Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Barack Obama

MTI Világ

Titkos terv készülhetett a szír ellenzék felfegyverezésére

Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter és David Petraeus, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) korábbi igazgatója tervet készített a szíriai ellenzék fegyverekkel való ellátására, de Barack Obama elnök elvetette azt - írta honlapján vasárnap a The New York Times című amerikai lap.

MTI Világ

Obama és a puskája - fotó

A Fehér Ház közzétett egy képet, amelyen az elnök éppen agyaggalamb-lövészeten vesz részt Camp Davidben.

hvg.hu Shake

Beyoncé beismerte, hogy csak tátogta a himnuszt

Nem akart kockáztatni, ezért csak felvételről vállalta Barack Obama beiktatásán az amerikai himnusz eléneklését Beyoncé. A tény eddig is ismert volt, de a beismerés csak most érkezett meg.

MTI Világ

Obama egyedül is megreformálná a bevándorláspolitikát

A kongresszusnak tennie kell egy átfogó megközelítés elfogadása érdekében, amely végre rendezni fogja a 11 millió, iratokkal nem rendelkező bevándorló helyzetét" - hangoztatta beszédében az elnök. Ha ez elmarad, - mondta - akár ő maga is beterjeszt egy erről szóló tervezetet.

MTI Világ

Megvan Obama új kabinetfőnöke

Eddigi helyettes nemzetbiztonsági tanácsadóját, Denis R. McDonough-t nevezte ki pénteken a Fehér Ház új kabinetfőnökévé Barack Obama amerikai elnök, aki a közvetlen stábján belül egyúttal más személyi változásokat is bejelentett, így azt, hogy Lisa Monacót tette meg nemzetbiztonsági tanácsadójának.

MTI Világ

Obama új vezetőt jelölt a tőzsdefelügyelet élére

Mary Jo White, volt szövetségi ügyészt jelölte az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) élére Barack Obama amerikai elnök, Richard Cordrayt pedig újrajelölte a Fogyasztói Pénzügyi Védelem Hivatalának (CFPB) vezetőjéül.

hvg.hu Kult

Beyoncé csak tátogta a himnuszt az elnöki beiktatáson

Beyoncé énekelhette el Barack Obama amerikai elnök beiktatásán az amerikai himnuszt, de utóbb kiderült: csak tátogott - számolt be a Blikk. Az énekesnő az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy a playbacket választja.

Kiss Ádám, Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

Ilyen volt: szuronyok és celebek Obama partiján - Nagyítás-fotógaléria

Kétszer esküdött, díszebéden, díszszemlén és katonai bálon is részt vett Barack Obama, aki ezzel megkezdte második elnöki ciklusát. Több mint félmillió ember, ezernyi biztonsági ember, szuronyok, celebek és rengeteg amerikai zászló. Nagyítás-fotógaléria Obama beiktatásáról.

hvg.hu Világ

Videó: lekapná lányuk a csókolózó Obamáékat

Barack és Michelle Obama legkisebb lánya, Sacha nagy lelkesedéssel próbálta iPhone-ja lencsevégére kapni szüleit, ahogy éppen csókot váltanak a hétfői elnöki beiktatási ünnepségen.

MTI Gazdaság

Economist: Obama második ciklusa gyengébb lesz

A huszadik század eleje óta vizsgált statisztikák szerint az amerikai elnökök második mandátuma idején jellemzően gyengébben teljesített az amerikai gazdaság, mint a frissen kinevezett elnökök alatt - írta Barack Obama elnök beiktatásának napján a The Economist mértékadó brit hetilap blogbejegyzésében.

MTI Világ

Melegek, nők, bevándorlók jogairól beszélt Obama beiktatási beszédében

Ünnepélyes eskütétele után elmondott mintegy 19 perces beszédében Obama vázolta második elnöki ciklusának főbb célkitűzéseit. Kiemelten szólt az egészségügyi, oktatási és adóreformról, és arra figyelmeztetett, hogy az amerikai nép nem boldogulhat, ha csak egy szűk réteg érvényesül.

hvg.hu Világ

Obama: Isten áldja örökké Amerikát!

Hétfőn délután lezajlott Barack Obama második, az amerikai történelem ötvenhetedik elnöki beiktatási ceremóniája. Kövesse élőben a nyilvános eskütételt, vagy a bált, ahol Obama főparancsnokként lassúzik majd feleségével. Az ünnepélyes eskütétel napján több mint félmillióan gyűltek a össze Capitolium és a Washington-emlékmű között elterülő National Mall park gyepén. Obama első fogadalomtételére négy évvel ezelőtt csaknem 2 millióan voltak kíváncsiak, ami minden eddigi elnöki eskü nézőrekordját megdöntötte.

1
55 56 57 58 59
119
Az állami pénzekkel felpumpált tőkealapok összevonásával is a nemzeti oligarchák jártak jól

Az állami pénzekkel felpumpált tőkealapok összevonásával is a nemzeti oligarchák jártak jól

„Egy tízes skálán a maximális tízes most a fájdalmam” – elúszott a női hokiválogatott olimpiai álma

„Egy tízes skálán a maximális tízes most a fájdalmam” – elúszott a női hokiválogatott olimpiai álma

Parászka Boróka a Direkt36 filmjéről: A rendszer leleplezi magát, és akkorát esik pofára, mint a nagykabát

Parászka Boróka a Direkt36 filmjéről: A rendszer leleplezi magát, és akkorát esik pofára, mint a nagykabát

A két vaginával született nő válaszolt a leggyakoribb kérdésekre, amiket kapni szokott

A két vaginával született nő válaszolt a leggyakoribb kérdésekre, amiket kapni szokott

Ezek a filmelőzetesek várhatók az idei Super Bowl szünetében

Ezek a filmelőzetesek várhatók az idei Super Bowl szünetében

Alaszka felett eltűnt gép: mindenki meghalt a fedélzeten

Alaszka felett eltűnt gép: mindenki meghalt a fedélzeten

A DK szerint kemoterápiás kezelést és protézis műtéteket sem végeznek már a szentesi kórházban, a betegeknek Szegedre kell menniük

A DK szerint kemoterápiás kezelést és protézis műtéteket sem végeznek már a szentesi kórházban, a betegeknek Szegedre kell menniük

Így segíthet a hő a menstruációs fájdalom enyhítésében

Így segíthet a hő a menstruációs fájdalom enyhítésében

Az Orbán-kormány Hungary Helps ügynöksége is kapott támogatást attól az amerikai segélyprogramtól, aminek a megszűnését most üdvözölnék

Az Orbán-kormány Hungary Helps ügynöksége is kapott támogatást attól az amerikai segélyprogramtól, aminek a megszűnését most üdvözölnék

A címlapról ajánljuk