Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

A brit külügyminiszter már nem számol Aszaddal

Bassár el-Aszad elnök semmiféle szerepet nem tölthet be a jövőbeni demokratikus és békés Szíriában - mondta a keddi londoni
után tartott sajtótájékoztatóján - katonai segélyről is beszélt. Kerry szavai szerint a genfi tanácskozás előkészítésére összehívott
... csak a csatatéren, hosszú idő alatt és rengeteg emberélet árán tudnának elérni". A szíriai ellenzék a keddi londoni értekezleten
... reagálva hangsúlyozta William Hague brit külügyminiszter a keddi londoni tanácskozás után, hogy a szíriai ellenzéket segítő országok

MTI Gazdaság

Londoni elemzők: 4 százalék fel ugorhat az alapkamat 2015-re

távon az inflációs folyamatok kamatemelést tehetnek szükségessé – jósolták hétfőn londoni pénzügyi
nyílhat lehetőség. A Goldman Sachs londoni elemzői ugyanakkor közölték, hogy a három térségi ország körül a magyar jegybanki
... hozzávetőleg 2,2 százalékponttal csökkentik, vagyis ezen hatások nélkül az inflációs ütem sokkal közelebb lenne az inflációs célhoz. A ház
... azonban 4,25 százalékra emelkedik vissza. A londoni elemzői közösségben vegyes a magyar monetáris politika belátható időn belüli

MTI Sport

Phelps újra edz

Újra edzésbe állt minden idők legsikeresebb úszója, a 18-szoros olimpiai bajnok amerikai Michael Phelps, aki a tavalyi londoni játékok

MTI Gazdaság

Amerikai leállás: nem is vártak csődöt a piacon

azt mutatta, hogy az amerikai államcsőd esélyét a piaci szereplők már az egyezség előtt is nagyon alacsonynak tartották - vélekedtek csütörtök esti
elemzésükben az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai.    A ház szerint ugyanakkor
..., hogy az Egyesült Államok gazdaságpolitikai döntéshozatali mechanizmusának hitelességét "súlyos csapás érte". A Capital Economics

MTI Gazdaság

Nyitáskor már nem hatottak az európai tőzsdékre az amerikai hírek

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapír piacokon. A kereskedés elején a frankfurti DAX index 0,28 százalék, a
a londoni index 0,34 százalékkal erősödött, a frankfurti pedig nap közbeni rekord után 0,47 százalék nyereséggel zárt. A párizsi

hvg.hu Plázs

Vendégeire tetováltatja nevét egy hotel

A londoni Hoxton Hotel exkluzív tetoválással kedveskedik egy, a szállodában megrendezésre kerülő divat börze alternatív
Többfajta mintából válogathatnak a londoni Hoxton Hotelben november 16-17. közt zajló szezonális divatszemlén résztvevők, amennyiben
... szakemberek varrják fel, természetesen ingyen. A felirattípusokat megtervező londoni Vagabond Tattoo Studio felelős a

MTI Gazdaság

Optimista hírek húzták fel az európai tőzsdeindexeket

Eséssel indult a kereskedés szerdán a főbb nyugat-európai értéktőzsdéken. A londoni FTSE-100 index 18 ponttal (0,28 százalék), a
államadósság-plafon megemeléséről. Kedden emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 0,95

MTI Kult

Fotókiállítás nyílik a magyar romákról holnap Londonban

Fotókiállítást rendeznek, előadást tartanak és filmet is vetítenek a magyarországi romák beilleszkedéséről szerdán a Londoni Magyar
a magyar intézetben. A Londoni Magyar Kulturális Központ azzal a céllal indította el a Magyar mind című szabadegyetemi
... szakértők szemszögéből mutassa be a brit közönségnek a magyar kultúrát, művészetet és tudományt. A londoni magyar intézet

hvg.hu Shake

Állatokat rajzol ki a pesti metrótérkép

Huszonkét állat bújt el a londoni metróhálózat térképén – írta az iho.hu a 9gag.com oldal térképeit bemutatva, amelyeken bizonyos
Egy vicces kedvű és jó szemű alkotó a londoni metróhálózat térképén a meglévő metróvonalakat követve rajzolt meg huszonkét

