Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bírói függetlenség

Schiffer András Itthon

Schiffer: Bíróságok célkeresztben

A bírói függetlenség menetrendszerű, nyílt színi megkérdőjelezése a mindenkori hatalom szempontjából is súlyos kockázatokat rejt – írja publicisztikájában az LMP volt társelnöke, frakcióvezetője.

Domány András Világ

Falnak rohanhat a varsói gyors: Kaczynski gyilkost kiáltva űzi előre pártját

A lengyel parlament kormánypárti többsége gőzerővel dolgozik az igazságszolgáltatás függetlenségének megszüntetésén, és ha épp nincs haladás, elnökük dührohamot kap az ellenzéki képviselők előtt. És míg a tömegtüntetések nem szűnnek, a demonstrálók váratlan segítséget kaptak: sajátjai ellen lépett fel ugyanis a köztársasági elnök, és egy pontban enyhíteni látszik a jogszabályon. Az már kétséges, hogy Andrzej Duda döntése mennyi érdemi változást hozhat.

hvg.hu Itthon

Különbíróságra utalná a kormány a politikailag necces ügyeket

Úgynevezett közigazgatási bíróságra küldené az igazságügyi tárcának készített új tervezet a politikának fontos ügyeket, így például a hatósági döntések elleni fellebbezéseket, a közérdekű adatokért indított pereket és a választási ügyeket – írta a 444. Az új testületbe a másik hatalmi ágból, a végrehajtó hatalomból érkező tisztviselőket is beültetnének, a vezető pedig a lojalitását már korábban bizonyító Patyi András lehet. A tervezetet még a Handó Tünde vezette Országos Bírói Hivatal sem támogatja, szerintük korrupciós kockázatot hordoz.

hvg.hu Itthon

A nap, amikor százmilliárdokat dugtak el a szemünk elől

Mostantól a jegybank és a posta titkolózhat kedvére, egy olyan törvény alapján, amelynek jogszerűsége megkérdőjelezhető. A Civil Közoktatási Platform pontokba szedte követeléseit, már nemcsak nyilatkozatokban, hanem a Kúriánál is megtámadták a kormány népszavazási kezdeményezését a menekültkvótákról, kiderült, bírók maguk mondták el a hvg.hu-nak, miért nem függetlenek, Bodor Ádám író meg azt, hogy miért és mitől független ő. A nap legfontosabb témái - tömören.

Gergely Zsófia Itthon

Megszólalnak a bírók: jobb elugrani a kényes ügy elől

A vörösiszapper után a "megúszós ítélet" láttán bűnbakért kiáltott a Fidesz, mire a bírói kar a függetlenségére hivatkozva nem győzte kikérni magának a kritikát. De valóban él a bírói függetlenség? A hvg.hu-nak a kibeszélésről letiltott bírók mondták el, hogy régen nem függetlenek, mert mindent áthat a karrierféltés és a megfelelési kényszer.

hvg.hu Itthon

A CÖF megvédi a kormányt a Kúriától

A békemenetesek értik, hogy a bíróság független, és ezt ők is tiszteletben tartják. De a Kúria mégis megtehetné, hogy megvizsgálja, a bíróságok megtesznek-e mindent annak érdekében, hogy a joghoz nem értő átlagpolgár is megértse a döntések hátterét, és ne alakuljon ki az a benyomás, hogy súlyos következménnyel járó bűnesetek felelősei megúszhatják a jogos büntetést. A CÖF ez ügyben nyílt levelet írt a Kúria elnökének.

Domány András Nyüzsi

Németh Szilárd ítélkezik

Úgy látszik, nem volt elég az idősebb bírói nemzedék eltávolítása, a végül megbukott, de egy darabig alkalmazott ügyáthelyezési jog és egy sor más óvintézkedés, a Fidesznek még mindig túl függetlenek a bíróságok.

MTI Világ

Brüsszel most valami jót mondott Magyarországról

Magyarországon az elmúlt években fokozatosan javult az igazságszolgáltatás függetlenségének a társadalmi megítélése - derül ki az Európai Bizottság által hétfőn nyilvánosságra hozott, legfrissebb "igazságügyi eredménytáblázatból".

MTI Itthon

A bírók is a függetlenségüket védik Orbánnal szemben

Válaszolt Orbán Viktor parlamentbeli felszólalására a Magyar Bírói Egyesület. A bírák érdek-képviseleti szerve azt sérelmezte, hogy a miniszterelnök botrányosnak nevezte azt a nem jogerős ítéletet, amely hatályon kívül helyezte a rezsicsökkentést lehetővé tévő határozatot.

