Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#gyermekvállalás

HVG Könyvek HVG Könyvek

"Annyiféle család van, ahány szín a szivárványban"

Férfiak gyermek nélkül című könyvében Tanács Eszter 16 gyermektelen és gyermekmentes férfivel készített interjút. Az alábbiakban ebből a könyvből közlünk egy szerkesztett részletet: a 33 éves Balázs történetét, aki párjával meleg férfiként próbál szülővé válni.

Arató László (EUrologus) EUrologus

„Itthon 2 százalék esélyt adtak arra, hogy valaha közös gyerekünk lesz, Szlovákiában 80 százalékot ígérnek”

Erika és férje négy alkalommal próbálkoztak lombikozással, ebből kétszer jutottak el a beültetésig, de nem jártak sikerrel. 2017 óta folyt mindez, tavaly áprilisban fogalmazódott meg bennük, hogy külföldön próbálnak szerencsét. Állításuk szerint elegük lett a túlterhelt magyar egészségügyi rendszerből, olyan ellátásra vágytak, ahol partnerként kezelik őket. Vállalták azt is, hogy a fizetős ellátást hitelből finanszírozzák. Egyetlen percig sem bánták meg a döntésüket, főleg azért, mert hét és fél hónap múlva gyermekük lesz. Erika nevét kérésére megváltoztattuk.

hvg.hu Élet+Stílus

A meddő párok negyede gyerektelen marad

Ma Magyarországon a gyerekre vágyó párok körülbelül 10-15 százaléka küzd meddőségi problémákkal. Ezt még mindig elsősorban a nők gondjának tartják, pedig az esetek nagyjából felénél a férfiaknál van a baj.

hvg.hu Itthon

Az államtitkár szerint a gyermekvállalást lelkileg is támogatni kell

A gyermekvállalást nemcsak anyagilag, de lelkileg is támogatni kell – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budapesten. Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke hasonlókról beszélt nem sokkal az államtitkár előtt.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Hamarosan sokkal könnyebb lehet iPhone-ról Androidra költözni

Hamarosan sokkal könnyebb lehet iPhone-ról Androidra költözni

Már a giliszták is tele vannak mikroműanyaggal, és ez óriási bajt jelez

Már a giliszták is tele vannak mikroműanyaggal, és ez óriási bajt jelez

Közel 20 milliárd forintos bukta a komáromi és iváncsai akkugyártásban

Közel 20 milliárd forintos bukta a komáromi és iváncsai akkugyártásban

Nagy Márton több mint 30 gyógyszer önkéntes árkorlátozásáról tárgyalt

Nagy Márton több mint 30 gyógyszer önkéntes árkorlátozásáról tárgyalt

BBC: A Hamász elutasítja az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot 

BBC: A Hamász elutasítja az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot 

Meglódult 2024-ben a legnépszerűbb TikTok-duó, 2,5-szeresére nőtt a bevételük

Meglódult 2024-ben a legnépszerűbb TikTok-duó, 2,5-szeresére nőtt a bevételük

Bosszúpontozás indult a KRÉTA rendszerében a szakszervezet szerint

Bosszúpontozás indult a KRÉTA rendszerében a szakszervezet szerint

Ezek az élőlények segíthetnek megérteni a klímaváltozást – magyar kutatók már vizsgálják őket

Ezek az élőlények segíthetnek megérteni a klímaváltozást – magyar kutatók már vizsgálják őket

A címlapról ajánljuk