Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Orbán Viktor

Pressburger Csaba hvg360

Szerbia, ahonnan elillant a félelem

Vucsics, Orbán Viktor jó barátja és tanítványa úgy alakította ki a rendszerét, hogy mindenről őt kelljen kérdezni, mindenről ő maga dönthessen. Nem az állam működik, hanem ő személyesen cselekszik. És most neki kell személyesen szembesülnie azzal: vége van! Vélemény.

hvg360 hvg360

Mujtaba Rahman: Nem kell berezelni Orbántól!

A hatalomközeli sajtó egyfolytában azt szajkózza, hogy a kormányfő milyen fontos politikai tényező, a helyzet azonban az, hogy a gazdasági nehézségek miatt Orbán még kevésbé tudja befolyásolni az EU programját – írja a Politico vendégkommentátora.

Dobszay János hvg360

Életeket menthetett volna, ehelyett Orbán már 2020-ban eldöntötte, kik lesznek a járvány győztesei, kik a vesztesei

Szüksége van a Fidesz-tábornak a jó hírekre a háborús propaganda közepette, alighanem ezért készíttetett a kormány reklámfilmet a Covid sikeres legyőzéséről. Pedig életek múltak azon, hogy mint mindent, a járványhelyzetet is politikai harcként kezelték, és az EU, valamint az ellenzék megbélyegzésére használták fel. Öt év távolából ismét belpolitikai vita tárgya lett, ami 2020-ban és 2021-ben történt.

HVG Gazdaság

Orbán Matolcsynak: "nincs végzet, csak ha bevégzed"

A miniszterelnök a leköszönő jegybankelnököt a legnagyobbak, vagyis Széll Kálmán, Wekerle Sándor és Popovics Sándor mellé sorolta a tizedik Lámfalussy konferencián elmondott beszédében. Orbán most sem bírta ki sorosozás és migránsozás nélkül, és Donald Trump újrázásán felbuzdulva győzelmet hirdetett a liberális világrend felett.

Kovács István Itthon

Orbánék filmre vitték a koronavírus-járvány erősen cenzúrázott történetét

Kevés meglepetés, annál több öntömjénezés jellemzi a kormány „dokumentumfilmjét”, amelyet a koronavírus-járványról készítettek. Harmadik hullám említés szintjén sem volt, csak 8 ezer lélegeztetőgépről beszélnek, arról pedig szó sem esik, hogy milyen borzalmas statisztika jött ki a pandémia végére.

hvg360 hvg360

Bécsi magyar szakértő: Kickl azért nem Orbán

Az osztrák kancellárjelölt és a magyar miniszterelnök közötti különbségeket és hasonlóságokat fejti ki Kováts Eszter az osztrák nemzeti hírügynökségnek, az APA-nak adott interjúban.

1
19 20 21 22 23
993
Az újságírókat nem az aggasztja legjobban, hogy a mesterséges intelligencia elveszi-e a munkájukat

Az újságírókat nem az aggasztja legjobban, hogy a mesterséges intelligencia elveszi-e a munkájukat

Vucsics aláírásával ellátott nyalókákat osztogattak a gyerekeknek egy vajdasági óvodában

Vucsics aláírásával ellátott nyalókákat osztogattak a gyerekeknek egy vajdasági óvodában

Nemigen van biztosításuk az állattartóknak a száj- és körömfájásra, az állam viszont csak ígérget

Nemigen van biztosításuk az állattartóknak a száj- és körömfájásra, az állam viszont csak ígérget

Már majdnem megvolt az alku a TikTokról, de Trump saját magának tett keresztbe a vámokkal

Már majdnem megvolt az alku a TikTokról, de Trump saját magának tett keresztbe a vámokkal

Rossz címre ment ki akciózni a TEK, de szerintük nem történt tévedés

Rossz címre ment ki akciózni a TEK, de szerintük nem történt tévedés

Rendben van az, hogy ilyen sokszor kell kimenni? Tabuk nélkül a vizeletürítés problémáiról

Rendben van az, hogy ilyen sokszor kell kimenni? Tabuk nélkül a vizeletürítés problémáiról

Zelenszkij az orosz tűzszünetről: Putyin most is drónokkal támadja Ukrajnát

Zelenszkij az orosz tűzszünetről: Putyin most is drónokkal támadja Ukrajnát

Nemigen van biztosításuk az állattartóknak a száj- és körömfájásra, az állam viszont csak ígérget

Nemigen van biztosításuk az állattartóknak a száj- és körömfájásra, az állam viszont csak ígérget

J. D. Vance személyesen ment a Vatikánba a Trump-kormányzatot ért pápai bírálatok után

J. D. Vance személyesen ment a Vatikánba a Trump-kormányzatot ért pápai bírálatok után

A címlapról ajánljuk