MTI Itthon

Aggódik az ENSZ emberi jogi biztosa Magyarországért

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Navi Pillay aggodalmát fejezte ki hétfőn Magyarországgal kapcsolatban egyebek mellett a bírói hatalom függetlenségét és a sajtószabadságot érintő legutóbbi jogszabályváltozások miatt.

MTI Itthon

Az MSZP az ET-főtitkártól kér véleményt a bírói függetlenségről

Az MSZP Thorbjorn Jagland ET-főtitkártól kérte a bírói függetlenséggel kapcsolatos magyar törvénymódosítások értékelését - közölte Harangozó Gábor, a szocialista párt országgyűlési képviselője hétfőn Strasbourgban, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének ülésszakán.

hvg.hu Itthon

Bárándy: így a bíróságokat akár be is lehetne vetni sóval

Ha az igazságszolgáltatás rendszerét úgy alakítják ki, és a vezetőket úgy választják ki, hogy a pártatlanságba vetett bizalom csorbul, vagy megszűnik, akkor az igazságszolgáltatás épületeit be lehet vetni sóval – jelentette ki Bárándy Péter a Klubrádióban. A volt igazságügy-miniszter szerint ezt a rendszert így alakították ki.

MTI Itthon

Igazságszolgáltatási Tanács: a bíróságok még mindig függetlenek

Visszautasítja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), hogy a kritika szabadságán túl, pusztán a bírói döntéssel való egyet nem értése miatt bárki is megkérdőjelezze a magyarországi bírák és bíróságok függetlenségét vagy törvényes működésüket.

Babai Mihály Vélemény

Amiért nyugdíjba kell küldeni a 62 éves bírákat

Ha az orvos, a tanár, a mérnök vagy a jogtanácsos 62 évesen nyugdíjazható, miért ne történhetne meg ez egy bíróval is? Mi a baj ezzel a rendelkezéssel? A bírákat eddig ért megkülönböztetés eltűnik, és ők is akkor mehetnek nyugdíjba, amikor az állampolgárok 99 százaléka. Az egyetemeken jogász túltermelés van, végzett jogászok ezrei nem tudnak a pályán elhelyezkedni, most majd mindenki „lépik egyet" – állítja szerző.

Hírszerző/FH Itthon

Nyugdíjkorhatár: több bírót is érint a fővárosban

Több tucat bírát érint a Fővárosi Bíróságon az új alaptörvényben szereplő korhatár korlátozás, amely az öregségi nyugdíj időpontjához köti a szolgálati idő végét. A Fővárosi Bíróság hétfőn tartott összbírói értekezletet, melyen az elmúlt évi beszámolót fogadták el. A beszámoló szerint 2010-ben az FB 61 bírája volt 61-70 év közötti.

1 2 3 4
Felfüggesztette Trump vámjainak nagy részét a bíróság

Felfüggesztette Trump vámjainak nagy részét a bíróság

A kecskeméti Mercedes is megérezte az autóipar válságát

A kecskeméti Mercedes is megérezte az autóipar válságát

Ez a 30 legveszélyesebb baleseti gócpont Magyarországon

Ez a 30 legveszélyesebb baleseti gócpont Magyarországon

Legalább 70 embert elvitt a kommandósokkal megerősített NAV-különítmény a Budapesti Nagybani Piacról

Legalább 70 embert elvitt a kommandósokkal megerősített NAV-különítmény a Budapesti Nagybani Piacról

Floridai luxuslakásokat vett Balásy Gyula és felesége

Floridai luxuslakásokat vett Balásy Gyula és felesége

Búcsúzunk kedves barátunktól, Wes Andersontól

Búcsúzunk kedves barátunktól, Wes Andersontól

Óriási csökkenés után is közel 4 milliárdos lett Tiborcz tanácsadó cégének nyeresége, adót fizetnie pedig nem kellett

Óriási csökkenés után is közel 4 milliárdos lett Tiborcz tanácsadó cégének nyeresége, adót fizetnie pedig nem kellett

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra

Kristálytól bódultan, jogsi nélkül menekült a rendőrök elől egy autós – videó

Kristálytól bódultan, jogsi nélkül menekült a rendőrök elől egy autós – videó

A címlapról ajánljuk