Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mélyszegénység

Zubor Zalán Itthon

A magyarok elmennek, mi meg egymást fogjuk ölni élelemért

Már a közmunkáért járó 47 ezer forintos bér is elérhetetlen álom számos borsodi munkanélkülinek. Az Ózd melletti Farkaslyuk községben a szerencsésebbeknek is csak 1-2 hónapra jut egyszerre közmunka, az év nagy részében sokan ingyen dolgoznak, remélve, hogy ha "bizonyítanak", később jobb eséllyel juthatnak újra közfoglalkoztatáshoz. Reményt a közeli bánya újranyitása jelenthetne, de ehhez többmilliárdos állami támogatásra lenne szükség. Magyarország alulnézetből.

MTI Itthon

KSH: másfél millióan élnek mélyszegénységben Magyarországon

Szinte kizárólag a kiterjedt szociális védőhálónak köszönhető, hogy Magyarországon a lakosság fele nem él szegénységben, állapítja meg a hazai szociális védelemről készült elemzésében a Központi Statisztikai Hivatal - írta a Világgazdaság.

MTI Itthon

Balog elismerte: a gyerekek ötöde mélyszegénységbe születik

A magyar gyermekek 22 százaléka mélyszegénységbe születik, és közülük minden második 6 éves korára még nem iskolaérett. A kormányzat ezért akarja az óvodába járás korhatárát három évre csökkenteni 2014-től - mondta az emberierőforrás-miniszter egy hétfői budapesti konferencia megnyitóján.

MTI Itthon

A kormány csak a szegénységet mélyíti az MSZP szerint

Az MSZP szerint az Orbán-kormány az általa meghirdetett családbarát politikával szemben a szegénységet és a kilátástalanságot erősítette elmúlt két évi kormányzása alatt, a megváltoztatott rendeletek, intézkedések mára az emberek létbiztonságát veszélyeztetik.

Laborczi Dóra Itthon

Oktatás a peremen: "agyrém", hogy megint Budapestről akarják megmondani

Módszerét határon túli magyar iskolákban, Londonban és Japánban is átvették, most mégis a megszűnés veszélye fenyegeti a hátrányos helyzetű és roma gyerekek fejlesztését segítő, több mint hatszáz diák felzárkóztatását segítő alapítványt és iskolát. A módszer kidolgozója szerint az új oktatási rendszerben az iskolák egyre inkább hatóságként lépnek fel, ahol a felügyelet és a megtorlás érvényesül, nem a kifinomult pedagógia. L. Ritók Nóra azt mondja, "agyrém", hogy már megint Budapestről akarják megmondani, hogyan tanítsanak a helyi iskolákban.

hvg.hu Itthon

Bajnai Gordon: "nem titkos szándék vezet" - videó

Másfél év után újra a nyilvánosság elé állt Bajnai Gordon, méghozzá Edelényben egy lakossági fórumon. A rossz jós hírében álló Lengyel Lászlót jóslásra kértük, Bajnai Gordon viszont csak egyetlen kérdésünkre volt hajlandó válaszolni. Videó.

M. László Ferenc Itthon

Bajnai Gordon a borsodi nyomorból latolgatta visszatérését

Másfél év után ismét a nyilvánosság elé állt Bajnai Gordon, aki csütörtökön borsodi polgármesterekkel találkozott, majd délután az edelényi művelődési házban elemezte a gazdasági és politikai helyzetet. Üzent a kormánynak „180 fokos fordulatot” javasolva, viszont kitért a visszatérését firtató kérdések elől. A vele tartó Lengyel László viszont közel sem volt ilyen visszafogott: egy békét hozó, ellenzéket összefogni képes államférfi eljövetelét jósolta. A leírás kísértetiesen illett Bajnaira.

MTI Világ

Rettegnek a munkanélküliségtől az emberek

A munkanélküliségtől való félelem terjed leginkább a világban egy olyan közvélemény-kutatás szerint, amelyet 23 országban 11 ezer ember részvételével készítettek – írta hétfőn internetes oldalán a BBC brit műsorszolgáltató.

Kovács István, Miskolc Itthon

A belterjes bűnözés és külterjes nyomor hétköznapjai - galéria

Sajónémetit egy álriport kapcsán fedezte fel a sajtó. A Tv2 hirhedett kukoricatolvajos anyagának helyben vegyes volt a megítélése, mert volt, aki örült a figyelemfelhívásnak, mások azon bosszankodtak, hogy rossz hírét keltették a falunak. Egy hónappal a forgatást követően utánajártunk, megnyugodtak-e már a kedélyek. Látlelet.

MTI Itthon

MSZP: a mélyszegénységben élők helyzete tovább romlik

Korózs Lajos, az MSZP országos elnökségének tagja szerint soha nem volt annyi szegény gyerek Magyarországon, mint most, amikor - mint közölte - mintegy egymillió gyermek él szegénységben. A szocialista szakpolitikus úgy értékeli, a kormányzati politika hatására tovább romlik a mélyszegénységben élők helyzete.

Fürjes Judit Vélemény

A Bajnai-alapítvány nem akar beállni az MSZP mögé

Nem akarnak a pártok mögé beállni, olyan, aktuális témákat érintő kutatásokat akarnak szervezni, támogatni, amelyeknek eredményei társadalmi vitákat generálnak, befolyásolják a közvéleményt - nyilatkozta a hvg.hu-nak Hegedüs Dóra, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bajnai Gordon egykori kabinetfőnöke.

Fürjes Judit Vélemény

Járóka Lívia: A romaintegráció sikeréhez a romák is kellenek

A romák helyzete az elmúlt húsz évben Magyarországon fokozatosan romlott. A fordulat az EU, a tagországok kormányai és a helyi önkormányzatok mellett döntően a cigányságon áll vagy bukik. Fontos, hogy a tanult romák aktív szerepet vállaljanak közösségeik életében, szervezőként, tanárként, orvosként, vállalkozóként, - nyilatkozta többek között a hvg.hu-nak Járóka Lívia, fideszes európai parlamenti képviselő, szakmáját illetően szociálantropológus.

1 2 3 4 5
Három darabban jön a Stranger Things utolsó évada, bejelentették a premierdátumokat

Három darabban jön a Stranger Things utolsó évada, bejelentették a premierdátumokat

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

4,7 milliárdos profitot hozott a Rossmann, mielőtt jött Nagy Márton az árrést szabályozni

4,7 milliárdos profitot hozott a Rossmann, mielőtt jött Nagy Márton az árrést szabályozni

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

A címlapról ajánljuk