HVG
Autó
Több mint 4,3 milliárd forintot ért meg valakinek ez a Pagani Zonda
Túl sokat nem használták az elmúlt tíz évben, amióta elkészült.
A Mercedes-Benz 800 millió eurós kecskeméti beruházásáról szóló együttműködési szerződést hétfőn írta alá Bajnai Gordon, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetője és Rainer Schmückle, a Mercedes-Benz személygépkocsi üzletágának ügyvezető igazgatója Budapesten. Gyurcsány Ferenc az aláírást megelőzően azt mondta: Magyarország a megbízhatóságával nyerte el a Mercedes-Benz beruházását. Összeállítás az elmúlt 15 év autós beruházásairól.
Németországban minden harmadik autó kevés motorolajjal közlekedik. Annak ellenére, hogy a motor működéséhez létfontosságú a kenőanyag. Az alacsony olajszint miatt nagyobb a kopás, illetve a motor károsodásának az esélye.
Ősszel mindig nagyobb veszély leselkedik az autósokra a forgalomban, mint nyáron. A lehullott falevelek, a mezőgazdasági gépek által felvitt sár gyakran teszi csúszóssá az utakat. Ehhez jön még a köd és az alacsonyan lévő nap, amely akadályozza a kilátást.
Az elmúlt évben az ADAC német autóklub 136 ezer esetben vizsgált meg gumidefektet. A károk nagy része elkerülhető lett volna, ha a vezetők betartják az alapvető szabályokat. Az ADAC tippeket ad arra, hogy autógumija sokáig épp maradjon.
Az ADAC német autóklub ismét tesztelte a legújabb téligumikat. A minőségi vizsgálatok során hat modell hiányos, rossz minősítést kapott. Különösen a Ceat, a Linglong, a Tigar, a Marshal, a Nankang és a Wanli márkájú olcsó gumik lehetnek veszélyesek nedves, télies úton.
Bár még néha kisüt a nap és csak hajnalban van csípős hideg, lassan itt az ideje, hogy minden autós felszerelje járművére a téli gumikat. A hét foknál hidegebb időben ugyanis a nyári gumiabroncsok komoly rizikót jelentenek. Nézzük a leggyakrabban feltett kérdéseket.
A japánok lekörözhetetlenek az autóelektronika terén. Erre a hitre szeretnének rácáfolni a németek, akik belevágnak az elektromos autók fejlesztésébe.
Az egyre növekvő benzinárak arra késztetik a határmenti autósokat, hogy külföldön tankolják meg járműveiket. Az Európai Unión belül ez ma már nem okoz semmiféle problémát. Elvileg. Ugyanis néhány szabályt mindenképpen figyelembe kell venni, ha nem akar súlyos büntetéseket fizetni.
Mi lenne a legjobb módszer az ütközés elkerülésére alkalmas technológiák fejlesztésére, ha nem a természet világában előforduló akadályérzékelők utánzása? Például a méheké.
A Valeo, az Aisin Seiki, a Hella, a Robert Bosch, a TRW és a többi nagy gyártó azon dolgoznak, hogy minél több autóban élvezhessük a parkoló robotok nyújtotta gondtalan kényelmet.
Leginkább az autós hiteleket felvevők járhatnak rosszul abban a kisebbfajta pénzügyi válságban, ami az egyre kockázatosabb finanszírozási ajánlatok és a várhatóan emelkedő kamatok miatt fenyeget - írja a legfrissebb HVG.
Tíz kilométer/órás sebesség is számít egy ütközésnél. Ennyi ugyanis elég ahhoz, hogy döntsön élet és halál között. Az ADAC német autóklub gyakorlati töréstesztje megmutatta: már kis sebességnövekedés esetén is az amúgy biztonságos autók halálos csapdává válhatnak.
Európa egyetlen országában sem adnak el annyi új autót, mint Oroszországban. Az orosz piacon nemcsak a luxusmárkák forgalmazói, hanem az európai és ázsiai tömeggyártók is parádésan megélnek.
A Porsche tulajdonosok vonzóak, sportosak, rámenősek és arrogánsak. A Mercedest vezetők komolyak és pedánsak. Legalábbis az az 1000 válaszadó gondolja így, akiket a nürnbergi kutatólaboratórium munkatársai kérdeztek meg.
Utazások, nyaralások előtt szinte állandó dilemma: vajon, mennyi csomag fér bele az autóba? Sokan úgy vélik, ami befér az autóba, azt lehet is szállítani. Ez azonban nem jó megközelítés. A túlterhelt, megpakolt autók nagy veszélyeket rejthetnek.
Nyugat-Európához hasonlóan a lámpás, illetve lámpa nélküli kereszteződések tucatjait cserélik le nálunk is a körforgalmak. Miért is jó ez nekünk, autósoknak? Hogyan közlekedjünk bennük itthon és mire figyeljünk külföldön?
Terepjáró ütközik kisautóval – szinte mindennapi történet, legutóbb két napja Kondoroson esett meg -, kimenetele végzetes. Ezt a horrorjelenetet próbálta ki élesben az ADAC német autóklub egy törésteszt során. Az eredmény a várakozásoknak megfelelően alakult: a Fiat 500-asban utazók életveszélyes sérüléseket szenvednek.
A 2008-as év modelljeiben javult az autóülések biztonsága az egyes típusok elődeihez és az átlaghoz képest is - derült ki az UDV (Német Baleset-és Biztonságkutatási labor) vizsgálatából.
Egyre több autólopást jelentenek be fürdőzők a rendőrségen. Oka a figyelmetlenség és az alapvető biztonsági szabályok be nem tartása. Néhány tanács, hogy megelőzze a bajt.
Bólogató tacskó, kalapos úriember, horgolt párnák – ezek azok a félreérthetetlen jelek, melyek arra utalnak, hogy az autó tulajdonosa nyugdíjas. A vezető életkora azonban a jármű típusából is megállapítható. Nézzük, milyen autót vesznek az idősödő németek.
Az új amerikai szankciók lehetetlenné teszik, hogy Magyarország a Gazprombanknak fizessen az orosz energiáért. Szijjártó Péter Washingtonba repült.
A megadott válaszlehetőségek között van a kidobatás verőlegényekkel, de az is, hogy üljenek le nyugodtan.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.