MTI Shake

Vízbe fulladt az edinburghi állatkert tigrisbébije

Elvetélt az edinburghi állatkert Tien Tien nevű óriáspandája, a londoni állatkertben pedig elpusztult a három héttel ezelőtt világra
hogy az állat megtermékenyült, és a vemhesség kései szakaszáig hordta a magzatot. A londoni állatkert szintén kedden jelentette be
.... Utoljára 17 évvel ezelőtt született szumátrai tigriskölyök a londoni állatkertben. A most elpusztult tigris az ő unokája volt. Az

MTI Gazdaság

Nagy a nyomás, de emelkedtek az európai tőzsdeindexek

pontra csökkent, a londoni FTSE-100 index 20,46 ponttal 0,32 százalékkal 6507,65 pontra emelkedett, a CAC-40 index pedig 1,82 ponttal
két éve a legnagyobb mértékben növekedett augusztusban, az előző évi augusztusitól pedig a vártnál kisebb mértékben maradt el. A

MTI Gazdaság

Pluszban zárták a hetet az európai tőzsdeindexek

Emelkedéssel zártak pénteken a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 57,51 pontos, 0,89
a megállapodás. A londoni FTSE-100 erős nyereségét azzal magyarázták az elemzők, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyeknek itt

MTI Gazdaság

Amikor kilő a magyar gazdaság, jöhet a kamatemelés

jövőre indokolttá válhat a kamatemelés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni
A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai szerint a legutóbbi
... távlat végéig" bezárulhat. Az RBS londoni elemzői közölték: az ő olvasatukban az előrejelzési távlat vége 2014 végét jelenti. A ház
... lehetségestől - ugyanakkor erőteljes dezinflációs tényező, sőt deflációs kockázatot is jelenthet.  A Royal Bank of Scotland londoni

MTI Gazdaság

1 százalékra eshet a magyar infláció

csökkentések a következő hónapokban 1,0 százalék alatti éves ütemeket eredményeznek – jósolták londoni pénzügyi elemzők a szeptemberi
alsó szélén voltak a Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői, akik 1,0 százalékos éves szeptemberi
.... A lakossági közműszolgáltatások tervezett további idei csökkentése a Goldman Sachs londoni elemzőinek becslése szerint még legalább
... szakértői. A 4cast nevű londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég közgazdászai 1,1 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsítettek

MTI Vállalkozás

Orbánt multik várták Londonban

A legnagyobb magyarországi brit befektető vállalatok, a Tesco, a Vodafone és a GlaxoSmithKline Közép-Európáért felelős vezetőivel találkozott szerdán

1
80 81 82 83 84
315
36 órát élt túl a lavina alatt többtucatnyi munkás a Himalájában

36 órát élt túl a lavina alatt többtucatnyi munkás a Himalájában

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Nem hajlandók Vucsicsról tudósítani a szerb köztévé újvidéki munkatársai

Nem hajlandók Vucsicsról tudósítani a szerb köztévé újvidéki munkatársai

Románia kiutasított két orosz diplomatát

Románia kiutasított két orosz diplomatát

Kirúgott 20 embert a Meta, mert bizalmas információkat szivárogtattak ki a cégtől

Kirúgott 20 embert a Meta, mert bizalmas információkat szivárogtattak ki a cégtől

Orbán vadul fenyegetőzik, de vétózni aligha fog – nemzetközi lapszemle

Orbán vadul fenyegetőzik, de vétózni aligha fog – nemzetközi lapszemle

„30 vagy 40 éve nem harcoltak” – sok britet magára haragított az amerikai alelnök az ukrajnai békefenntartással kapcsolatos kijelentésével

„30 vagy 40 éve nem harcoltak” – sok britet magára haragított az amerikai alelnök az ukrajnai békefenntartással kapcsolatos kijelentésével

Kim Dzsongun húga már megtorlással is fenyegeti az Egyesült Államokat

Kim Dzsongun húga már megtorlással is fenyegeti az Egyesült Államokat

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

A címlapról ajánljuk