Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kasler Miklos

T. R. Itthon

„Orbán nem mert felszólalni a dunaújvárosi vereség után”

A tavaszi és az őszi ülésszakok elején Orbán Viktor rendre felszólal napirend előtt és ismerteti, mi áll mögöttünk, illetve előttünk. Vasárnap évértékelőt tartott, de ettől függetlenül még arra lehetett számítani, hogy hétfőn a Házban is szólásra emelkedik. Nem így történt. Szabó Tímea szerint nem mert felszólalni, aminek az oka a dunaújvárosi Fidesz-vereség. Hadházy megint táblákkal akciózott a Házban.

Windisch Judit - Balla István Itthon

Új NAT: "A nacionalizmus lesz a vezérlő ideológia"

A szépen csengő mondatok mögött nagyon súlyos részleteket rejt a péntek este 10 órakor nyilvánossá tett új Nemzeti alaptanterv: hagymázas múlt, nacionalizmus, a történelem megfelelő értelmezése, hangsúlyos politikai nevelés. A rendszerváltás óta nem volt olyan tanterv, ami ennyire fontosnak tartotta volna a honvédelmet. Noha a diákok maximális óraszáma csökken, az alaptanterv alapján a tananyag mennyisége nem fog.

1
19 20 21 22 23
35
Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Az előző Trump-adminisztráció idején is tervben voltak a Rogán elleni szankciók, sőt Mészáros és Tiborcz neve is felmerült

Az előző Trump-adminisztráció idején is tervben voltak a Rogán elleni szankciók, sőt Mészáros és Tiborcz neve is felmerült

Kiengedték a börtönből az Iránban letartóztatott olasz újságírót

Kiengedték a börtönből az Iránban letartóztatott olasz újságírót

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

Ekkor érkezhet az Apple új olcsó mobilja, az iPhone SE 4

Ekkor érkezhet az Apple új olcsó mobilja, az iPhone SE 4

A címlapról ajánljuk