Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#fejlesztés

Ballai Vince - Ká Zoltán Gazdaság

Mi lesz Budapest utolsó klasszikus piacának sorsa?

Jövőre indul Zuglóban a Bosnyák téri piac és környékének átépítése. Az önkormányzat tervei alapján az évtizedek óta változatlan formában fennálló csarnok helyén egy modern piacépület létesül, üvegtetős eladótérrel, önkormányzati irodákkal szakrendelőkkel, mélygarázzsal, előtte főtérrel. A csarnok mögött futó Bosnyák utcán – az egykori nagybani piac helyén – jelenleg heti két nap megtartott önkormányzati piac árusai és vevői attól tartanak, hogy az átalakítás, és a szomszédban induló másik nagy ingatlanberuházás nyomán Budapest utolsó klasszikus piaca lesz oda, és ez az új csarnok forgalmára is visszaüt majd. Videóriport.

UpScale

Modernizáció nagyvállalatoknak, az alkotás örömével

Modern technológiákat vezetnek be nagyvállalati környezetbe, az új, innovatív, jellemzően nyílt forráskódú megoldásokat képesek megfeleltetni a nagyvállalatok, köztük nagy bankok, azonosítási, naplózási, monitoringolási, IT-biztonsági és egyéb elvárásainak. Így a nagy szervezetek is elérhetik a gyorsaságot, rugalmasságot és költséghatékonyságot eredményező informatikai eszközöket, rendszereket. De mivel foglalkozik még az UpScale? Pintér Szabolcs ügyvezetővel beszélgettünk.

Szabó Yvette, Szlavkovits Rita hvg360

Dupla ár a magyaroknak: adómilliárdjainkból épülnek a megfizethetetlen fürdők

Állami tízmilliárdok folynak ki strandokra és fürdőkre, amelyek a települések utolsó szabad bevételét adhatják, míg divatos helyeken a kormányhoz közel álló befektetők profitját hizlalják. Az adóján keresztül a belépőjegyet duplán megfizető polgár pedig csak lesi az árak emelkedését.

1
4 5 6 7 8
32
Magát titkos ügynöknek kiadva akart pénzt kicsikarni két férfi egy kiutasítástól tartó külfölditől

Magát titkos ügynöknek kiadva akart pénzt kicsikarni két férfi egy kiutasítástól tartó külfölditől

Dorosz Dávid: Orbán bajban van, a legnagyobb mesélő történetei kifulladtak

Dorosz Dávid: Orbán bajban van, a legnagyobb mesélő történetei kifulladtak

Magyar: Több támogatást kapott a Tisza Párt magánszemélyektől, mint a Fidesz

Magyar: Több támogatást kapott a Tisza Párt magánszemélyektől, mint a Fidesz

A Telegramon is megjelenhet Elon Musk mesterséges intelligenciája, de van itt egy bökkenő

A Telegramon is megjelenhet Elon Musk mesterséges intelligenciája, de van itt egy bökkenő

Bocsánatot kért a Glamour a Thália Tanodáról szóló interjú miatt, amelyből kimaradt az abúzusügy

Bocsánatot kért a Glamour a Thália Tanodáról szóló interjú miatt, amelyből kimaradt az abúzusügy

Kiállt Ruszin-Szendi mellett egy volt alezredes, mire a HM rögtön egy függőségekkel küzdő nyugdíjasnak titulálta

Kiállt Ruszin-Szendi mellett egy volt alezredes, mire a HM rögtön egy függőségekkel küzdő nyugdíjasnak titulálta

Beült egy nő mellé egy kóros elmeállapotú férfi, így szerezte meg a kocsiját – videó

Beült egy nő mellé egy kóros elmeállapotú férfi, így szerezte meg a kocsiját – videó

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

Tudósok, kutatók, induljatok el!

Tudósok, kutatók, induljatok el!

A címlapról ajánljuk