Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Gergely Zsófia Itthon

Várbeli lakás az energetikai fejesnek is: 3 milliós fizetés, 43 ezres lakbér

Az energetikai hivatal azért fizetne közpénzből a Budavári Önkormányzatnak 68 millió forintot, hogy az elnök legyen továbbra is egy 101 négyzetméteres, a Halászbástyához közeli lakás bérlője – derül ki a hvg.hu birtokába került javaslatból. Ebből ugyanis megtudtuk, hogy a korábban fideszes országgyűlési képviselőként tevékenykedő elnök, Dorkota Lajos már kinevezése óta használhatja a 153 millió forintot érő ingatlant Orbán Viktor hivatalának köszönhetően. Az elnök fizetése közel 3,3 millió, de még a várbeli lakás kedvezményes, 43 ezer forintos bérleti díját is a hivatal állja. Az energetikai hivatal szerint az elnököt egy miniszteréhez hasonló juttatások illetik meg, de azt nem tudták megmagyarázni, miért nem találtak költséghatékonyabb megoldást, mint hogy egy jogért fizetnek ki ennyit.

hvg.hu Gazdaság

Alig lehet gáz a hazai tározókban

Alig van gáz a hazai kereskedelmi tározókban – írja a Magyar Nemzet, emlékeztetve, hogy a napokban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) mégis azt közölte, hogy bőséges mennyiségű, 2,5 milliárd köbméter gáz áll rendelkezésre.

MTI Gazdaság

Nincs gáz, lesz gáz télire

A tavaly októberinél több, a 2014-es őszi mennyiségnél viszont kevesebb földgáz van jelenleg a hazai tárolókban. Ez a mennyiség, a folyamatosan érkező utánpótlás, valamint a hazai kitermelés fedezi a lakosság teljes téli igényét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal számításai szerint – írja hétfői számában a Magyar Idők.

MTI Gazdaság

Budapestet csak Bukarest körözi le a rezsihivatalnál

Októbertől a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) honlapján hónapról hónapra nyomon követhető huszonhárom ország fővárosának végfelhasználói villamosenergia- és földgázárainak alakulását - közölte a hivatal csütörtökön.

MTI Gazdaság

Két helyettest nevezett ki Dorkota

Két új elnökhelyettest nevezett ki Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke pénteken, a törvény szerint az elnökhelyettesek kinevezése hét évre szól - tájékoztatta a MEKH az MTI-t.

MTI Gazdaság

Elfogadta posztját az energiahivatal vezetője

Hivatalosan is elfogadta a miniszterelnök jelölését Dorkota Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöki tisztségére – tudta meg a Magyar Nemzet.

MTI / hvg.hu Plázs

Új logót keres az energiahivatal

Pályázati felhívást tett közzé arculatának, illetve új logójának megtervezésére az önálló szabályozó hatóságként áprilisban létrejött Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).

hvg.hu Gazdaság

A rezsink magától is csökken

Éves szinten csaknem 30 ezer forintot takarít meg azzal egy átlagos magyar háztartás, hogy 2008 óta jelentősen visszavette a gázfogyasztását. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemrég azt közölte, az elmúlt öt évben ötödével esett vissza a gázfelhasználás idehaza.

MTI Gazdaság

Kevesebb gázt fűtöttünk el az idén

Az idei fűtési szezonban 7,32 milliárd köbméter gáz fogyott, a felhasznált mennyiség elmaradt a tavalyitól annak ellenére, hogy az idén a szezon április közepéig húzódott, míg az előző évben csak március 25-ig - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) összesített adataiból.

1 2 3
Nem a testsúlyán múlik, hogy vashiányos-e

Nem a testsúlyán múlik, hogy vashiányos-e

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Vajon lehetek önmagam terapeutája?

Vajon lehetek önmagam terapeutája?

Helyenként ma is csak 11 fok lesz

Helyenként ma is csak 11 fok lesz

Amerika veheti át Gáza irányítását, amíg stabilizálják a területet

Amerika veheti át Gáza irányítását, amíg stabilizálják a területet

A PSG győzelmét ünneplők közé hajtott egy autó Párizsban, mire felgyújtották

A PSG győzelmét ünneplők közé hajtott egy autó Párizsban, mire felgyújtották

Brit katonai szakértő: Ez már nem blöff, Putyin egyetlen lehetősége az atomháború, a NATO-nak a legrosszabbra kell készülnie

Brit katonai szakértő: Ez már nem blöff, Putyin egyetlen lehetősége az atomháború, a NATO-nak a legrosszabbra kell készülnie

J. D. Vance szerint Oroszország túl sokat kér a háború lezárásáért

J. D. Vance szerint Oroszország túl sokat kér a háború lezárásáért

Magyar Péter nyílt levelet írt Manfred Webernek

Magyar Péter nyílt levelet írt Manfred Webernek

A címlapról ajánljuk