi vitáról ad hírt az Independent. A jogvita a Planets lemezén található 60 másodperces
minimalista zeneszerző, John Cage szerzői jogait kezelő ügynökség figyelmét. Cage egyik szerzői lemezén ugyanis szerepel egy 4'33
... Cage zeneműkiadója mindennek alapján levélben kérte számon Batt-től a szerzői jogok és jogdíjak megsértését. "Csak viccből írtam oda
..." - nyilatkozta Mike Batt, aki szerint nem csorbulnak Cage szerzői jogai, hiszen csöndről van szó. "Ez az én csöndem, nem pedig idézet

Műértő Műértő

A nagypapával szövetségben / Beszélgetés Marosi Ernővel a művészettörténetről a millenniumi évben

is megírható a magyar művészettörténet-írás története Aktualizálva: volt-e szerepe és ha igen, milyen, a művészettörténetnek mint tudománynak, a
felség művészettörténészéből a nemzet vagy az állam művészettörténészévé vált. A professzor állami szolgálatra képez embereket az állam
...), vagy egyenesen kreatív művésznek, illetve kiállításcsinálónak. A millenniumi évben ezeket a lehetőségeket részben itthon is
... specializálódott művészettörténésztől, a XIX. század végén elvártak. Amit a 2000. év táján a művészettörténészen számon kérnek, az

Műértő Műértő

Mit állítunk kétezerben? / Műalkotások a millenniumra

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) és a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal (MKH) is osztott pénzt a tavalyi év során arra
es millenniumi év, amelyben a kormányzat a központi akaratot és a „helyi igényt” próbálta összekapcsolni, ismét emlékmű-hullámot
...? Mindenesetre a tíz évvel ezelőtti kopjafa-, illetve székelykapu-korszak után az ezredforduló az István-szobrok korát hozza el a
... milyen formában létezik és mit jelent? Annyi biztos, István mai népszerű képe a nyolcvanas években kezdett kialakulni, újkori

Egy olcsó kínai megoldás épp alapjaiban rengeti meg a globális MI-piacot

Egy olcsó kínai megoldás épp alapjaiban rengeti meg a globális MI-piacot

Titkos neonáci bulinak vetettek véget a rendőrök Budaörsön

Titkos neonáci bulinak vetettek véget a rendőrök Budaörsön

Márki-Zay Péter Indiába utazik egy hónapra

Márki-Zay Péter Indiába utazik egy hónapra

„Az ötlet olyan, mint a hal. Ha kicsi kell, elég a sekélyesben horgászni, ha nagy, le kell menni a mélybe” – David Lynch emlékezete

„Az ötlet olyan, mint a hal. Ha kicsi kell, elég a sekélyesben horgászni, ha nagy, le kell menni a mélybe” – David Lynch emlékezete

Kamera vette, ahogyan egy fekete SUV megállt az M85-ös alagútjában, csak hogy a sofőr és utasa elkezdjenek bohóckodni

Kamera vette, ahogyan egy fekete SUV megállt az M85-ös alagútjában, csak hogy a sofőr és utasa elkezdjenek bohóckodni

Megvédte a címét Jannik Sinner Melbourne-ben – videó

Megvédte a címét Jannik Sinner Melbourne-ben – videó

Keményen üzent a Manchester United edzője mellőzött játékosának: Inkább a 63 éves kapusedzőt ültetném le a kispadra, mint Rashfordot

Keményen üzent a Manchester United edzője mellőzött játékosának: Inkább a 63 éves kapusedzőt ültetném le a kispadra, mint Rashfordot

Feljelentést kíván tenni Takács Péter egészségügyi államtitkár Magyar Péter és Kulja András kritikái miatt

Feljelentést kíván tenni Takács Péter egészségügyi államtitkár Magyar Péter és Kulja András kritikái miatt

Stressz és gyomor: Így befolyásolja az érzelmi terhelés az emésztőrendszert

Stressz és gyomor: Így befolyásolja az érzelmi terhelés az emésztőrendszert

A címlapról ajánljuk
Auschwitz 80